A szakemberek által gyakran hallott kérdés, hogy a gyermek fogszabályozás mikortól lehetséges. Napjainkban a fogszabályozó viselése kevesebb kellemetlenséggel jár, mint egykor. Sőt, elmondható, hogy kifejezetten trend lett annak használata, hiszen arról tesz tanúbizonyságot, hogy fontos az egyén számára a szájhigiénia. Ugyan gyermekkorban a szülő felelőssége a kezelésről való döntés, de felnőttként hálásak lehetnek azok, akik számára gyermekként hozott megoldást a fogszabályozás a rendezetlen fogsor hátulütőire.
Fogszabályozó kezelések akár három éves kortól
Nem csupán esztétikai problémát okoznak az egymásra dőlt, ferdén álló
fogak. Beszédhibák alakulhatnak ki ennek talaján és a fogközök tisztíthatatlansága fogszuvasodáshoz vezethet. A fogszabályozás azonban ennél sokkal szélesebb kört ölel fel kisgyermekkorban. A sokáig tartó cumizás, az ujjszopás vagy a fogak nyelvvel történő lökdösése mind hatással lehetnek arra, hogy a fogsor milyen állapotba kerül majd. 3 és 5 éves kor között tehát elsődleges cél ezeknek a rossz szokásoknak a visszaszorítása. Az alkalmazott speciális készülék tulajdonképpen a cumizást teszi kényelmetlenné, így a gyermek nagy valószínűséggel inkább leszokik arról.
Amikor egyik vagy másik tejfog kiesik, esetleg sérülés következtében kerül eltávolításra, akkor nagyon fontos, hogy ott álljon elegendő hely a rendelkezésre a későbbi csontfog számára. A megfelelő kezeléssel ez könnyedén megvalósítható, így a fogváltás időszakában nem fordulhat elő, hogy torlódás, nem a kellő helyen történő fognövés alakul ki. Ez mintegy megelőző kezelésként számon tartható, ami a későbbi rendezett fogsor megvalósítását szolgálja.
Fogszabályozás 9-18 hónap alatt
A 12 éves kor alatti korosztály esetében a fogazati állapottól függően 9-18 hónapig tarthat a szabályozás. S hogy melyek a leggyakrabban előforduló fogászati problémák a fogívekkel összefüggésben? Ha túl szűkek a fogívek, akkor egyik vagy másik fog kizáródhat onnan, feltorlódhatnak a fogak, sőt, keresztharapás is kialakulhat. Sokak számára okoz gondot az, hogy a felső fogak előre állnak, ami gyakran gúny tárgyát is képezi a gyermekek között. A metszőfogak közötti rések és a rendszerint alul kialakuló torlódások is szükségessé teszik a fogszabályozást. A megfelelő eszköz segítségével formázhatóak a fogívek és a harapási rendellenességek is helyrehozhatóak. Gyermekkorban nagyobb hatékonysággal alkalmazható a fogszabályozó készülék, mint felnőttként, így az eredmények is gyorsabban megmutatkoznak, körülbelül 9-18 hónap alatt.
Tréning gyermekek számára: cél a rendezett fogsor
A gyermek fogazati adottságaira számos tényező hatással van, ezeket helyezi fókuszba az a célzott tréningprogram, mely során a szülőknek és az otthoni gyakorlásnak is fontos szerep jut. Az olyan szokások, mint a szájon át történő légzés a tejfogak lesüllyedéséhez és lelassult fogváltáshoz vezethet. Ilyenkor a nyelésben részt vevő izmok éppen úgy érintettek, mint például az alvásminőség vagy a testtartás. Mivel komplex területről van szó, így a szokások megváltoztatásához egyfajta életmódváltás szükséges. A körülbelül 18-22 hónapon át tartó kezeléshez kivehető készülék is igénybe vehető.
Fontos a gyermekbarát környezet
Saját gyermekkori fogászati élményeinkkel kapcsolatban sokan tudjuk, milyen fontos a megfelelő szakember választása. Akár egyetlen rossz tapasztalat is rányomhatja bélyegét a gyermek fogorvoshoz való hozzáállására, s így a későbbi szájhigiéniára. A kifejezetten gyermek fogászattal foglalkozó klinikákon fel vannak készülve arra, hogy a kis páciensek számára vonzóvá tegyék a kezeléseket és semmilyen félelmet ne keltsenek azok bennük. Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a rendszeres fogorvos látogatás fontosságára, ez pedig sokszor a gyermekkori emlékekből kiindulva válik rutinná.