alternativ_vanholnap
VanHolnap

Miért nem a gazdag Dubai-ba menekülnek a szírek? – Józanul a bevándorlás tétjéről

dubai

Dubai 2500 km-re fekszik Szíriától, míg Németország 3700 km-re. Dubai az egyik leggazdagabb arab térség, a német életszínvonal sehol sincs hozzá képest. A szírek mélyen vallásos arabok, a németek liberális európaiak. Miért akarnak a szírek mégis egy teljesen más kultúrába – sokkal távolabb otthonuktól – beolvadni? Egyáltalán akarnak?

Ma Magyarország – mint folyamatosan – két részre szakadt. Egyik fél sem hajlandó meghallgatni a másikat.

  1. Ha észérveket hoznál a bevándorlás ellen, akkor emberellenesnek, érzéketlennek, keresztényellenesnek bélyegez az egyik oldal.
  2. Ha pedig kiállsz az emberi jogok mellett, azonnal jön a magyar szélső bekk, és gyűlöletet szít, ahogy mindennel szemben.

Jól látható, hogy Európa egyelőre azt sem tudja, mihez kezdjen a menekültkérdéssel. A németek egymásnak ellentmondó elvárásokat támasztanak Magyarországgal szemben. A magyar vezetők, amint éles helyzetbe kerülnek, azonnal értelmetlen kapkodásba és uszításba fognak: leplezve, hogy fogalmuk sincsen, mit kéne tenni.

A magyar rendőrség régóta csődöt mondott a vezetők talpnyalása és szakmaiatlansága miatt. A határőrség, határvédelem nem létező fogalom. A katonaság elhízott, szakértelem nélküli vezetői nem tudják eldönteni sem, mihez kezdjenek az amúgy nem létező katonasággal, ha adott esetben erre szükség volna.

Demokrácia

Sokszor nehéz eldönteni, mit is jelent. Németország és Merkel jól láthatóan elhibázott irányba tart. A demokrácia ugyanis nem a “mindenkinek minden” megadását foglalja magában. A demokráciát az emberek ma teljesen nonszensz oldalról közelítik meg. Az egyik legegyszerűbb példám erre:

Spanyolországban 2015-ben meghalt egy hatéves kisfiú torokgyíkban, abban a betegségben, amit az emberiség már nem is ismer a védőoltásnak köszönhetően. De a hú de okos spanyol szülők oltásellenesek voltak. (Magyarországon is volt egy hullám anno, mely a butábbnál butább magyarokat fertőzte meg azzal: ne oltasd a gyerekedet, mert ezt meg azt okoz…)

Ekkor jön be a szülők által is gondolt “demokrácia”, hogy márpedig nekem jogom van nem beoltatni a gyerekemet, az én gyerekem, és különben is, az oltás halált okoz. Mert az ember mindig okosabb akar lenni, mint a diplomás, szakképzett ember, aki ezt tanulta hosszú éveken át.

Erre szoktam mondani, megérdemled, te hülye fasz. És ekkor kerül elő a szó újra: DEMOKRÁCIA. Ami nem azt jelenti, hogy mindig mindenkinek mindenhez joga van, mert NEM! A demokráciában MINDIG a többség érdeke számít! Ez a demokrácia. tetszik, nem tetszik, ez van. A szülőnek nincs joga veszélybe sodorni saját gyermekét, és az egész emberiséget, mert ő egy barom. Mindig lesz 5-6% a demokráciában, aki nem fogja megkapni, amit meg akar kapni, mert ez a demokrácia. A többség érdeke előbbre való a kisebbség érdekénél. (Ugyanakkor lehetnek kivételek, mikor a kisebbség is megkapja a jogokat, de ennek feltétele, hogy azok ne okozzanak kárt a többség jogaiban.)

A demokrácia nem felelőtlenséget jelent, és nem is egyoldalú önzést, hanem a többség érdekeit szem előtt tartó irányt és szabályozást.

Tehát, a demokrácia nem azt jelenti, hogy egy adott térségbe, ahol az ott élő emberek hosszú idő után kialakítottak egy adott kultúrát, életszínvonalat, szabályrendszert, oda mindenki szabadon bejöhet, mert ő ilyen vagy olyan okból menekül. A menekültstátusz nem lehet automatikus. A tények alapos vizsgálata nélkül nem lehet azt mondani, engedjük be szegényt, mert sajnálom.

Biztos a spanyol szülőket is sokan támogatták abban, hogy menjenek szembe a rendszerrel, és ne oltassák be gyereküket. Aki a jogszabályokra hivatkozva arra szólította fel a szülőket, tegyen eleget kötelességének, arra biztosan azt mondták a az oltásellenes “demokraták”: te agresszív, érzéketlen, hagyd békén, majd ő tudja, mi a jó neki! Ez egy szabad ország! Ez a szabadság! Ne szólj bele a dolgomba!

Aki ma azt mondja: vigyázz a tömeges arab bevándorlással, mert nem ismered a hátteret -, bizony, azokat is meg kéne hallgatni, mert tudhatnak olyat, amit te nem. Nézhetnek egy olyan szemszögből, ahonnan te a sajnálat és együttérzés miatt nem vagy hajlandó, és azonnal nácinak, érzéketlennek bélyegzed a másikat. Ne feledd, a spanyol szülők gyereke így halt meg!

Uszítás

A “nácizást” pedig erősíti az Orbán-kormány uszító kampányhadjárata, melyben 100 milliókból magyarul közlik a magyaroknak, hogy idegenként tisztelned kell a kultúránkat, és a magyar csak vakargatja a fejét, hogy ezzel most mi a faszomat is akartak? Mert az arab nem érti. Csak a magyar érti. Akkor kinek szólt? A határon túli magyarságnak? Vagy a már ezer éve itt élő arabnak? Mégis, kinek?

Kerítés, határ, ájdí

A demokrácia megint csak nem azt jelenti, hogy nem véded meg, ami a sajátod. Neked talán nincs kerítés a házad körül? Miért nem bontod le? Neked talán nincs zár az ajtódon? Miért nem szeded le? Miért nem hagysz mindenkit szabadon átjárni a telkeden? Házadon?

  1. Ne túlozzunk már, hogy mert egy ország kerítést épít, már náci! Mi van? Akkor te is az vagy, mert van ajtó a házadon?
  2. Ha elmész egy okmányirodába, szóba sem állnak veled, míg egy ÉRVÉNYES igazolványt fel nem mutatsz! Az unió határait sem lépheted át uniós polgárként érvényes okmányok nélkül!
  3. Az USA-ba végbéltükrözés és ujjlenyomat nélkül már be sem léphetsz! Ha megpróbálod a határukon, le is lőnek, mint a szart.

Németország bírálata, hogy ne építsünk kerítést, de engedjünk be mindenkit, nevetséges ellentmondás. Mert mi engedjük be őket, de mi már nem engedhetjük, hogy a másik határunkon Ausztriába menjenek a dublini egyezmény alapján? Tehát a bejövő határunkat ne őrizzük, de a kimenő határunkon ne engedjünk ki senkit? Hülyék ezek?

A kerítést én is bírálom, de nem a kerítés ténye miatt, hanem mert 30 milliárdból egy viccet építenek, nem kerítést… (bár a pénzpazarlást és szakmai hozzáértést már bőven megszokhattuk ezektől)

Sajnálni sem lehet és kell Orbánékat, hogy a nép már akkor sem hisz és ad igazat nekik, amikor adott esetben éppen igazuk van… maguknak köszönhetik.

Ugyanakkor persze bejön a másik része, amikor nincs igazuk, mert a menekülteket ismét saját céljaikra akarták használni, uszítottak, de végül a story a fejükre nőtt. Senki ne mondja, hogy katonai sátrakat nem tudnak időben felállítani? Elhagyott laktanyákat kijelölni átmeneti szállásnak? Érdekes, a németek ezt tették. És ehhez nem kell Nobel-díjas kutatónak, sem agysebésznek lenni.

Elérkeztünk oda, mikor komolyra forduló probléma esetén az ország nem tud megbeszélni semmit, nem tud döntéseket hozni, mindenki össze-vissza uszít, túl- vagy alul értelmezi a demokráciát, és persze senki nem vizsgálja meg a tényeket.

Nézzük a tényeket, szépen sorban.

Miért nem a gazdag Dubai?

A kérdés teljesen jogos. Ha megnézed a fenti térképet, látható, hogy délre arabok lakják Szaúd-Arábiát, Dubai-t (Egyesült Arab Emírségek), mind a kettő az olajnak köszönhetően gazdag állam, háborúk, polgárháborúk nélkül. Miért indulnak a szírek mégis a távolabbi Európa felé embercsempészekkel, veszélyes útvonalon? A térképen a távolság látható, hogy össze lehessen hasonlítani a Dubai felé vezető útvonallal.

Németország sokkal messzebb van, mint a másik két arab állam. Miért nem azokba menekülnek? Vagy Törökországba? Ami szintén szomszéd? És szintén arab.

Nos, a tények, hogy “Az ötéves szíriai polgárháborúból négymillió ember menekült el. Nagy részük eddig a környező országok – Jordánia, Libanon, Törökország – táboraiban kapott helyet. Ezek beteltével egyre távolabbi országokat céloznak meg, így jutnak el Európába is.” (Forrás)

Az USA ezen menekülttáborok legnagyobb pénzadományozója, közel 4 milliárd dollárt költöttek már erre. Nem is óhajtanak (talán érthető okokból) arabokat befogadni.

Most persze megint elő lehet hozni, hogy az USA generálja a közel-keleti konfliktusok többségét, és az olaj bizony nagyon nagy szerepet játszik mindebben. De ezzel már megint nem vagyunk előrébb. És én mindig azt szoktam mondani: csak azt lehet fel-kihasználni, aki abban partner.

Ugyanis a kérdéskört tovább lehet és kell vinni. Vajon mi a helyzet a gazdag Szaúd-Arábiában, illetve Dubai-ban, és amúgy meg az arab világban?

Arab vallás (muzulmán, muszlim)

Az arab vallás nem egyeztethető össze az európai értékrenddel nagyon sok tekintetben.

“Egyiptomban a legrosszabb a nők helyzete az arab világ huszonkét állama közül, viszont a rangsorban kedvezőbb helyet elfoglaló államokban is problémát jelentenek az olyan széles körben elterjedt jelenségek, mint a családon belüli erőszak, a nemi erőszak, a női körülmetélés, a társadalmi diszkrimináció vagy a gyermekházasság – derül ki a Thomson Reuters Alapítvány kutatásából.” (Forrás) Az egyiptomi nők 99%-a részesül élete során valamilyen szexuális bántalmazásban, mondja az ENSZ egyik 2013-as vizsgálata. Egyiptomot Irak, Szaúd-Arábia, Szíria és Jemen követi a nők kiszolgáltatottsága tekintetében.

A női csonkítás a Koránban (arab biblia) nem jelenik meg, azonban Mohamed (iszlám próféta) tanításaiban igen, mint természetes megoldása annak, hogy a nőkben csökkentsék a szexuális vágyat. A megcsonkított nők nem tudják soha többet élvezni a szexet, és természetesen úton nehezen szülhetnek. Azon nőket, akiket nem csonkítanak meg, nagy eséllyel kirekesztik. A nőket, akik Szíriában a polgárháború elöl menekülnek, sokszor elrabolják, eladják, és prostitúcióra kényszerítik: főként Szíriában, Jordániában és az Egyesült Emirátusokban, értsd akár Dubai.

Egyes terrorszervezetek a Koránra hivatkozva azt állítják, hogy „engedélyezett a szexuális kapcsolat a női fogollyal” (Korán 23:5-6.), ráadásul eladhatók és vásárolhatók is, mert az Iszlám Állam szerint „csak tulajdonok”. Emellett azt is kijelentették, hogy „a serdülőkornál fiatalabb női rabszolgával is lehet közösülni”, illetve a foglyokat meg lehet verni fegyelmezés céljából. (Forrás)

Az interneten terjedő hosszú szöveggel ellentétben, nem azért nem mennek arab térségbe a menekültek, mert Szaúd-Arábia, vagy az Emirátusok nem fogadja be őket (bár tény, abszolút passzívak a kérdésben), hanem vélhetően azért, mert ezen menekülő nők nem akarnak szexrabszolgák lenni. Hogy az egyedülálló férfiak miért nem mennek oda? Jó kérdés. Két vélhető okot tudnék mondani:

  • nem ért egyet a nők kínzásával, európai életet akar élni
  • egyetért ugyan a nők elnyomásával, azonban a szegény férfinek az arab világban nem terem bokréta, ezért esélye Európában van arra, hogy pénze legyen, és ott újra elnyomhassa a nőket (erről később)

Az arab vallások többsége ugyanis elnyomja a nőket! Csadorban (burkában) kell járniuk, azaz csak a szemük látszik ki. Nem vezethetnek autót. Nem dolgozhatnak. Nem tölthetnek be tisztségeket. Megengedett a családon belüli erőszak és a gyerekek megerőszakolása is. (Mivel a Koránt, ahogy a többi vallási művet, Bibliát is, mindenki a saját kénye és kedve szerint értelmezi, az arab hívők között nagy a mozgás a “mit lehet megtenni a nővel és mit nem” gordiuszi tengelyen. Nem lehet egyenlőséget húzni arab és arab közé, ahogy keresztény és keresztény közé sem.)

“Iránban és Szaúd-Arábiában például Mohamed második feleségére hivatkozva engedélyezik a kislányok kiházasítását, hiszen második felesége, Aisa mindössze hatéves volt, amikor a már ötvenes éveiben járó férfi feleségül vette, de „csak” kilenc­éves korában létesített vele szexuális kapcsolatot. (Korán 65:4.) Ebből következik, hogy Kuvaitban, Bahreinben és a palesztinok által lakott Nyugati Parton is 15 év a nők alsó korhatára a házasságnál, Szudánban 10, Szomáliában pedig 13 éves lányokat is akár halálra köveznek házasságtörésért.” (Forrás)

A “demokráciában” itt kel elgondolkodni a demokrácia szó jelentésén. Aki a Keletiben segít egy arab menekülőn, bizony nem tudhatja, kinek segít valójában? Hány nőt erőszakolt, alázott, vert meg esetlegesen az a férfi, akinek ételt visz, vagy ruhát? Aki a Keletiben segít, jogosan szidja Orbánékat, amiért nem adnak AZONNAL menekültjogot a szír bevándorlóknak? Bizony, nem lehet tudni, hogy akit sajnálunk, ki is valójában. Mert lehet, szó nélkül megerőszakolná azt a nőt, aki most ételt visz neki…

A szokásos ideológiai kérdés: megölted volna Hitlert, ha kisgyerekként látod ázva, fázva vagy megsajnálod, és a kereszténységre hivatkozva enni adsz neki, miközben pontosan tudod, mi lesz a következménye?

És igen, ilyenkor jön be az együttérzés-emberi jogok kontra józan ész. A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki megkaphatja, amit akar, hisz a többség érdeke a demokrácia alapja. Sajnálatból nem lehet veszélyt hozni az egész társadalomra, kontra fajgyűlöletből és félelemből nem lehet mindenkitől megtagadni a segítségnyújtást…

Én sem azért szidom Orbánékat, mert nem adnak azonnal menedékjogot: természetes, hogy nem adnak. Az uszítással, elbutítással van a baj, az ország folyamatos megosztásával. A pénz pazarlásával magyar reklámokra, szar kerítésre… Ilyenkor, mikor közös erőre lenne szükség, visszaüt a magyar politika végterméke: egy hatalmas káosz van, Orbánék nem tudnak már szót érteni a magyarok többségével, és ezt önmaguknak köszönhetik.

 

El is jutottunk az iszlám vallás alapjáig, a nők elnyomásához, ami Szíriában is alapvető “joga” a férfiaknak. Érdekes, hogy a nők épp azért takarják el magukat, hogy a férfiakat ne gerjesszék, eközben éppen ebben a vallási kultúrában éri folyamatosan szexuális zaklatás a nőket családon belül és kívül egyaránt. Ha a nő jelenti a hatóságoknak, hogy megerőszakolták, őt ítélik el házasságtörésért.

A te hibád, hogy megerőszakoltak! – hányszor hangzott már el azok szájából, akik azzal vádolták a 17 éves lányt, hogy túl kihívóan öltözött a discoban, ezzel kiprovokálta a megerőszakolást. A sok hülye, tudatlan barom ismételten megszólalt. Akkor magyarázzák már el ezek a tudatlan barmok, hogy az arab nőket, akiknek csak a szeme látszik ki a fekete lepel alól, és biztos jó szaguk is lehet a 40 fokban abban a burkában, miért zaklatják szexuálisan ilyen nagy számban? Egyiptomban 99%-ban! Ők is kiprovokálták a szexuálisan kihívó öltözettel vagy viselkedéssel? És az arab vallásban tiltott az alkohol fogyasztása is. Tehát az alkohol is egy hamis érv az állat életmód igazolására.

Muszlimok letelepedve Európában

Magyarországon kis létszámú arab (muszlim) él, főként törökök. Mindenki ismeri a török éttermeket Budapesten. Jellemzően azért beilleszkedtek, átvették a magyar kultúra egy részét. A török arabok azonban nem képviselik olyan erősen az iszlám vallás korábban említett szakaszait. (Talán nem véletlen, hogy Törökország is azonnal átutaztatja országán a mostani szír menekülteket, illetve a megtelt felirat is kint van már a török menekültállomásokon.) De tény, nem nagyon látni arab nőt dolgozni Magyarországon sem.

Emberi természet

Viszont a fő gond az emberi természetből fakad. Amíg valaki menekül, addig meghúzza magát… Ám amint biztonságban érzi magát, elkezd követelőzni! Ismered? Kisujjad, végül a karod.

És Németország itt ismét hibázott a mostani ügyben. Németországban közel 4 millió muzulmán él. A probléma itt is a gettósodás. Amikor nagy számban érkeznek a bevándorlók, értelemszerűen egymáshoz közel telepednek le, majd kialakulnak a gettók, és a gettókon belül a saját “törvénykezés”, mely a legtöbb esetben nem jut el az állami hatóságokig. Aztán ebből szépen lassan kialakulnak a tüntetések, melyek már követelik az eredeti muszlim vallás jogait.

Mi történt? Elment a saját országából, mert éppen menekült, vagy menekültnek hazudta magát, meghúzza magát, míg biztonságossá válik a a talaj a lába alatt, aztán elkezdi terraformálni környezetét ugyanolyanra, mint ahonnan elmenekült. A kérdés, akkor miért jöttél el onnan? És ez sem riogatás, hanem tény:

Franciaország

Franciaország - Vallás - Burka

Franciaország: tüntetés a burka (fekete lepel) viseléséért

Franciaország ellen a több európai államban tüntettek a muzulmánok, mert megtiltották a feltűnő vallási jegyek viselését az iskolákban. Az arab nőknek legalább a fejüket ki kellett takarni a közintézményekben is. (Nagy keresztet sem lehet viselni, vagy kipát, tehát nem volt diszkrimináció.) És máris jött a tüntetés, hogy márpedig ez nekik jár.

Na, én ezeket pakoltam volna fel azonnal a rácsos buszra, és vittem volna vissza őket oda, ahonnan jöttek. Mert ha te jöttél be, akkor neked kell alkalmazkodni. Mert a demokráciában a többség érdeke az első. Az, hogy egy ezeréves mendemondára alapozva ülsz szellemnek beöltözve az iskolapadban, nem európai, és nem normális. Alap, hogy a tanár lássa, akivel beszél. Hogy a rendőr lássa, akit igazoltat. Hogy a boltos lássa, ki van a boltjában. És legvégül, a burka a női elnyomás egyik meghatározó jelképe, amit Európa már nem tűr, tűrhet el. Ha nekik ez nem tetszik, ott van az arab térség, vissza lehet menni.

Nicolas Sarkozy államfő anno leszögezte: “A burkát nem látjuk szívesen a köztársaság földjén.” (Forrás)

És igen, ebben is igaza van Orbánéknak: ne menj olyan országba, melynek kultúráját nem ismered el! Én sem mennék soha közel-keletre, mert nem értek egyet az ottani “kultúrával”, azok se jöjjenek ide, akik nem értenek egyet az európai kultúrával.

De tudod, mi a helyzet? Ők ide jönnek, hogy aztán terraformálják a saját vallásukra Európát. És ez sem kitaláció. (Hiába gondolod ezt a nem valós demokrácia képzettel, amelyben azt hiszed, mindenkinek minden jár.)

Nagy-Britannia

Arab tüntetés 2011-ben:

A saria, amit a plakátokon látsz, az arab törvénykezés, ezer éves dogmákra építve. Olyan törvénykezés, ami még a tisztálkodási szokásokat is előírja, a már korábban bemutatott Korán és ahhoz kapcsolódó egyéb könyvekre alapozva. A saria Allah által szentté tett, tehát megkérdőjelezhetetlen. Emiatt lehet kövezni, nőket erőszakolni és a többi hétvégi és hétköznapi csemege…

A videón brit muszlimok láthatóak, amint tüntetnek ezekkel a táblákkal:

  • Trinity of Evil: America, Britain, France = Az ördögi hármas: USA, Nagy-Britannia, Franciaország
  • Jihad: to defend the muslims = Jihad: hogy megvédje a muszlimokat
  • Islam the solution for mankind = az iszlám a megoldás az emberiségnek

Bemennek egy számukra idegen kultúrájú országba, földrészre, melyet azután elkezdenek a maguk képére formálni. Nemhogy nem értenek egyet az európai liberális kultúrával, de egyenesen gyűlölik azt!

Akkor mi a kurva annyáért települ oda? És a válasz (amire megint sokan mondanák, hogy a nácik kitalációja, pedig nem): azért települ oda, ami a plakátján szerepel: mert Islam the solution for mankind = Az iszlám a megoldás az emberiségnek.

Arab tüntetés 2012-ben:

Egy évvel későbbi tüntetés, immár az angliai Lutonban. A probléma gyökere itt is a burka, illetve az európai érték, ami ezt nem fogadja el… a muzulmánok pedig követelik. (De akkor minek kell olyan országba menni, ami ezt nem fogadja el?)

A videó eleje így indul:

  • UK go to hell! = Anglia menj a pokolba!
  • British Police go to hell! = Brit rendőrség, menj a francba!

A pirosba öltözött riporter nőt érdemes figyelni, ahogy egyre jobba felkapja a vizet, pedig eleinte csak óvatosan kérdezget, hogy mi a fene is ez?

1:47-nél már ezt mondja neki az arab (teljes burkába öltözött) nő:

I think you look naked on the street = Úgy gondolom, te tök feslett (pucér) vagy itt az utcán. (Az arab nő elítéli azt a kultúrát, ahová menekültként, bevándorlóként, megtűrtként érkezett.) Majd így folytatja: Who are you trying to seduce? = Kit próbálsz te éppen most elcsábítani?

Majd amire végképp felkapja a vizet, 2:05-nél ezt mondja neki az arab nő: Go and put on some clothes! = Menj és vegyél fel valami ruhát!

Hűhha, na ezt nem szabad soha egy európai nővel tenni, pláne egy másik nőnek: kritizálni a külsejét és a divatosságába fektetett hosszú órákat a tükör előtt. :) Ebből minimum egy jó hajtépés alakul az esetek 100%-ban :)

DE komolyra fordítva: jól látszik, hogy ezek a muzulmánok gyűlölik az európai értékrendet, az úgymond szabadosságot… (amit erkölcstelennek, allah-nak nem tetszőnek tartanak), de valahogy mégis náluk erőszakolják meg a burkába öltözött nők “99%-át”… és ezt ezen nők nemhogy tűrik, de aztán saját gyerekeiket is erre nevelik.

A riporter csaj erre már feldühödve mondja, hogy: How you choose to dress like that, I choose to dress like this! = Ahogy te azt választod, hogy úgy öltözködsz, én azt választom, hogy így öltözöm.

És erre már oda mennek az arab férfiak is, hogy nyugi-nyugi…

Ugye? Mi a francnak mennek olyan kultúrközegbe, melynek értékrendjét nem ismerik el?

  1. Menekültek.
  2. Bűnbánó arccal megtelepedtek.
  3. Megtanultak angolul az angolok pénzén.
  4. Szaporodtak.
  5. A gyerekek és fiatalok tanultak az angol egyetemeken az angolok pénzén.
  6. Munkát kaptak az angol befogadás révén, az angolok pénzén.
  7. Megerősödtek az angolok pénzén.
  8. Majd megmutatták valódi arcukat: bizony ők nemhogy nem fogadják el az európai kultúrát, hanem egyenesen elítélik azt, és a Sariat és muzulmán hitet akarják ráerőszakolni Európára…

Nyilván, vannak kivételek. Azonban az ilyen erős vak hitet saját gyerekükbe verik, ami a gyerekbe beleég, és soha nem tud kijönni ebből. (Vissza a videóhoz.) Ezért van, hogy az elnyomott muzulmán nők nemhogy nem gyűlölik férjüket, hanem épp ellenkezőleg, az egyenlőségben felnőtt brit riportert gyűlölik és ítélik el, amiért ő “tisztességtelenül” öltözködik!

3:06-nál pedig az arab férfi kimondja a riporter lánynak, amit korábban mondtam: It’s freedom of speech so we can say we say = A szólásszabadság az, hogy kimondhatjuk, amit (most) mondunk.

A szabadságra, jogokra hivatkoznak, demokráciára, amelyben nekik már joguk van a saját szájízükre formálni azt a területet, ahová egykor beengedték őket, sajnálatból, szánalomból, segíteni akarásból. És ennek a helynek a kultúráját már felül kívánják írni…

Az iszlám szerint napi ötször kell imádkozni, ez sem valósítható meg az európai munkahelyeken… Miért? Mert ez nem Arábia… Ha arabként vallásos módon szeretne valaki élni, akkor ne Európában keresse ennek lehetőségét… vagy keresse, de csak addig a határig, ameddig az európai értékrend tart.

Tüntetés Texas-ban:

islam_texas

“A demokrácia épp elbukik, a saria épp visszatér”

Tüntetés Európában:

islam_holland

Sariat Hollandiának – Az iszlám lesz a feljebbvaló (bal)
Saria lesz a domináns a világon – a szabadság mehet a pokolba (jobb fent)

Összegzés

Bizony, látható, hogy az értékrendek nem véletlenül alakultak ki földrészenként különböző helyeken… Mert NEM EGYEZTETHETŐEK ÖSSZE! Nagy rizsa, hogy minden vallás elfér egymás mellett. Nem, nem férnek el, ugyanis legtöbbször nemhogy önmaguknak mondanak ellent, de súlyos szélsőségeket is okoznak a már említett (képzeletbeli) gordiuszi tengelyen. A bibliából is tudnék idézni teljesen egymást meghazudtoló részeket: tulajdonképpen az egész Újszövetség meghazudtolja majdnem az egész Ószövetséget. (Az ószövetség azt mondja, fogat fogért, az új pedig azt, hogy tarts oda a másik pofikádat is. Az ószövetség engedi az ölést, az új már nem. Európában ez azért nem okoz problémát, mert a kereszténység az újszövetségre épül.) Az ószövetségre (Tóra) Izrael épül, látod, hogy a kettő nem összeegyeztethető? A multikulti csak addig működik, amíg valamelyik vagy mindkét fél nem ragaszkodik megkövülten a vallási dogmáihoz. Amint az egyik nagyon mély, megrögzött vallásos, a multikulti halott. Az ellenkezője is igaz, amíg valaki nagyon mélyen elutasít mindenféle hitet és alázatot (szélső jobb), megint borult a multikulti.

Egy muszlim ne akarjon Európába jönni, mert 90%, hogy nem fog tudni beilleszkedni. Egy Európai ne akarjon a közel-keleten élni, mert nem fog tudni beilleszkedni. Te balra, a másik jobbra, és akkor nagyon jól megvannak egymás mellett. Egymás mellett, és nem egymáson. A gond, hogy ma az iszlám vallásúak sem tudnak egymás mellett élni!

A demokráciát pedig mindenkinek meg kéne próbálni újraértelmezni. Ez a legnehezebb, hiszen ideológiából nincsen hiány. De a megkérdőjelezhetetlen tény tény marad: a demokrácia a többség igényének kielégítését jelenti. Ha te a kisebbséghez tartozol, menj olyan helyre, ahol a többség a te elveid szerint él, vagy várd meg, míg a többség a te értékrended szerint nem kezd el gondolkodni. (Ez mondjuk ritkán adatik meg egy életen belül.)

Egy országnak joga van ahhoz, hogy azt mondja: kerítést építek a határomra. Neked is jogod van a te házad köré. De az autódba is jogod van riasztót tenni. Egy országnak joga van ahhoz, hogy azt mondja: köszönöm, nem kérek a velem ellentétes kultúrából. Menj oda, ahol a te elveidet vallják.

keresd_a_not

Keresd a nőt játékunk következik.

Az a baj, hogy nagyon sok fotót átnéztem a neten, cikkekben, és nekem is feltűnt, ami sok ismerősömnek is: hol vannak a nők? Majd minden fotón ilyen arányokat látok… Ezek az egyedülálló férfiak miért nem Dubai-ba mennek?

Segíteni lehet, de ésszel. A magyar politikáról pedig elmondható, 1990-ben megbukott az egész, úgy ahogy van.

  • Beleértve a Gyurcsánynak nevezett kétszínűeket, akik élősködnek a menekülteken, politikai nyereség reményében, miközben pár évvel korábban maguk jelentették ki, hogy 23 millió román bevándorló jön, ha állampolgárságot adunk a magyaroknak…
  • Beleértve az Orbánokat, akik eszközként próbálják használni a a menekülteket saját tolvajlásaik takarójaként, ahelyett hogy a valódi megoldást készítették volna elő jóval korábban.
  • Beleértve a Jobbikot, mely ismét megmutatta, tökéletesen tudja hergelni az ultrákat, szélsőségeseket, akik törnek és zúznak Budapest utcáin…

Megoldás

Hogy a jelen helyzetre mi a pontos megoldás? Csak hosszú megoldás van.

  • a dublini egyezmény szar, ki kell lépni belőle, az unió nem terelheti a felelősséget a szélső határokra
  • az unió külső határait meg kell erősíteni, az unió járuljon hozzá, közös egyezmény kell
  • amelyik menekült nem működik együtt a hatóságokkal, azonnal ki kell utas-ítani végleg. Azért álljon meg a menet, hogy majd a menekült diktál egy számára idegen országban, mert majd ő választja meg, hova akar menni… és hogy szabadon sétafikál papírok nélkül… Miközben engem is előállítanak, ha nem tudom igazolni magam.
  • a magyar lakosságot normálisan kell informálni, bár ez a politikát nézve, ezer év múlva se fog összejönni, amiben nagy részese a magyarság is, aki gyurcsányokat éljenez, és csak a marhaságokra vevő

Véleményem szerint a menekültáramlás hamarosan véget fog érni, minden muzulmán úgy sem hagyja el országát, főként a férfiaknak járó előjogok miatt. Az 56-os forradalom idején sem ment el innen minden magyar. De bálrmikor jöjhet egy következő.

A terrorizmus veszélye egyébként menekültek nélkül is fennáll, és fennállt. Állatok mindig is voltak és mindig lesznek.

Végszóként azt tudom mondani, amit majd minden cikkben leírok a magyarokra is: mindenkinek a saját háza táján kell kigyomlálni a gazat. A magyarnak is meg kell oldani a problémáját, és nem bankokat, meg mindenkit hibáztatni! A szír is oldja meg elsősorban otthon a problémáit! Nem akaszkodhat rá másokra, pláne akkor, ha az értékrendet nem képes átvenni. Ha magyartól elvárjuk ezt, mindenki mástól is el kell várni.

VanHolnap.hu
A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!

55 Hozzászólás

  1. Lóránt Szabó

    2017-04-25 at 14:43

    végigolvastam, és grat a szerzőnek … és, hogy konstruktívan reagáljak egy-kéz gondolatot (ami hirtelen eszembe jutott) írnék:
    - a demokrácia nem a többség akarata a kisebbség felett, ennél sokkal szofisztikáltabb … pont, hogy a demokrácia nagyon is figyelembe veszi a kisebbségi akaratot, és annak teret is ad! A szerző által említett példa egy egészen szélsőséges példa! A demokrácia fejlődik, mint minden. 50 évvel ezelőtt Anglia már régen demokrácia volt, amikor kémiai kasztrálásra ítélték Alan Truning-et!!!! Ma már ez elképzelhetetlen …. a demokrácia folyamatosan fejlődik, ezt kell építeni, tökéletesíteni, de azért, mert vannak kivételek, szélsőségek SOHA nem szabad visszafordulni. Volt időszak, amikor a beteg emberek (veleszületett) semmit nem értek, ma a társadalom úgy gondoskodik róluk, hogy tudjuk közvetlen ‘gazdasági hasznot’ nem kapunk vissza. De a társadalom válaszai, miértjei összefüggenek! Ma nyugat-európa a világ legélhetőbb helyének számít (azért is jönnek ide a menekültek), ezt lassan, higaddtan, mindig előrenézve érte el. Ahol nincs emberség, ahol nincs szolidaritás -ne legyünk naívak- ott nincs fejlődés, ott nincs szolidaritás nemcsak a menekültekkel szemben, hanem egymással szemben is. Ezek kéz a kézben járnak! Az első, normális emberi reakció a menekültekkel szemben, hogy segítsünk rajtuk, aztán utána elkezdünk gondolkodni, hogy hogyan?, miért is vannak itt?, mi történik Szíriában stb…. ez a normális … ezzel szemben a mi kormányunk már a legeleján összemosott mindenkit, mindenkivel, borzasztó, taszító gyűlöletpolitikát nyom a nap 24 órájában. Gyűlöletes, megosztó, …a magyar nemcsak a ‘migránst’ gyűlöli, hanem gyűlöli a Fideszest, az MSZp-st, a Jobbikost, stb…. mindenki, aki más … a gyűlöletpolitika nem áll meg egy határnál …. és ez a felelőssége a mai magyar politikának.
    - Iszlám: elgondolkodtató, és egyben elszomorító vallás, szerintem. Nemrég olvastam egy amerikai író munkáját a civilizáció válságáról, ami valójában az iszlám válsága. Ma jobban gyilkolják egymást az iszlámon belül egymást, mint valaha. Az iszlám vallás bizonyos értelemben megrekedt, válságát éli, nincs válasza a modern társdalmi kihívásokra, folyamatos szélsőségek jellemzik. Szerintem sokan kirándultak Egyiptomba, Tunéziában, stb … és ott senki nem érezte magát ellenséges környezetben …, de például a mélyben lévő problémákat (nők egyenjogúsága, tanulás, oktatás, tolerancia) akkor mi nem látjuk. A globalizáció hatásainak ‘köszönhetően’ az iszlám válsága egyben a kereszténységnek is óriási probléma. A távolságok lerövidültek, az információ pillanatok alatt megszerezhető, stb.
    - szír polgárháború: a polgárháború, ami szétdöntötte az egyik legjobban prosperáló, az arab államok között társadalmilag az egyik legjobban fejlett, nem úgy kezdődött, hogy elkezdett egy-két ember lövöldözni. Kívülről, nagyhatalmi érdekek mentén támogatott konfliktusról van szó. Aleppó, mely milliós nagyváros volt úgy szétlötték, mint Berlint a II. VH-ban. Ezeket a fegyvereket, bombákat nem szíriában gyártották! Európai, kínai, orosz, amerikai fegyverek milliard dolllárjai robbantak ott fent … tragédiáját okozva egy egész országnak!!!! Tíz-százezer ember halt meg, milliók vesztették el mindenjüket!!! Az oroszok aleppó még lakott részét olyan termobárikus fegyverekkel támadta, mely tűzvihart okozott, vegyi fegyverek …. Kíméletlen, szívszorító, brutális háború zajlik ott!!!!! Ez a szomorú történet úgy kezdődött, hogy az USA, és a NATO ‘békét’, ‘demokráciát’ vitt a térségbe 2003-ba.
    - a gazdag arab országok szégyene, hogy arab ‘testvéreiket’ leszarják, szégyen a világ fejlett részére nézve , hogy egyáltalán szóba áll, olyan hányinger országokkal, mint Szaúd Arábia, ahol politikai foglyok százait végeznek ki, Quatarral, ahol india, pakisztáni munkások százai halnak meg a foci vb miatt …. Stb….
    Ok, okozat …. A szíriai menekülthullám roppant összetett folyamatok egyik hozadéka, melyben felelős mindenki …. Természetes, hogy ezzel senki nem tud semmit kezdeni …. MERT új jelenség!!!!
    Erről kéne konstruktívan beszélni, amira a mai magyar vezetés képtelen … sőt továbbmegyek …. Ma Magyarország egyik 20-adlagos problémája (szerencsére) a menekülkérdés, de hála az agymosott magyaroknak nekik elég ezt bedobni, és cask ezt ‘rágják’ 
    Még egy gondola az írtakhoz: a szerző megemlíti a dublini szerződést, ami szerintem is kaki  …. Ezzel kapcsolatosan viszont megjegyzendő, hogy az illegális bevándorlással (nem menekültekről van szó, mint szíria esetében) Spanyolország, és Olaszország már több 10 éve küzd …. És érdekelt ez valaha minket!!!???? Szartunk bele …. Én híve vagyok a szorosabb európai integrációnak, mert így nincs értelme, és akinek nem tetszik az ki is léphet!!!! Számomra kimondhatatlan hányinger, ahogy Brüsszelt (tehát magunkat, hiszen képviselőink ott ülnek) naponta fikázzuk, az meg egyenes gyomorfrogató, hogy Moszkvához hasonlítjuk őket!!!! Az oroszok ettől az országtól cask elvettek, soha semmit nem adtak, az orosz befektetések értéke 0, … és ez nem mondható el nyugat európáról.
    Summa summárum: minden hibája ellenére ma nyugat európa egy sokkal igazságosabb, élhetőbb, fejlődöbb társadalom, ami pl. egy oroszország vagy törökország még nagyon-nagyon sokáig nem lesz!!!!!

  2. AK4.7

    2017-01-29 at 19:51

    Én végigolvastam, és nincsenek ellentétes érzelmeim a cikkel és írójával. Sztem tisztán vázolja és értelmes hangnemben hogy mik az okok és az okozatok.
    Tudom hogy kurvára nehéz elfogadni, de most az egyszer az egész kompániának itt a parlamentünkben ezen az egy dolgon hogy “együtt magyarországért, és a magyar emberekért” nagyon de nagyon elkellene már gondolkodniuk és tenni azért hogy nehogy beb…on a káosz.
    Mert akkor lesz majd nagy nyivákolás itthon, amikor már sehol nem lesz hely ahová mehetnek ezek a bevándorló-tömegek, akkor bizony át akarják majd szakítani a határkerítéseket, csak hogy tőlünk is elvegyék ami a miénk! És nem fognak liberálisan gondolkodni viselkedni meg pláne… szóval ezzel számolnunk kell!

  3. AB

    2016-09-12 at 19:06

    Én azért megköszönném a cikk kultúrált és a lehetőségekhez mérten objektív hangvételét. De pár jelentős momentumot nem érint ( vagy mert nem akar hangulatot kelteni, vagy mert nem tud bizonyos tényeket ). Az egyik, hogy:
    lehet-e egyfajta cél Európában szándékos gazdasági és társadalmi feszültség gerjesztése. Sajnos lehet , számos gazdasági és politikai erővonalnak – Európán kívül – érdeke ez, és ehhez talán a legjobb hadviselési módszer egy ilyen erős és aggresszív vallás + pár millió képzetlen ám militarizálható tömeg Európába vegyítése. Lehet-e a belső feszültség gerjesztése egy háborús helyzet előkészülete ?

    A másik, hogy itt , Németországban a migráció az egyik legjobb üzlet és pénzmosás a gazdasági és politikai elit számára. Mostanra látszik, hogy a migráns hullámot nem lehet és nem is kell integrálni. Viszont akinek pénze van és konténerszállásokat épít, az 1000 eurót kap fejenként , havonta a német államtól az ugymond elszállásolásért. Továbbá a német állam utólag fizeti a rekonstrukciót is. Ki lehet számolni. És akkor nem említettem a szociális vonzatát melyet mind a MI befizetett majd később emelendő adónkból és biztosításunkból finanszíroz a német állam, hiszen miből másból tudna eltartani 2 milliós ( 70%-ban ) analfabéta és mindenre alkalmatlan tömeget. Mostanra Merkel sem forszírozza a munkaerőpiacot sem az integrációt, mint ahogy valüszínüleg nem is erről szólt ez történet.

  4. Egy Arab

    2016-04-30 at 21:11

    Tortenelembol nulla. Mint arab, eletemben nem olvastam ennyi baromsagot. :) nem a kommentekre gondolok, hanem a cikk-re. De nagyon jot szorakoztam! :) koszonom.

    Egy Arab

  5. van masik

    2015-11-09 at 20:39

    Ja, majd elfelejtettem. A világ legnagyobb tévedése, legkínosabb fájdalma a vallás. Akkor lehetne normális, egymást tisztelő egyenrangú emberek együttélésének a boldog helye, ha az egész világ követné a francia mintát, és a közéletből, az utcákról ki (be) tiltanának mindenféle vallási jelképet. Hogy senkiről ne lehessen tudni, miben és milyen módon hisz. Elképesztő ostobaság, hogy az alapján gyilkolják évezredek óta egymást az emberek. Holott az űrkorszakban már annak kellene természetesnek lennie, hogy Isten nincs, de hinni lehet benne, csak ne bántsuk emiatt egymást!!! A vallás legyen ugyanolyan intim ügy, mint a hálószobai titkok, és kizárólag polgári alapokon lehessen megszervezni a társadalmi együttélést. Arról meg ne is beszéljünk, hogy aki az európai kereszténység legnagyobb védelmezője lett, az nemrég még a csuhások térdre jelszóval vált ismertté. Ez mindent elmond orbánról… és követőiről.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-11-22 at 16:46

      Erről egyébként a South Park már régen csinált egy epizódot :) Ebben az evolúciót tanítják az iskolában, végül a jövőben eljutnak oda, hogy mindenki ateista lesz. Nagyon érdekes a történet csattanója. Azt várnánk, ekkor megszűntek a háborúk a jövőben, hisz nincsenek már vallások. Nem lövőm le a csattanót, nézd meg ezt a részt:

      http://southpark.reszek.com/south-park/10-evad-south-park-ingyen-cartman-kenny-southpark-epizod-resz/southpark/south-park-10-evad-12-resz-revolucio-1/

    • lacipapi

      2015-11-28 at 13:49

      Az egész értelmezés TÉVES! Amikor én menekülni akartam magyarországról (28 éve) akkor elmentem Bécsbe az adott ország konzulátusára és beadtam a kérvényt. Aztán olyan bürokrata angol nyelvű levelet kaptam válaszként ( afrikai angol ) amit még az angoltanárok se tudtak helyesen lefordítani- (egyébbként szívessen vártak mert fehér szakemerból hiányuk volt, de egy fillér támogatást nem ígértek).
      Szóval nem inultam sehova.
      Ezek egyikük sem menekült!
      NEM KÜLDTÜNK NEKIK MEGHÍVÓT!!!
      EZ INVÁZIÓ! Ezek élősködók hódítók,nem is akarnak beilleszkedni (a fegyvert majd később küldik utánnuk).
      Nekünk sok népet sikerült magyarrá szelidíteni, csak a cigánysággal estünk pofára, mi már tudhatnánk, hogy lehetetlen a muszilot kereszténynek nevelni.

  6. van masik

    2015-11-09 at 20:19

    A cikk nem rossz, bár tényleg sok olyan info van benne, amti máshol már rég olvashatott, akit érdekel a világ. Vannak benne téves megállapítások, sántító példák, de a végkövetkeztetése szerintem jó. A legnagyobb probléma talán nemis a menekültek befogadása, hanem az, hogy nem tud velük mit kezdeni a politika. Nincs rá erős, hatázorzottan kommunikált és következetesen végrehajtott szándék, hogy aki nem akar, nem tud beilleszkedni, azt mérlegelés nélkül visszatoloncolják. Biztos nagyobb visszatartó erő lenne, mint a nem veheted el a magyarok munkáját típusú plakátok. Az orbáni idiotizmus és gyűlöletkeltés sajnos már nem csak Magyarországot, hanem európát is megosztotta. És itt jön az érdekes párhuzam a demokráciával kapcsolatos fejtegetésedben. A demokrácia orbáni értelmezése ugyanis az illiberalizmus, ami abban is megjelenik, hogy az európai többség akaratát sem akarja elfogadni, ahogy azt sem érti sem ő, sem a hívei, hogy a választás kétharmad nem az ország kétharmada. Nekünk senki nem mondhatja meg, hogy éljünk, mit kezdjünk magunkkal, vagy a ránk bízott euró milliárdokkal, de mi hadd erőltessük már rá európára orbán (és nem az ország) egyéni elképzeléseit, összeférhetetlen mentalitását. Igazad van, mert annyit lopott, csalt, hazudott és hülyített az orbán kormány (az mszp csak kicserkész mellettük), hogy normális ember már akkor is zsigerből elutasítja (mint ők a gyermekszegénység elleni kezdeményezést, csak mert baloldali kampánynak ítélték meg… micsoda istentelen, agyhalott nemzetellenes hozzáállás ez???), , ha véletlenül igaza van. Úgy kell ennek a hülye országnak, hogy 25 év után újra vakon hisz és megy a náci és kommunista típusú propaganda után.

    • Realista

      2015-12-25 at 18:04

      Van masik 20:19 sajnálom,hogy ennyire libsi-bipsi a gondolkozásod.Sajnos abban,hogy Orbán egy hazudós szarházi igazad van.Nem vagyok a híve.Nekünk a Nemzetek Európálya kell és nem az egyesült államok Európálya.Én az első jött-ment bucoman szarházit úgy elhajtottam volna mint a magzatvizet.az ilyen követelődző szarháziaknak még vizet de még levegőt sem engedtem volna venni.Takarodjanak haza ,onnan ahonnan jöttek.

  7. socialdarwinist

    2015-10-16 at 23:42

    Előzőekhez, képest gyenge cikk. Eltér a címtől, nem ír a gazdag arab országok rezignáltságáról. Összekeveri a törököket az arabokkal , óriási baki!
    A sztori behind the curtain opcióiról fátylat nem emel. Merkel nem hülye, vagy ha mégis a tanácsadói tutira nem. Olaj olcsó most időlegesen, ezt ki kell használni növekedésre. Nincs hozzá munkaerő! 1 milla menekült minél előbb, lehetőleg fiatal férfi. Megkapjék most azután határ lezárás, kuss. Körítésnel kis politikai színjátékok. De a vallás veszélyei valósak. Minden vallás veszélyes mert nem viseli a kritikát ezért nem tud fejlődni. A muzilmáokra ez hatványozottan igaz. elleneben a budhistákra a legkevésbé, sőt ott kötelező az új befogadása a tanulás a megvilágosodásra törekvés.

    Gyenge cikk. Törökk nem arab!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-10-28 at 23:08

      Az egyik válaszban már szerepelt a török-arab kapcsolat oka. Nézd meg lejjebb. Nyilván bele lehet kötni, de nem erről szól a cikk.

      Ahogy abba is bele lehet kötni, hogy buddhista és nem budhista, mint ahogy Te írod! (A törökk nyilván elírás, mint ahogy még jó néhány szó a hozzászólásodban.) De nem ez fogja meghatározni, amit írtál, hogy kiragadok belőle egy-két szót, és azzal próbálom meg kicsinyíteni a teljes hozzászólás, adott esetben a cikk értékét.

      Ez tipikus politikai módszer, amivel egyébként a pszichológia is sokat foglalkozik. Ha nem tudsz lényegi dolgokba belekötni, akkor keress egy abszolút lényegtelen kis apróságot, és kötekedj azzal. Ez a párkapcsolatokban tipikusan napi szinten előforduló jelenség, ahol a párok már nem tudnak együtt élni, hát megpróbálnak úgy felülemelkedni, hogy ilyen kis apróságokba kötnek bele: – miért hagytad úgy a wc-ülőkét… miért használtál annyi tusfürdőt… miért vágtad le a kenyér sarkát…

      De ugyanígy a gyerek felett sok szülő ezt a tekintélyelvű beidegződést alkalmazza, amivel a gyerek felett hatalmat kíván gyakorolni, ezzel azonban csak maga ellen fordítja…

      A kisebbrendűségi komplexussal élő embereknek is tipikusan sajátja ez a felfogás… Kicsinyíteni a másikat kis apróságokkal, hogy ezzel önmagát lássa nagyobbnak – ahelyett hogy saját önértékelését tenné normálisan helyre.

      A weboldal társoldala elég sokat fog pszichológiával foglalkozni, főként életszerű példákon át.

      Tehát, az ilyen hozzászólásoknak nincs sok értelme, már ha téged ez nem szórakoztat?

      Merkelnél a megállapításod helytálló, de ez azt hiszem a cikkből is kitalálható. Ettől függetlenül Merkel csupán rövid távon gondolkozik, fogalma sincs mekkora bajt szabadít majd saját országára ezzel a látásmóddal, hogy minden áron olcsó munkaerőt… lesz még ennek ára.

  8. mária

    2015-10-10 at 19:19

    Magyarórszágot nem lehet összetenni a gazdagabb fejlettebb országokkal mint Anglia Németország,Franciaórszág ott van lehetőség a bevándorlóknak biztositani a jogokat mert van miből,én nem értem szegény Magyarországot alig tudták kihozni a sok nehézségből és mit várnak ezek a sok gúnyolódó , szidalmazó,rágalmazó emberek.Na A KERITÉS hát hogy lehetne megakadályozni hogy a bevándorlok ne ott sétáljanak be az országba hol éppen akarnak és össze vissza járják a falvakat, városokat, kerteket ,udvarokat tele ültetvényekkel és azokat letapossák ami útjukba kerül,ki tudja befogni őket-esetleg az aki ellenzi a keritést.Én örvendek a keritésnek mert tudom hogy hol jönnak be az országba a bevándorlok és tudnak rajtuk segiteni

  9. Galathea

    2015-09-27 at 11:41

    Én azért a cikktől – a címe után – azt vártam volna, hogy azt elemzi, miért nem a közel-keleti gazdag arab országok felé menekülnek. Na ez nem lett kibontva…

  10. farturbina

    2015-09-19 at 10:08

    Ha “valaki” nem volt képes az évszázadok alatt élhető, fenntartható társadalmat kialakítani, ráadásul ezzel már azokat veszélyezteti, akiknek viszont sikerült, hát segíteni kell:
    1, Határokat lezárni.
    2, Közös expedíciós, megszálló/átalakító erőt felállítani.
    3, Forrás/válsággócokat megszállni.
    4, Szélsőségeseket, ellenállókat felkutatni, eliminálni.
    5, Megszállást hosszú távon fent tartani.
    6, Az újabb generációkat oktatni, képezni a fenntartható létformára.
    7, Fokozatosan, felügyelet alatt visszaadni az irányítást az új generációknak.
    (1-2 száz éves projekt)

  11. Sydra

    2015-09-13 at 13:39

    “Véleményem szerint a menekültáramlás hamarosan véget fog érni, minden muzulmán úgy sem hagyja el országát, főként a férfiaknak járó előjogok miatt.”

    Csak éppen minden tény ennek az ellenkezőjét igazolja. A menekültek nagy része már most sem a háborús régiókból érkezik. Ez egy egyre erősödő népvándorlási folyamat, ahol a lelakott régiókból jönnek a jóléti államok felé, mert azt hiszik, hogy itt kolbászból van a kerítés. Egyedül a tél fogja vissza tartani az áradatot, de tavasszal sokkal rosszabbra lehet majd számítani.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 06:03

      Tavaszra megjön a németek esze is. Már most zárják a határokat Ausztriában, Németországban stb. Észrevették, hogy ez így hosszú távon nem lesz jó… és ha tovább gerjeszti Merkel néni, hogy hozzájuk mehetnek a menekültek (miközben tudja, hogy nem), hát majd szépen megeszi, amit főzött…

      A hírekben már látni, hogy ezek a menekültek igenis tudnak agresszívak lenni. Neki megy a magyar rendőrnek, aki menekült? Egy másik ország jóindulatára támaszkodom, hogy közben dobálom a rendőrt, aki nem enged át a határon? Miben reménykedik az illető?

      És igaz, a többség nem is közvetlenül Szíriából érkezik, hanem Törökországból indult el a jobb lét reményében. (most a szírekről beszéltem). Természetesen nem szírek is elindultak bőven más részekről.

      • enteo

        2015-09-22 at 20:37

        Tisztelt szerintem nekednincsholnap, mert nem látsz az orrod hegyéig se!
        Csatlakozom az előttem szólóhoz, nem fogsz pulitzer díjat kapni az irományért, főleg a vulgáris szavak használata miatt. Az általad definiált “demokrácia” szerintem is helyes, csak akkor nem értem az általad később leírtak egyes részeit. Az mindenképp kitűnik, hogy nem kedveled a jelenlegi kormányt, tehát összegzem: a kisebbséghez tartozol, de próbálod a Te véleményedet másokra erőltetni és minden lehetőséget megragadsz arra, hogy ócsárold és becsméreld a többség által preferált kormányt. (menekült kérdésben: 82% támogatja őket, amúgy meg legalább 66 %, 2/3-os többséggel kapta meg a kormányzati lehetőséget!! már 2x).
        A társadalom megosztását már 2006-ban elkezdte az előző kormányzat, az “ilyen böszmeséget, hazudtunk éjjel, nappal és nem csináltunk semmit 4 év alatt…”stb és “akinek nem tetszik el lehet menni” szavakkal és mondatokkal!
        Hogy 100 milliókból neked nem tetsző kerítést építenek? De ők legalább építenek, nem úgy mint az elődjeik, akik csak nem hogy elpazarolták volna a pénzt, hanem egyszerűen lenyúlták, amit csak lehetett. Érdekes 8 évig semmire nem volt pénz. Az utóbbi 5 évben érdekes hogy mi mindenre van fedezet!
        Bevallom az iromány 1/3-nál abba hagytam az olvasást, mert semmi olyat nem olvastam ami számomra újdonságot jelentett volna, kvázi tisztában voltam az általad leírtak többségével, de legalább részre hajlás nélkül írtad volna le, akkor talán végig is olvasom.
        Alexa Te pedig csak örülj az ilyen irományoknak és ne is olvass mást. Nem tudom hány évesek vagytok, de aki nem élt legalább 35-40 évet a régi “elmebeteg” időszakban (1990 előtt), az véleményem szerint jobb ha hallgat és nem írogat semmit és inkább olvasgasson olyan iratokat melyeket azok írták akik annyi időt éltek “régi” időszakban.
        Üdvözlettel
        ui.: kitartás, fogtok fejlődni csak akarni kell!

        • Kovács Ernő

          2015-11-09 at 19:59

          enteo, te böszmébb vagy, mint a böszme volt! Ennyi csúsztatást, féligazságot, és hülyeséget már régen olvastam.

  12. Guido

    2015-09-13 at 10:40

    Tisztelt Szerző!

    Mielőtt a “barom” és “fasz” szavakkal illet egyes embereket (ami eleve nem egy becses cselekedet – főleg valódi ok híján), akik nem hajlandóak védőoltást beadatni a gyermeküknek, netán érdemes belegondolni abba, hogy lehet-e mögötte az a valós félelem, miszerint a gyógyszeripar egyáltalán nem a gyógyszert igénylők és használók érdekeit nézi, hanem a minél nagyobb anyagi hasznot.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 05:52

      Nyilván a gyógyszeripar is pénzből él, ahogy mindenki. De nézegesd meg a statisztikákat, hogy a nagy járványok: himlő, kolera, tbc stb… ma milyen arányban szedik áldozataikat, és milyen arány volt az oltások előtt?

      Mindennek van egy árnyoldala is, de azonban látni kell, hogy a kötelező védőoltások jogosultságát statisztikai adatok, és maga a körülöttünk lévő valóság is igazolja…

      (Ha te írtad a levelet privátban, arra írni fogok.)

  13. jaegtoer

    2015-09-11 at 05:52

    Csak bele kell gondolni, hogy az a polgárháború ami Szíriában folyik, honnan, miből kap évek óta utánpótlást fegyverekből és hadianyagokból?
    Ha ezen ‘utánpótlás’ megszűnne, mennyi ideig tarthatnák fenn a háborús állapotokat a harcoló felek?

    A kérdés költői, csak írhatnékom volt.

    • Victor Hugo

      2015-09-13 at 00:55

      Gyárt fegyvert még Oroszország és Kína is, csak hogy a két legnagyobbat említsem, de szerintem ha nagyon hiány keletkezne belőle, mások is beszállnának.

  14. jaegtoer

    2015-09-11 at 05:46

    A török nem arab.
    A cikkíró tájékozottságát és következtetéseit ezt követően célszerű értékelni.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 05:43

      Erre válaszoltam már lentebb, hasonló észrevételre:

      “Köszi! Származást tekintve való igaz. Inkább a muszlim-török kultúra keveredésére próbáltam célozni. “A Törökországot jelölő Türkiye összetétel -iye ragja arab eredetű” Azért teljesen nem lehet különválasztani sem a két népcsoportot… De az is igaz, hogy az ottani arab szír bevándorlók és törökök között és van némi feszültség.”

  15. Alexa

    2015-09-10 at 21:19

    Sziasztok:)
    Mosolyogva olvastam vegig a cikket, mert mintha a sajat szavaim lettek volna. Orulok, hogy megirtad es koszi!Erdekes modon en semmilyen “naci” felhangot nem talaltam benne. Talan mert kepes vagyok objektiven nezni a problemat. Hanyingerem van a sok “nem-empatikus, naci, gyulolkodo stb” kifejezesektol. Senkinek sem kivanom a halalat, es hiszem, hogy segiteni kell a raszorulokon. Ahogy Te is irtad, azert nem esz nelkul…es igenis tartsak tiszteletben a mi torvenyeinket/kulturankat.Hiszek abban, hogy lehet hatni emberekre…de amit sokan nem neznek, hogy valoban ezres tomegeknel nem a jozan esz diktal. Mennek a valoban erzelmekre hato interjuk a menekultekkel…probaljanak meg egyszerre 5-10 emberrel beszelni, maris mas lesz a vegkifejlet. A hazai kormanyrol inkabb nem is nyilatkozom ugy altalanosaagban, szerintem mar ez is elmondja a velemenyem…DE igenis nagy a baj, Europa szinten,es amig mi magyarok azzal szarakodunk(bocs a kifejezesert), hogy nekem vagy neked van igazad, addig szethullik az europai kultura. Igenis kellenek szabalyok, sajnalatbol nem marad fent egy kultura. Szeretem Magyarorszagot, szeretem a csaladom, ugy es ahogy van. Zarszonak pedig annyit mielott “naci”-nak leszek kialtva, hogy ugy irom a velemenyem, hogy 35 orszagban jartam, eltem tobb orszagban kulfoldon (nem dargaim, nincsennek sajnos gazdag rokonaim, mindent magamnak inteztem)es lattam, tapasztaltam…Van Afganisztan baratom, nigeriai, szomaliai, francia, nemet, angol, ir, ausztral, kinai, torok vagy epp homoszexualis, leszbikus…es meg sorolhatnam. Megis ezt mondom: Nem engedhetunk Europaba ennyi menekultet/bevandorlot mindenfele kontrol es szabalyok nelkul! Te is azert tudsz atmenni a zebran, mert a lampa piros kozben az autoknak. Hogy ennel a peldanal maradjunk mindig lesznek barmok, akik nem tartjak be – ahogy lesznek olyan bevandorlok akik valoban erteket adhatnak az europai kulturanak…de az aranyokat ne felejtsuk mar el! Beengdeunk 50ezer bevandorlot 10 olyan emberert aki kepes asszimilalodni?Pont a barataim miatt mondhatom nektek, hogy hiaba el 10 eve Europaban, egy muszlim mindig muszlim marad!

    • jaegtoer

      2015-09-11 at 05:58

      Ha “mosolyogva olvastad” végig ezt a posztot akkor nagyon sajnálnám ha te is magyar állampolgár lennél.

      Írhattad volna, hogy bólogatva, egyetértőleg, saját gondolataidra ráismerve… stb.

      Nem. Te ‘mosolyogva olvastad végig a cikket’.
      További jó mosolygást és bolyongást a tévutakon.

      • VanHolnap

        VanHolnap

        2015-09-18 at 05:40

        Nyilván nem a történteken mosolygott, hanem mert saját gondolatait olvasta vissza…

        ez most olyan, mintha megvetnéd az orvost, aki a már a 100-ik halálos kimenetelű operációja után mosolyog a műtét után egy viccen az ebédlőben… azért mert valaki meghal (ebben az esetben nem is halálról szól a cikk), még nem kell annak is meghalnia, aki foglalkozásából eredően naponta találkozik halállal: nem lesz valaki un-empatikus, mert mosolyog… ez megint olyan, mint amikor valaki ebben a cikkben náci felhangot talál…

        a világ nem fekete és fehér vagy 0 és 1.

        Vannak olyan kultúrák, ahol a temetés mosolyogva zajlik, pont azért, mert az illető jobb helyre került… a világ nem fekete és fehér…

  16. graphite

    2015-09-10 at 10:44

    A demokráciában MINDIG a többség érdeke érvényesül, írja a szerző. Ennek alapján úgy döntöttünk a cégnél, hogy ezentúl demokratikusan fogunk ebédelni. Minden nap megszavazzuk, hogy a Józsi fizeti mindenki ebédjét. Ha nem fussa a fizetéséből, oldja meg.

    • Sydra

      2015-09-13 at 13:55

      Amit írtál az jó példa arra, amikor a demokráciát polgárosulatlan tömegek működtetik, akik nem tudnak hosszú távon gondolkodni. Az állampolgár érdeke a hosszú távon fenntartható jólét. Ahol egyesével tönkretesszük a soron következő polgártársakat az nem fenntartható.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 05:30

      Sydrának igaza van.

      Amit te írsz, az ismét egy középkori felfogás, ami a történelemben már régen lejátszódott. Ebből alakult ki a mai demokrácia, mert régen (amit nem annak hívtunk) valóban így működött.

      A te elméleted szerint, már ott megbukik a dolog, hogy nem fogja mindenki Józsira adni a szavazatát, mert kialakultak a baráti egyéb kapcsolatok…

      De ha mégis Józsira szavazna mindenki, akkor Józsi másnap kilép. Hoppá. Kire szavazzunk ma? Szavazzunk Bélára. Béla holnapután lép ki emiatt… Hoppá… egyre kevesebben vagyunk, most már mindenki a másikat lesi, és kialakul az ellenséges hangulat… Aztán a cég tönkremegy…

      Na ez a demokrácia történeti szakasza, amiből kifejlődött a mai demokrácia… a középkori szinten élők még a múlt szerint gondolkodnak, ők nem viszik semmire, Nyugat-Európa már túlhaladt ezen…

      Persze, Magyarországban is nagyon sokan nem értik ezt, éppen ezért gyűlöli magyar a magyart, amit leírtam… mert itt mindenki szándékosan vagy nem, de öncélúan akarja értelmezni a demokráciát.

      Amit te írtál, az nem demokrácia, hanem önzés és elnyomás. (A demokrácia történeti szakasza.)

  17. shinnokina

    2015-09-09 at 15:34

    Aki ezen filótik, vegye már elő a domborzati térképet és nézze meg hogy milyen terepen kellene GYALOG átvágni Dubajig, jó? És utána kérdezze meg magától, hogy ő merre menne gyalog? Át a sivatagon tűző napon 45 fokban árnyék nélkül, vagy inkább az élhető klímájú Törökország felé indulna el a cókmókjával, meg a gyerekével a nyakában? Filozófiai fejtegetés van bőven, józan ész, az nincs.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 05:21

      Vannak utak. Tényleg vannak, ezt már több helyen leírták. A térkép egyébként autós utakat mutat, tehát gyalog bőven járható.

      És ha már hasonlítás, vajon mennyiben egyszerűbb a hajókon és kocsik rakterében bujdosva menekülni, ahol a hírek szerint több százan, ezren halnak meg, fulladnak a tengerbe stb.?

      És megint ez a gyerek téma: kb. a menekültek harmada nő. Gyerek még kevesebb. A Magyarországra korábban betelepült arab menekültek aránya is ez. Ez azért nagyon furcsa.

  18. PSissy

    2015-09-09 at 15:06

  19. Kriss

    2015-09-09 at 07:58

    Szeretném felhívni a figyelmed, hogy a törökök nem arabok, rosszul használod az “arab” kifejezést. Nem minden muzulmán arab, az arab egy népcsoport. Nem illik az oldalhoz ez pontatlanság.
    A többi pontban osztom a véleményed. Sokan nem akarják felfogni, hogy minél több muszlim települ be európába annál többet fognak követelni.
    Az utóbbi napokban pedig beigazolódott, hogy igazából a hatóságok csak sodródnak az eseményekkel, képtelenek kezelni a helyzetet. Nem csak a magyar, hanem az osztrák és a német is.
    Lehetne még sorolni a problémákat az újkori népvándorlás körül, de vak aki ezeket nem látja.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-18 at 05:16

      Köszi! Származást tekintve való igaz. Inkább a muszlim-török kultúra keveredésére próbáltam célozni. “A Törökországot jelölő Türkiye összetétel -iye ragja arab eredetű” Azért teljesen nem lehet különválasztani sem a két népcsoportot… De az is igaz, hogy az ottani arab szír bevándorlók és törökök között és van némi feszültség.

  20. ACR

    2015-09-09 at 00:31

    Na álljon már meg a menet, kérem!

    1. Miért nem vagy képes normális hosszúságú cikkekket írni? Nem a mondanivalód a sok, csak ragozod magadat.

    2. Az, hogy az egyik arab országban 99%-a az arány a nőkkel szembeni szexuális bántalmazás, nem azt jelenti, hogy “náluk -értsd: araboknál- erőszakolják meg a burkába öltözött nők 99%-át”! Nagyon nem azt jelenti, mégis elmondod vagy 2x ezt a fals adatot, ahol egy országból minden arab ország lesz, a nőkkel szembeni szexuális bántalmazásból meg nemi erőszak. Ez hogy áll össze a Te fejedben?

    3. “Egy muszlim ne akarjon Európába jönni, mert 90%, hogy nem fog tudni beilleszkedni.”-> ezt honnan szedted? Kiszoptad az ujjadból? Hol a forrás? Honnan szedsz ilyen általános statisztikákat, ami ilyesmit kimutatott? 2 éve még a kezedre csaptál volna ilyen légből kapott adatok leírása után.

    4. “beengedték őket, sajnálatból, szánalomból, segíteni akarásból”-> gazdasági érdekből engedték be őket eredetileg!

    5. “A szír is oldja meg elsősorban otthon a problémáit!”-> Miket beszélsz te? Már hogy a túróba oldaná meg? Ebből látszik, hogy finoman szólvan em vagy képben, mi is folyik Szíriában.

    6. “Véleményem szerint a menekültáramlás hamarosan véget fog érni” -> Már hogy érne véget? Hallgattál te szakértőket ebben a témában? Javaslom Nógrádi György interjúit. (A következtetésed, hogy miért is érne véget, egyszerűen nevetséges.)

    7. A demokrácia egyik felfogását fejted ki, de több elmélet van a demokráciáról. Egyik országban sem ugyanolyan, csak nagy vonalakban. Inkább elvek ezek, amelyeknek érvényesülniük kell. Ha jól tudom, amit te kifejtesz, a legelfogadottabb. (És szerintem is a legértelmesebb)

    Amúgy meg kurvára igazad van. Jól látod a magyar helyzet visszásságát és mindkét oldal problémáit, jól látod a kerítés helyességét és a védelem fontosságát. Jól látod a muzulmánok radikalizálódását és minősíthetetlen igényeit és visszás viselkedésüket. Azoknál akik korábban érkeztek, és a most érkezőknél is. Papirok nélkül mendegélnek országról országra? WTF? Burkát követelnek, vagy máshol halált kiáltanak az UK-ra? Felháborító.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-09 at 00:55

      1. Nemtom, talán mert ez nem a metropol újság :)
      2. Nem mondtam, hogy minden arab országban ez van, felsoroltam a legveszélyeztettebb államokat. Idézek: “Egy áprilisi ENSZ-felmérés is megerősíti, hogy a szexuális zaklatás valóban probléma Egyiptomban: az adatok szerint az országban élő nők 99,3 százaléka ki volt már téve ennek. A HarassMap egyiptomi szervezet szerint ez azért van, mert akkora a zaklatás társadalmi elfogadottsága, hogy a zaklatók már nem is tesznek különbséget a nők között kor, gazdasági, társadalmi státusz vagy öltözködés alapján. ” Forrás: http://nol.hu/kulfold/egyiptomban_a_legrosszabb_arab_nonek_lenni-1425649

      Nem bántalmazást írnak, hanem szexuális zaklatást. De igazad van, az erőszakolást mindjárt javítom szexuális zaklatásra, bár ettől nem tudom, mennyivel lesz jobb a tény?
      3. Azért nem fog tudni beilleszkedni, amiért az európai sem fordítva. Ahogy egy állat sem tud visszatérni az állatkerti zárt körülményekből a szabad vadonba. Az ilyen vallásból érkezők az UK-ban is gettóban tömörülnek, és nem is fogadják el a szabadság, szabadosság európai formáját. Persze, van kivétel, mindig van, ezt is írtam. (Minden mondat végére nem fogom odaírni, mert akkor tényleg hosszú lenne a cikk :)
      4. Mindegyik közre játszik. De ha gazdasági érdeket hozol fel, akkor ne említsünk menekültet. Való igaz, hogy Németország most is lecsap az olcsó munkaerőre, válogatnak, és valójában nem a jószívűség játssza az elsődleges szerepet. És ez a gazdasági érdek fog visszaütni a későbbiekben.
      5. A magyarról is ezt írom.
      6. Télen mindenképpen véget ér. Aztán lehet még hasonló, de nem lesz ilyen hullámú, mint ez. De majd tavasszal meglátjuk, kinek volt igaza :)
      7. Igazad van, lehet / van több értelmezés, mint ahogy az is, hogy a demokrácia nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat.

      És kösz! :) remélem nem volt hosszú a válasz :)

      • Aureliano Buendía ezredes

        2015-09-09 at 18:05

        Sok mindennel tudnék vitatkozni a cikk kapcsán, de ez egészen felháborított:

        “Az ilyen vallásból érkezők az UK-ban is gettóban tömörülnek, és nem is fogadják el a szabadság, szabadosság európai formáját. Persze, van kivétel, mindig van, ezt is írtam”

        Ember, az a kivétel, aki gettóban él! Londonban kb. 1 millió muzulmán él. Te tényleg elhiszed, hogy Londonban egymilliós gettók vannak? Párizsban majdnem kétmilliósak? Még viccnek is rossz.

        És akkor mellé beteszel olyan képet, amin maroknyi muzulmán tüntet. A te logikád alapján milliós muzulmán tüntetéseknek kéne lennie. De nincsenek. Azért, mert ott élő muzulmánok ugyanolyan európaiak, mint te, vagy én.

        • VanHolnap

          VanHolnap

          2015-09-18 at 06:12

          Te sem gondolod komolyan, hogy 1 milliós gettókat emlegetett itt bárki?

          Magyarországon a cigány kisebbség gettókban él? Igen. Nem százezres gettókban, de gettókban. A kínai kisebbség gettókban él? Igen.

          Inkább te gondold át, hogy Magyarországon még a cigány kisebbség integrál(ód)ása sem sikerült!!! Hogy gondolod, hogy egy ennyire más felfogású és vallású népcsoportnál ez majd összejön?

          És azt is gondold át, miért épp UK és Fr.o az, melyek elutasítják a mostani menekültáradatot? Miért Fro. jelenti ki, hogy már akár bombázni is kész Szíriában?

          Ezen országokban ugyanis az arab kisebbség már elég nagy ellentétet szült a megrögzött vallási dogmáikkal. (Hiába nem mindenki vallja ezt, akkor is ez a helyzet.)

          Ehhez tegyük hozzá, hogy UK-nak tele a töke már a magyar és egyéb bevándorlókkal is, akik egyébként EU-s országokból jönnek – mert rátelepednek a szociális rendszerükre.

          Csak gondold végig az európai történelem utóbbi 100 évét: háborúk háborúk hátán. Alig másfél évtizede mondható Európa békésnek, 1999-ben még bombáztak Jugoszláviában…

          Egész egyszerűen Európa nem bír el jelenleg egy újabb konfliktust egy teljesen más népcsoporttal. (Akik a nyelvet sem beszélik, többségében szakmájuk sincsen stb.)

    • Zokni Dániel

      2015-09-09 at 18:10

      A 3-as ponthoz: A net tele van videókkal a témában, de ismerős neked az a szó, hogy NO-GO Zone? Nézd csak meg az Európai országok térképeivel összehasonlítva, hogy alakulnak ezek a területek. Ezek valahogy nem épp a beilleszkedés mintapéldái…De írt erről a szerző is, csak nem nevezte meg, ő a gettó szót használta. Pl. itthon a kínaiakat sem láthatod, mint a társadalom szerves részeit. Békések, nem szólnak bele az életünkbe, de elkülönült kis közösségeket alkotnak még ők is.

  21. Lapaj

    2015-09-08 at 21:48

    Bár sok igazság van eme irományban, de bizony keményen xenofób és rasszista felhangokkal…

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-08 at 22:23

      Ezért írtam: ha ezt az oldalát a problémának leírod, azonnal nácinak kiáltanak ki. És ez az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy ilyen problémákra megoldást lehessen találni. Ma nem mondhatsz ki dolgokat, mert rasszista vagy. De ha nem beszélsz róla, akkor a valódi okok, érvek el sem jutnak a tömegekhez, így megoldás sem lesz soha.

      Jó példa erre, hogy ma nem beszélhetsz a zsidóságról, mert azonnal náci vagy. Nem beszélhetsz a cigányságról, mert azonnal rasszista vagy. Nem jó irányba megy az a demokrácia, ami azonnal bélyeget próbál sütni a másikra, ezzel meggátolva, hogy a tényeket, gondolatokat leírhasd vagy elmondhasd.

      Elég nagy probléma szerintem, hogy a hatalmas önérzet miatt, ma már nem lehet süketet mondani, mert az siket! A rokkantat már nem szabad mondani, ő mozgássérült. A cigány szót sem ejtheted ki, mert az már roma. A zsidó szó sem hagyhatja el a szádat, mert az már héber. A vak mikor lesz vuk vagy vik?

      Ja, én meg holnaptól kérjem ki magamnak, hogy bárki kiejtse a magyar szót, mert én nem vagyok magyar, hanem hunor…?

      Érezhető, hogy egyes népek, népcsoportok a múltat takarónak használják a jelenlegi bűnök / problémák leplezésére, lásd Izrael. Sikeresen elérték, hogy már a népcsoport / vallás nevét sem lehet kimondani, mert rasszista vagy. Te vagy a rasszista, miközben ők ölnek mai napig. Érdekes.

      • Lapaj

        2015-09-08 at 23:29

        Nézd én pont azt írtam, hogy lényegében egyetértek veled, de az egész írás hangulata, a túlzott negatív általánosítás, meg az ilyenek hogy rácsos buszba tenném és irány vissza, ahonnan jött, az arab mind ilyen meg olyan stb… ezek azok a bizonyos xenofób és rasszista felhangok…
        Nagy részt egyetértek, pont ma írtam egy tök hasonló kommentet amúgy (http://propeller.hu/nagyvilag/3150884-kertesz-imre-ma-is-azt-gondolja?all#c1421095 – Szeparepa néven)
        Nem titkolom, én kimondottan gyűlölöm az iszlám “kultúrát”, de nem az muzulmán embereket, az arabokat, az egyént nem gyűlölöm, sőt kimondottan szeretem őket egyesével, mivel abszolút humanista vagyok, viszont a tömegüktől már irtózom…. Barbár állatokként élnek, és ezt elég jól kifejtetted. De én igyekszem enyhíteni azzal, hogy tudom hogy NEM MIND ILYENEK, van kivétel, vannak köztük nagyon jófej, szeretetteli emberek, kedvesek, vidámak, és van értelmiségük, nagyon okos emberek, művészetük is, stílusuk, szuper konyhájuk stb… tehát említsük meg az érem másik oldalát is, hogy azért lehet jót is mondani erre a valóban borzalmas civilizációnak, mely számunkra élhetetlen pokol… (ám ha beleszület az ember, legalábbis nagykorúságig, amíg el nem tud menekülni, mi más választása van? Kénytelen megszokni, kénytelen asszimilálódni, akár tetszik ez a kultúra neki akár nem… főleg hogy baromi erőszakosan tartatják be a szabályokat, tehát nagyon ráfarag aki lázadozik a legtöbb iszlám helyen ugyebár)
        Az a baj, hogy amit írtál most, az is igencsak náci felhangú. AZ ilyen fogalmazás, hogy “hatalmas önérzet” és ezért nem lehet a süket csak siket stb… nem veszed észre magad, de felháborító és embertelen gondolkodásmódra utal, mely tele van gyűlölettel, és abszolút táptalaja és magja a nácizmusnak (még ha nem is szökkent konkrétan szárba) Szerinted egy siketnek olyan baromi nagy önérzete van vagy egy kerekes székesnek, amikor fáj neki, ha rokkantnak nevezik? Önérzetből érzi magát megbélyegezve szerinted? A roma is hatalmas önérzete miatt szisszen fel ha cigányoznak, a zsidó meg ha zsidóznak igaz? A fekete meg ha niggerezik ugye… (még ők oldják meg a legjobban sokfelé, mert oda is csapnak, és abszolút meg tudom érteni őket)
        Itt van az eb elhantolva… Empátia nulla… ezek meghurcolt, történelmileg megtizedelt és mai napig az ostoba sztereotip gyűlölködő tömeg által megbélyegzett, kirekesztett kisebbségek, melyek pont nem az önérzet, hanem kisebbségi komplexusuk, a megbélyegzés, a másnak tekintés miatti kínjukat enyhítendő csinálják ezt; és azért hogy lássák, emberséges, emberbarát, szeretetteli emberrel állnak-e szemben, vagy egy embertelen, gyűlölködő, rasszista barommal, aki az ember kategóriára sem méltó… (valójában ez egy emberség teszt is többek közt)
        Egyáltalán nem arról van szó hogy kimondod, és nevén nevezed. A baj azzal van, AHOGY, amilyen kontextusban említed e bizonyos neveket és AMIT írsz róluk..!!!! A megkülönböztető, degradáló, alárendelő, kirekesztő, demagóg és dogmatikus sztereotípiákra, feltételezésekre és legendákra, nem pedig tényekre alapozott szubjektív kijelentésekkel van a baj. Objektív, korrekt tiszta és igazságos írásban egészen nyugodtan leírhatod hogy zsidó, cigány vagy muszlim és egyéb kényes dolgokat – mint ahogy sokan le is írják sokszor sokfelé – senki nem fog sem rasszistának, sem xenofóbnak bélyegezni.
        Nagyon kényes, nagyon érzékeny erre a civilizált, fejlett, kulturált világ, mert gyűlöletből, hangulatkeltésből, pár keresetlen elejtett, de mélyre maró szóból, törhettek ki népirtások, pusztulhattak el kínhalállal milliók, és nem csak a zsidókról van szó…
        Nagyon sötét, szégyenletes, pokoli múltunk van nekünk embereknek és nem is annyira régmúlt… Nem csak a németek lelkiismerete, de a britek, a franciák, a spanyolok, Japán és USA és végül de nem utolsósorban az oroszok (illetve bolsevik blokk Kínával együtt) is bőven van mit szégyelljen, nem is túl régi történelmük során, elképesztő, borzalmas embertelenségek történtek, vérengzések népirtások, tömeggyilkosságok… Ilyen iszonyatos, embertelen és szégyenletes planetáris múlt, ill történelem okozza ezt az érzékenységet, inkább túlbiztosít szinte mindenki, és már ha csak apró nüansznyi jele is felbukkan valami ilyen gyűlöletkeltő zöngének, inkább kvázi biztonsági preventív nácizásba kezd a legtöbb jóérzésű ember, mielőtt még elfajulna jobban a helyzet. Mi főztük ezt, emberiség, és mi is esszük… Óvakodunk és félünk, mert nagyon jól láthatóan, azok az alantas emberi ösztönök, gyarlóságok, aljasság és gyűlölet MA IS UGYANÚGY LÉTEZNEK, szinte változatlanul a tömegekben, sajnos az emberi természet egyik torz korcs jellege, az evolúció egyik legnagyobb fiaskója ez, mely érzelmet lehet feléleszteni, stimulálni, katalizálni, provokálni könnyedén… Lényegében száraz szalmakazal a legtöbb társadalom, melybe apró szikra pottyan és belobban az egész… a tömeg csodásan manipulálható ma is, hangulatot, gyűlöletet kelteni pofonegyszerű és könnyű… Ahogy a közhely mondja: Ó hát nincs itt rasszizmus… de igény lenne rá…
        Egy dolgot kellene megérteni mindenkinek. Probléma van igen. Vannak kulturális problémák, de ezek nem antropológiai problémák, nem genetika, nem faji, vagy rassz miatti, hanem KIZÁRÓLAG KULTURÁLIS gondok. Más és más társadalmak, embercsoportok, kultúrák, régiók, és a nyugat és iszlám feszültségnél Huntington után szabadon kiondhatjuk, hogy civilizáviók feszültsége… Nem az egyén, az ember különbözik, hanem a kultúra. Az egyént formálta a kultúrkör ahonnan jött, ezért tűnik másféle embernek, de nem létezik másféle ember, nem létezik másik emberfaj, HISZEN AZ EMBER EGYETLEN FAJ! Fajtársad és testvéred a legbutább fanatikus muszlim, a gyilkos cigány, és a milliárdos harácsoló zsidó is, akárhogy gyűlölöd őket, akkor is a véreid, EMBEREK. Én is utálom az iszlámot, mint társadalmat, mint tömegjelenséget, mint kultúrát és civilizációt, ki nem állhatom, a nőkkel embertelen módon bánnak és nem is sorolom, barbár állati szinten élő tömegeket eredményez az iszlám kultúra, azaz kulturálatlanság, középkori szinteken rekedt, elmaradott embertelen barbár társadalmak jellemzők náluk…

        • VanHolnap

          VanHolnap

          2015-09-09 at 00:17

          Igazad van, valóban kisebbségi komplexus! Ez az első ok, melyből fakad a “félelmi” önérzet.

          Viszont én azt vallom, aki nem tud nevetni magán, azzal van a probléma. Egy kisebbségi komplexusos emberrel nem lehet együtt élni, mert mindenen megsértődik. Ha nem azon, hogy süket, akkor legközelebb máson. Volt ilyen nagyon közeli ismerősöm, és egyszerűen nem lehetett mit kezdeni vele: semmit nem lehetett neki mondani, mert a kisebbségi komplexus okán mindent azonnal magára vett, és azonnal támadott olyan dolgok esetén is, amin egy egészséges önismerettel rendelkező egyén nevet.

          DE ez nem jó. Vajon azzal van a probléma, aki kimondja, hogy süket, vagy azzal, akinek kisebbségi komplexusából fakadó önérzete ezen megsértődik, és ellenségnek kiáltja ki azonnal a másikat?

          Soha nem fogok siketet mondani, mert akinek egészséges önismerete van, a süketen nem sértődik meg. Aki viszont megsértődik, arról tudni fogom, hogy ezer más dolgon is fenn fog akadni…

          Nem tartom azt sem jó dolognak, hogy a múlt a mérvadó, és hogy az emberek nem tudnak a jelenben élni. Volt egy holokauszt, rendben, mindenki tudja, de lépjünk már túl… nehogy már emiatt ne lehessen zsidót mondani… És folyamatosan nekem kelljen minden nép (vallás) 5000 éves történelmét fejből tudni, hogy na, éppen a velem szembe jövő a kisebbségi komplexusa miatt vajon min fog legközelebb megsértődni? Volt egy trianon, oké, de lépjünk már túl… most akkor a franciák is folyton kérjenek bocsánatot trianonért? Vagy az oroszok 56-ért? Sírjunk folyamatosan, mert a törökök meghívás nélkül mazsoláztak magyar szőlőt? Mi pedig folyamatosan kérjünk bocsánatot, mert anno bevonultunk a Kárpát-medencébe, és kipateroltuk az itteni népeket, és fosztogattunk, és ezen népek leszármazottai mai napig kisebbségi komplexusban szenvednek emiatt?

          Amit írok, abban semmi náci felhang nincsen, legfeljebb a másik oldalról a kisebbségi komplexusos “önérzet”. Amíg valaki nem szerzi meg a saját egészséges önképét, addig mindig a másikat fogja nácinak, rasszistának nevezni.

          Pedig a náci vagy rasszista egyértelműen megkülönböztethető: vagy fehér csuklyát hord, vagy horogkeresztet, annak egyéb módosulásait, vagy Hitlert éljenzi, vagy azt mondja, hogy ezt a fajt ki kéne végezni és így tovább… nem is értem azokat a próbálkozásokat, mikor nácinak próbálnak egyesek nevezni egy embert vagy egy szöveget, hiszen a náci-rasszista szöveg és ember egyértelműen beazonosítható.

          Én is voltam anno önérzetes, de aztán rájöttem, hogy igen, amíg nem lesz egészséges önképem, addig minden szaron be fogok sértődni, és így is volt. Kevés embert nevelnek egészséges szellemben. (Erről tervezek majd indítani egy másik weboldalt.)

          Abban is egyetértek, hogy kulturális problémák vannak, melyek nem engedik a népeket egymás mellett élni. De ezen nem tudsz változtatni, éppen azért, mert a kultúrát, vallást nem lehet rövid távon kiszedni egyetlen népből sem. Lehet háborúkkal (keresztes hadjárat), melynek eredményeként 500 év múlva az ateistából keresztény válik… De ezt ma már nem lehet megtenni, és különben is, ki mondja meg, mi a helyes irány?

          Épp ezért írtam, hogy a Föld elég nagy, még 7 milliárd embernek is elég nagy… Bőven van hely, hogy mindenki kialakítsa a saját kultúráját a saját területén… Ezekbe kívülről beavatkozni ma már nem lehet. Hisz már egy szó miatt is nácit kiáltanak, mi lenne, ha ennél tovább mennénk?

          Ha ma pl. nem tudsz együtt élni a szüleiddel, mi a megoldás? Hogy éltek egymás mellett, és ölitek egymást? Nem. Hát persze, hogy olyankor külön kell költözni. És a helyzet meg van oldva. Ne akard a másikat erővel megváltoztatni, egyszerűen egyik jobbra, másik balra. És ezt írtam ebben a cikkben is.

          Ha valakinek nem tetszik, hogy süketet írok, mert ő az, de felszólít, hogy mondjak siketet, nagyon egyszerű, azzal nem tartom a kapcsolatot. MIért? Mert ez az első lépés… aztán jön egy másik, aki éppen a holokauszt miatt tart önsajnálatot, hoppá, akkor már ő is az ő saját elvrendszerét fogja rád erőltetni… ne ezt mond, hanem azt, ne itt finomíts, és na, ez most jó… és a végén azt veszed észre, hogy mások élik a te életedet… mások mondják meg, mi a helyes számodra…

          Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelsz a másikra, ellenben azt jelenti, hogy nem hagyod, hogy mások a saját sérelmeiket, elvrendszerüket, vallásukat rád erőltessék, és benned keltsenek szorongó érzést, mert a saját életedet éled, és nem az övékét.

          • Zokni Dániel

            2015-09-09 at 18:22

            Ez külön beillene egy cikknek és nem kevésbé fontos témát fejt ki. Ezzel a kibaszott besértődős érzékenységgel van már nekem is tele. Meg azzal, hogy minden oldalon az megy, hogy ha nem fogadod el a dogmáikat 100%-ig, akkor te hülye vagy, nem állnak veled szóba. Hiába tudnál tényekkel érvelni az igazad mellett, te akkor is egy senki vagy, náci vagy, libsi vagy, mittoménmi vagy és nem kell veled foglalkozni. Ez is egyfajta vallás. Az ember mindenből vallást csinál. Még a tudományból is az lett. Mindenhol megvannak a véleményvezér papok, a dogmák, ezekkel nem tudsz szembe szállni, mert nem hallgatnak meg. Ezért lesz a 21-ik század is olyan, mint a 20-ik, ami lényegében nem sokban tért el a 19.-től és így tovább… Mert a vallásosság Status Quo-t alakít ki, ettől minden csak egy helyben jár, statikus lesz. Márpedig a statikusság a halál másik neve. A dinamika az élet. Ez nem jelenti azt, hogy a múlt nem értékes. Igenis az. Tanulni kell belőle, de tovább kell lépni. Majd ha minden valóban tökéletes lesz, akkor megállunk és aztán előröl kezdjük. Addig tovább megyünk. Na, bocs, ez kicsit off-ra sikerült.

          • Victor Hugo

            2015-09-12 at 14:03

            “Ha ma pl. nem tudsz együtt élni a szüleiddel, mi a megoldás? Hogy éltek egymás mellett, és ölitek egymást? Nem. Hát persze, hogy olyankor külön kell költözni. És a helyzet meg van oldva. Ne akard a másikat erővel megváltoztatni, egyszerűen egyik jobbra, másik balra. És ezt írtam ebben a cikkben is.”

            Igen, ezt meg is teheti az, aki
            1. Rendelkezik egy másik ingatlannal azon kívül, amiben a szülei élnek.
            2. A szüleinek van pénze és annyira elegük van belőle, hogy vesznek/bérelnek neki egy másikat vagy legalább segítik havi x összeggel.
            3. Diplomás és azon belül olyan diplomája van, amivel 300 nettó vagy afelett keres és így nem vágja földhöz az 50-60+ rezsi + kaja (ami egy személyre jóval drágább, mintha családra főznek).
            4. Nem diplomás, de jó szakmája van, amivel szintén sokat keres, de vagy napi 12 órában, így élete sincs és irreleváns számára, hogy hol lakik, vagy kint külföldön keres még többet, akkor meg szintén meg van oldva, hogy hol lakik.
            5. Rokonával, barátjával/barátnőjével összeköltözik.

            Ezzel le is fedtük a magyar társadalom felső 30%-át. A maradék 70 meg eldöntheti, hogy csöves lesz vagy a szüleivel él még 30 fölött is.

          • VanHolnap

            VanHolnap

            2015-09-18 at 05:58

            Lesz erről bővebben cikk, mármint a múlt-kisebbségi komplexus-önérzetesség témában. (Sztem még a lakástémával összefüggésben is.)

  22. Rucz Tibor

    2015-09-08 at 21:45

    Van egy jól ismert magyar mondás: ” nem akarásnak nyögés a vége”! De ebben a helyzetben ennek még drámai vége is lehet, sajnos! Tessék Mindenkinek nagyon komolyan venni a jelenlegi súlyos helyzetet, mert rendkívül veszélyessé is válhat az erőtlen hatósági hozzáállás okán!

  23. József

    2015-09-08 at 21:42

    Az utánajárás most kicsit felületesnek érzem, nagyon a szélsőségre fókuszálsz.
    Az a régió évtizedek óta bajban van, vagyis növekszik a hülyék száma. Teljesen a jogos a félelem, de attól tartok hogy csak azt erősíted meg a lakosságban hogy az iszlám hívők “mind csak állatok”…pedig nem. A nők helyzetével szemben sincs egyértelmű lekezelés, sőt. Pl léteznek arab NŐI vezetők, üzletasszonyok.

    Például az Egyesült Arab Emirségben a nők helyzete sokat javult a feudális korszaktól kezdve:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Women_in_the_United_Arab_Emirates
    Külön kiemelném hogy volt hogy egy nő a góré: ” female Minister of State of the United Arab Emirates”

    De alapból, nem igaz hogy a keresztények, arabok zsidók nem éltek békében egymást mellett. Ez a hatalmi harcok nem engedték nem pedig a vallás szabad gyakorlása. MTA egyik dékánjával van egy remek beszélgetés csak most nem találtam meg.

    De ezt is érdemes elolvasni:
    http://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/iszlam-alapismeretek/item/53-az-iszlam-a-nok-szemszogebol

    Szóval summázva: Tényleg idióták a vezetők és a legnagyobb baj hogy 28 tagállam 28 féle módon akarja ezt kezelni az EU-ban, hogy az ENSZ képtelen ott a Közel-Keleten bármit is elérni a hidegháború után is, de ami a legfontosabb: ne a szélsőségesek által akard kérlek megértetni az iszlámot, megmutatni a muszlimokat :(
    …a KDNP sem egyenlőre a kereszténységgel.

    Ennek ellenére a veszély sajnos adott, DE, erre megvannak a megfelelő szervek hogy kiszűrjék megoldják…ehhez csak egy egységes álláspont és egy érdemileg ellátott és finanszírozott tranzitzóna kéne.. de mondok még jobbat: Pacifikálni a közel keletet, vagy Afrikát…a “véres gyémánt” kifejezés már több mint 20 éves. EZ, lenne a megoldás. És tekintve, hogy azok az országok nyugati gyarmatok voltak (Szíria pl Francia), ez igenis a nyugati világ hagyatéka…

    a “tegyen rendet otthon” nem fog nekik egyedül sikerülni, és leginkább: csak tovább erősíti az ottani szélsőséges nézeteket, pl hogy CSAK az iszlám van.
    …csak hát, ez drága,drága,drága…és ami a lényeg, nem hoz szavazokat, főleg nem rövidtávon :(

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-08 at 23:01

      Próbáltam nem azt erősíteni, hogy csak állatok. Ezt többször is leírtam kontra versus mellékmondatokkal. Viszont látni kell, hogy maga a jelenség épp elég erős ahhoz, hogy akármilyen szépen próbálod leírni, a hatása akkor is szélsőségesnek tűnik majd.

      Ferenc hozzászólására is írtam pár példát:

      “Aki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon!” “Aki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon!” – Mózes II. Könyve 21, 15-17.

      Hiszed, vagy sem, ez a bibliából van. Amit linkeltél, megnéztem, pont ezt írtam le Ferencnél, hogy bármilyen igazolást és tagadást fel tudok neked hozni bármelyik világvallás szentírásából! Amit linkeltél, ott éppen olyan szöveget idéznek a Koránból, ami jajj de békés vallásnak mutatja be a muzulmánt. Ha máshonnan idéznének, mint amit írtam a cikkben, ott már pont az ellenkezőjét látjuk.

      A Bibliából is idéztem, láthattad, hogy egy ezeréves marhaság. De ezt a sok marhaságot, ami a bibliában (pontosítok, ószövetségben) van, az európai népek mégsem követik. Szerencse, vagy tudatos, hogy a papság ezeket nem is veri nagydobra, hogy a bibliában ilyen marhaságok vannak.

      Javult a nők helyzete az Emírségekben, igen, a forrás, melyet megjelöltem le is írja ezt is, ha jól emlékszem. De megint ott tartunk, hogy Magyarország is kihozza statisztikailag, hogy javult a foglalkoztatottság, azonban a valóságban tudjuk, mi van.

      Amíg az Emírségekben az élő tévéadásból kitakarják az USA elnökének feleségét (!), mert látszik a feje (és nem csak két lyukon a szeme), addig ne mondjuk már, hogy ez normális, és hogy javult a helyzet. Ezek a dolgok régen is megvoltak, csak akkor nem volt internet, nem tudtunk róla. (Nem voltak belső égésű motorok, nem tudta az olaj felerősíteni az ellentéteket a pénz hatalmával.) De régen sem éltek békében a vallások egymás mellett, csak nem voltak ilyen erős fegyverek, amik vándorlásra kényszerítik a lakosságot. (Kimentek a katonák a rétre, és lekardozták egymást a lakosságtól távol. Ma nem ez van.) Anno az emberek internet, tévé stb. híján nem látták mások dolgait, ezért nem tudtak globálisan ítélkezni…

      Ma az arab nő a videón nyíltan kimondja, hogy elítéli a riporter csajt. Én nem ítélek el senkit, felőlem éljenek úgy az arabok, ahogy akarnak, azonban ne próbálják meg rám kényszeríteni ezt a kultúrát, sem ők, sem mások. A baj ott van, hogy a vallások képviselői – általában – azonnal jönnek, és szinte pislogni sem tudsz, máris térítenek…

      Addig nem lesz egymás mellett élés, míg a vallások követői nem bírják ki, hogy ne kezdjék el saját felfogásukat ráerőszakolni másokra. Ez minden vallásra igaz.

      Ugyanakkor azt is leírtam, hogy az itt élő muzulmánok (törökök) abszolút be tudtak illeszkedni. Nem tüntetnek, nem hirdetik, hogy ők az egyetlen igazság, és nem követelőznek… De ez a délebbre fekvő arab térségre sajnos nem igaz. Kérdés: láttál már Magyarországon kínait tüntetni? Elég nagy számban élnek itt, mégsem tudok olyan videót mutatni, mint az UK-ban az iszlámról. Tudnak a másik mellett élni? Tudnak… észre sem veszed őket.

      Azt kéne elfogadni, hogy a félelem okkal alakul ki bizonyos népek iránt, és okkal nem alakul ki másik népek iránt.

      • József

        2015-09-09 at 15:57

        Én értem mit mondasz, de szinte biztos vagyok benne hogy érkezni fog a cikked megosztása azzal a felütéssel Facebookra hogy “Látjátok! Micsoda állatok! Hát ezt akarjátok! Lőjük le mindet!” – A többség egy biten gondolkodik: 0 vagy 1. Fekete vagy Fehér. Nem spektrumban és még csak nem is rendszerben gondolkodnak.

        Jut eszembe, körúton láttam a török gyroszosnál és étteremben sok női alkalmazottakat, egy alkalommal volt szerencsém látni hogy a főnökasszony rendre teremti a pultosokat. De pár éve egy este egy szír kislánnyal is volt a szerencsém ismerkedni. Mindegy is, ez meg a dolog “Fehér” része :) .

        Tudod azt sajnálom, hogy bár Európában hatalmas szellemi tőke van, mégsem szokás azokra az emberekre hallgatni akik értenek is hozzá. Hiányolok egy összeurópai szakértői konferenciát, fórumot…eleve programot. Helyette megy a kapkodás, a helyezkedés – ez világos a naponta ellentmondó nyilatkozatokból.

        Most borítékolom, hogy Németországban lesznek zavargások. Az ok nagyon egyszerű: a félreinformáltság miatt, a politikai kapkodás miatt, de rövidebben – az emberi hülyeség miatt.

  24. Nágel Ferenc

    2015-09-08 at 19:30

    László!

    Sokszor értek veled egyet, de most a megoldási javaslatodban és egyéb részletekben nem.

    Én változatom.

    1.
    Bőven lett volna idő már az első időkben, hogy a világ megoldja a helyzetet és ne hagyja, hogy emberiség elleni bűntetteket kövessen el bármelyik fél is.
    Miféle keresztény,muzulmán Istenfélők a világ vezető országai, ha ilyeneket hagynak?

    Minek van az Egyesült Nemzetek Szövetsége, ha semmit nem tesznek?
    De nem lenne késő sohasem, ha legalább valamelyik okos politikusnak eszébe jutna, de ne jut eszükbe. Az ilyen szervezet ne vigye el a pénzt fölöslegesen, hanem oszoljon fel és alakuljon új alapokra egy való világszervezet, amely VALÓBAN az emberek, népek érdekében van.

    Vagyis. Simán össze lehetne fogni a muzulmán országokkal, hogy megállítsák a gyilkosságokat. Mert Isten szemében minden háború gyilkosság. Nincs felmentés.

    Nemzetközi erőkkel le lehetne még fegyverezni a gyilkosokat. stb. stb..

    2.
    Egyik gazdag egyiptomi szigetet venne. Az ENSZ jelöljön ki egy területet a közelben, vagy szigetet és ott építsenek fel egy új országot a menekülteknek. Ők cserébe dolgoznának.

    3.
    Menekültek meg kellene értetni, hogy csak ideiglenesen kapnak menedéket és amikor a béke helyreáll és nemzetközi világ garantálja(védi) a békét, akkor visszamenjenek hazájukba.

    Amit te javasolsz László, az nem megoldás, hogy menj vissza és dögöljön meg hazájában a család a gyerekeivel együtt.
    Meg ezért mert menekültek, attól még milyen jogon bánik velük úgy egy ország pincsijei mint az állatokkal.
    Stb stb..
    Mert MINDIG AZ EMBERSÉG A LEGFONTOSABB!!!!

    Mi lenne, ha fordulna a föld és az északi félteke lenne sivatag és elviselhetetlenül forró. Akkor mi is vándorolni akarnánk a déli félteke felé. Mit szólnánk hozzá, ha velünk is így bánnának, meg így beszélnének rólunk. Mi azt mondanánk, de hiszen csak élni szeretnénk, nem megsülni.
    Hát ugyanezt mondják akarják a menekültek, hogy ők is csak élni szeretnének a családjukkal mi pedig megjátsszuk magunkat.
    Nehogy már azt higgye valaki, hogy a földet le lehet foglalni örökre.
    Ez vonatkozik az összes magyar földbirtokosra, lesz itt majd faszolás nekik nemsokára, hogy a közös nagy részét csak úgy elvették.

  25. Nágel Ferenc

    2015-09-08 at 19:24

    László!

    Sokszor értek veled egyet, de most a megoldási javaslatodban és egyéb részletekben nem.

    Én változatom.

    1.
    Bőven lett volna idő már az első időkben, hogy a világ megoldja a helyzetet és ne hagyja, hogy emberiség elleni bűntetteket kövessen el bármelyik fél is.
    Miféle keresztény,muzulmán Istenfélők a világ vezető országai, ha ilyeneket hagynak?

    Minek van az Egyesült Nemzetek Szövetsége, ha semmit nem tesznek?
    De nem lenne késő sosem, ha legalább valamelyik okos politikusnak eszébe jutna, de ne jut eszükbe. Az ilyen szervezet ne vigye el a pénzt fölöslegesen, hanem oszoljon fel és alakuljon új alapokra egy való világszervezet, amely VALÓBAN az emberek, népek érdekében van.

    Vagyis. Simán össze lehetne fogni a muzulmán országokkal, hogy megállítsák a gyilkosságokat. Mert Isten szemében minden háború gyilkosság. Nincs felmentés.

    Nemzetközi erőkkel le lehetne még fegyverezni a gyilkosokat. stb. stb..

    2.
    Egyik gazdag egyiptomi szigetet venne. Az ENSZ jelöljön ki egy területet a közelben, vagy szigetet és ott építsenek fel egy új országot a menekülteknek. Ők cserébe dolgoznának.

    3.
    Menekültek meg kellene értetni, hogy csak ideiglenesen kapnak menedéket és amikor a béke helyreáll és nemzetközi világ garantálja(védi) a békét, akkor visszamenjenek hazájukba.

    Amit te javasolsz László, az nem megoldás, hogy menj vissza és dögöljön meg hazájában a család a gyerekeivel együtt.
    Meg ezért mert menekültek, attól még milyen jogon bánik velük úgy egy ország pincsijei mint az állatokkal.
    Stb stb..
    Mert MINDIG AZ EMBERSÉG A LEGFONTOSABB!!!!

    Mi lenne, ha fordulna a föld és az északi félteke lenne sivatag és elviselhetetlenül forró. Akkor mi is vándorolni akarnánk a déli félteke felé. Mit szólnánk hozzá, ha velünk is így bánnának, meg így beszélnének rólunk. Mi azt mondanánk, de hiszen csak élni szeretnénk, nem megsülni.
    Hát ugyanezt mondják akarják a menekültek, hogy ők is csak élni szeretnének a családjukkal mi pedig megjátsszuk magunkat.
    Nehogy már azt higgye valaki, hogy a földet le lehet foglalni örökre.
    Ez vonatkozik az összes magyar földbirtokosra, lesz itt majd faszolás nekik nemsokára, hogy a közös nagy részét csak úgy elvették.

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-09-08 at 21:40

      Üdv!

      Lehet megoldásokat adni persze! Egyébként nem írtam sehol, hogy el kéne fordulni a menekültektől, ez van a szövegben: “fajgyűlöletből és félelemből nem lehet mindenkitől megtagadni a segítségnyújtást…”

      Amit írtam, fenntartom, hogy a menekült nem diktálhat, miközben több olyan országon is keresztül megy, ahol nincs háború…

      1. Érthető, amiket írsz, azonban nem hiszem, hogy az ENSZ bármit is érne. Aki tisztában van az ENSZ jogi alapjával (vétójog), tudja, hogy egy kalap sz*rt nem ér az ENSZ.

      “Miféle keresztény,muzulmán Istenfélők a világ vezető országai, ha ilyeneket hagynak?”

      Az a baj, hogy ha megérted az igazi vak hitet, akkor rájössz, hogy a hit annyiféle, ahány ember él a Földön. Pont azért írtam le, hogy a Biblia is ellentmond önmagának. A Korán is, A Tóra is… Mindig mindenki azt a részt keresi meg bennük, ami őt igazolja az adott kérdésben.

      A muzulmán országok vezetőit sem lehet kizárólagosan hibáztatni: hiszen hány ember erőszakol meg ott nőket? Akkor ezért miért csak a vezető a hibás? Hogy ezt kívülről fel lehetne oldani? Hogyan?

      “Mert Isten szemében minden háború gyilkosság. Nincs felmentés.”

      Ez sajnos megint nem igaz. Ahogy mondtam, a vallásokból mindenki azt emeli ki, amit ő gondol. A jihad (szent háború) éppen hogy megengedi az ölést, amint valaki azokat a részeket keresi, ami ezt igazolja. A Tóra is megengedi az ölést, amint valaki ezeket a részeket keresi ki. A biblia is megengedi az ölést! Sőt! A rabszolgaságot is! És egyéb baromságokat.

      Idézem:

      Mózes átveszi a 10 parancsolatot Istentől, a következő bekezdésben a Bibliában már ezt olvasod, ahogy Isten ezeket mondja Mózesnek:

      “Ha héber szolgát vásárolsz, hat esztendeig szolgáljon, a hetedikben pedig szabaduljon föl!”
      – Mózes II. Könyve 21, 2.

      Fogadjunk, erről nem is hallottál? Ahogy a többi hívő sem, mert nem olvassák a bibliát. Isten bizony a rabszolgaság intézménye mellett van!

      “Aki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon!” “Aki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon!” - Mózes II. Könyve 21, 15-17.

      Pár sorral feljebb a bibliában ez a részek előtt pedig ezt írja Isten a kőtáblára: Ne ölj! (Te csak ezt ismered, mert a templomokban mélyen elhallgatják a papok, milyen marhaságokkal van tele a biblia.)

      Folytatom még, hogy mekkora egy baromságokkal van tele a biblia, szerintem, mikor Isten arról beszél, hogy egy háziállatot meg kell kövezni, akkor szerintem mindannyian azt mondjuk: ezt az Istent talán rehabilitációs intézetbe kéne szállítani:

      “Ha szolgát öklel meg az ökör vagy szolgálót: adassék azok urának harmincz ezüst, az ökör pedig köveztessék meg”
      – Mózes II. könyve 21, 32.

      Menj el egy templomba, és kérdezd erről a papot (tiszteletest, lelkészt). Azt fogja mondani, hogy ez igazából nem így van, mert kicsit máshogy kell értelmezni… Mit kell máshogy értelmezni? Hogy halállal lakoljon, aki megsérti a szüleit? Ezután azt fogja mondani neked, hogy az újszövetségben Jézus elmondja, hogy az ószövetség egy tévedés, most már az új törvények szerint éljetek, amiket én tanítok… A teológusképzőn mást sem tanítanak, mint hogy mit hogyan magyarázz meg úgy, hogy abból te jöjj ki jól a végére. Bár ebben az esetben érthető, hogy a biblia ezen részeit nem helyezik előtérbe, nehogy bárki elkezdje ezeket követni.

      És most jön a másik vallás, a héber, ami ezt a kérdést úgy hidalja át, hogy azt mondja: nem fogadom el Jézust, mert ő nem Isten fia volt. Ezt azért mondják, mert Isten anno Mózes által megígérte nekik, hogy ők a kiválasztott nép. És amíg nem ők uralkodnak, addig ők nem fogadják el ezt a Jézust, várják az igazit! Azaz szépen kiválogatják maguknak a Bibliából azt, ami nekik tetszik… Ez pedig az ószövetség, ami – ahogy idéztem – ellentmondásos, egyszer tiltja az ölést, utána pár sorral lejjebb pedig már meghatározza, hogy de azért mégis csak oké az ölés.

      És így jutunk el oda, hogy Izrael tetteit Európa elítéli, de az igazán vallásos héberek csupán az ószövetséget követik, azaz Isten, ezáltal ők a mennybe jutnak akkor is, ha ölnek, hisz a Biblia engedi az ölést.

      Megint megjegyzem, ez most Izraelre vonatkozik, az Európában élő héberek nem mind tartják ezt a vallást ennyire erősen. Minden vallásra igaz, hogy vannak a nagyon erősen, vakon követő emberek, és vannak, akik hiszik hogy van Isten, és ennyi a hit.

      A muzulmán vallás ugyanilyen ősi dogmákra épül, mint az ószövetség, csak még rosszabb kínzásokat is megenged, mint a kövezés. Még kuszább, még ellentmondásosabb.

      Bőven tudnám folytatni, de ajánlom neked ezt a könyvet: Az 5 világvallás.

      Nincs egzakt igazság, mert mindenki máshogyan értelmez mindent. Soha nem fognak a vallások konfliktus nélkül egymás mellett élni, éppen az ellentmondásosságuk miatt, és mert mindig lesznek a vak hívők… Talán majd ezer év múlva, mikor az intelligencia eléri egy bizonyos magas szintet.

      “Hát ugyanezt mondják akarják a menekültek, hogy ők is csak élni szeretnének a családjukkal mi pedig megjátsszuk magunkat.”

      Nem vagyok ebben teljesen biztos… aki csak a háború elöl menekül, az megáll az első országban, ahol nincs háború. Ha már válogat, akkor ez már gazdasági menekülés (is). És nem a sivatag elöl menekülnek, hisz az a sivatag speciel tele van folyékony arannyal, azaz az olajjal!

      Külsőleg pedig nem lehet beavatkozni, ennek oka pl. az iráni atom.

      Ezek a vallások ezer éves dogmákat követnek, írok még egyet a bibliából, és gondold át, mi lenne, ha ezeket beléd verték volna gyerek korodtól:

      “Ha férfit vagy asszonyt öklel fel az ökör, úgy hogy meghal: kővel köveztessék meg az ökör, és a húsát meg ne egyék, de az ökörnek ura ártatlan. De ha az ökör azelőtt is öklelős volt, és annak urát megintették, és mégsem őrizte azt, és férfit vagy asszonyt ölt meg: az ökör köveztessék meg, és az ura is halállal lakoljon.” – Mózes II. könyve 21, 28-29.

      A muzulmán vallásban a saria a mai napig ilyen marhaságokat tart szentírásnak, és ilyenek alapján ítélkeznek. Képzeld el, hogy a magyar bíróság holnaptól így ítélkezik… (Tény, hogy a sariat is a nagyon elvakultak követik, de bizony ők is sokan vannak.)

      Magyarország kis ország, biztos nem mi fogjuk megadni a választ a közel-keleti kérdésre. Nekünk a saját problémánkat kell most kezelni, amire én válaszokat próbáltam adni..

Hozzászólnál?

Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


- 2 = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

VanHolnap