alternativ_vanholnap
VanHolnap

Mit gondolsz a fű legalizációjáról? Kockázatok és mellékhatások

fu

A társadalmi kérdések kategóriában szeretnénk egy olyan témát is feldolgozni, amely ma a mindennapjainkat kitölti, de a politika terén mégis nagy elzárkózás tapasztalható.

A cikk frissítve, adatokkal bővítve lett 2013.11.16-án.

Kockázatok és mellékhatások

A legalizáció elleni érvek:

  • a fiatalok agyonverik a szüleiket, hogy pénzhez jussanak drogra
  • mentálisan zavartak lesznek tőle az emberek
  • ez egy prűd társadalom, még nem érett meg a legalizációra
  • a legalizáció csak egy szubkultúra nyomása
  • a legalizáció nem iktatná ki a maffiát, csak az árait nyomná le. Az alkohol és a dohánykereskedelemben is van feketekereskedelem és jelen van a maffia.
  • a legalizáció után a fűfogyasztókkal kontrollálhatatlanul el fog szaladni a fogyasztás mértéke

A legalizáció melletti érvek

  • a feketekereskedelem miatt a költségvetés rengeteg pénztől esik el. Ki kell hozni a fű kereskedelmét a feketegazdaságból.
  • a fű feketekereskedelme a szervezett bűnözést támogatja. A legalizáció jelentős érvágás lenne a maffiának. A teljes tiltás a maffiának kedvez.
  • megszabadítja az állampolgárokat attól a kényszertől, hogy dealerekkel és így a maffiával álljanak kapcsolatban. Így a valódi drogokhoz is nehezebben jutnának hozzá.
  • normális embereket bűnözőnek és drogosnak kezelnek jelenleg, pedig a fűfogyasztása nem veszélyes a társadalomra. A mostani törvényekkel átlagos állampolgárok zsarolhatók, hiszen a fű 3 hónapig kimutatható a szervezetből, amiért most akár 2 év börtön is járhat
  • a rendőrség erőforrásait felesleges dolgokra pazarolják a fűfogyasztók üldözése miatt
  • az elmúlt évtizedekben kulturálisan megváltozott, hogy a magyar társadalom milyen rekreációs szereket használ, ezt a kulturális váltást követnie kell a törvényi szabályozásnak. A fű rég kinőtt egy szűk szubkultúrából.
  • ellenőrizhető lenne a fű tisztasága, jobb minőségű lenne
  • a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fű legalizációja nem növeli a fogyasztását
  • a jelenlegi politikai osztály képmutatása a fű tiltása, álszentség egy alkoholista társadalomban
  • a fű gyógyászati alkalmazása előtt is utat nyit
  • tudományos konszenzus van abban, hogy a fű nem kapudrog
  • a fű fizikailag nem okoz függőséget, mint az alkohol
  • a fűnek a tudomány nem ismeri a halálos adagját. Az alkoholnak és a kávénak van halálos adagja.
  • orvosi szempontból a fű fogyasztásnak nincs más káros hatása azon túl, hogy füstöt szív az ember
  • más ártalmas szerek, mint az alkohol és a cigaretta szabadon kaphatók és az állampolgárra bízzuk, hogy döntsön él-e vele, vagy nem. A fű esetében is az állampolgárokra kell bízni a döntést
  • kisebb egészségügyi terhet rak a társadalomra, mint az alkohol
  • a szabályozottság könnyebbé teszi az ártalomcsökkentést
  • ha törvényes és szabályozott, akkor a fiatalok számára kevésbé menő kipróbálni
  • azok az országok, ahol legális, is elkezdték valahol a társadalmi vitát. A magyarok semmivel sem ostobábbak, mint a hollandok.

Fű és alkohol

Alkohol

Bármennyire is tagadja a társadalom, a szenvedélybetegség első lépcsője az alkohol. Az USA-ban totális tiltás volt érvényben 1919-1933 között. Az eredménye: totális kudarc. Hatására az alvilág soha nem látott mértékű haszonra tett szert, a piát titkos bárokban kínálták sokszoros áron az ügyfeleknek.

Eltűnt a kulturált alkoholfogyasztás, helyette olcsó és megbízhatatlan alkoholtartalmú és minőségű italok (kotyvalékok) árasztották el a piacot – ezzel szemben ma a gasztronómia kialakította saját minőségi kultúráját, elég a különböző – vörös és fehérboros – poharakra gondolni, melyeknek funkciójuk is van, nem csupán a dizájn okozta a méretbeli különbséget. A mai magyarországi borászat – Tokaj – a világon egyedülálló minőséget képvisel és viszi az ország hírnevét, miközben az 1910-es években ez főben járó bűnnek számított az USA-ban.

Tiltás vagy nem tiltás?

Mivel a vendéglátásban töltöttem idestova több mint tíz évet, alapvető különbségeket láttam a német és a magyar szülők alkoholhoz viszonyulása tekintetében az étteremben.

Tudvalevő, hogy mi, magyarok élen járunk az alkoholisták tekintetében. Németországban feleannyi alkoholfüggő nincsen, mint nálunk.

Mi ennek az oka?

Nyilván, az okok között szerepet játszik az életminőség, elégedettség, kiegyensúlyozottság, melyet a pénz nem léte miatt állandósult stressz ront. De ha ez az ok, akkor miért az alkohol a bűnös abban, hogy az emberek isznak? Nem a stressz okozza az alkoholizmust?

Nagyon érdekes a tiltás kérdése is. Balatonon dolgoztam 4 szezont. A német vendég, ha 14-15 éves korú gyerekével jött, zokszó nélkül megkérdezte előttem a fiút, hogy kér-e sört? A német szülő ugyanis pontosan tisztában van azzal, ha tiltaná az alkohol fogyasztását, a gyerek a buliban úgyis kipróbálná, és mivel még tilos is, sokkal többet és többször inna, mint így. A németek között ezért sincs annyi alkoholista, mint nálunk, mert ott a gyerekekben nem alakul ki az az érzet, hogy az alkohol egy olyan titkos kincs, amit csak titokban lehet megszerezni és ezért az egy különös kéjérzetet okoz. (Ha lemész majd Balatonra, nézz körül, hogy a német 14-15 éves gyerekek a szülőkkel együtt söröznek a parton, étteremben.)

És ügye mondanom se kell, Ádám és Éva történetét mindannyian ismerjük: ha van egy tiltott gyümölcs, az már csak azért is kell, de nem azért kell, mert arra vágyunk, hanem azért, mert tiltott, mert ilyen az emberi természet.

Káros hatásai

Az alkohol mindenki által ismert mellékhatása a máj megsemmisülése. A máj az a szervünk, ami a mérgeket kiszűri a testből. Ha a máj nem működik, egyszerűen annyi méreg halmozódik fel a szervezetben, amelytől meghalunk.

Az alkohol ismert mellékhatása még az agresszív viselkedés. Szokták mondani, a piától mindenki hirtelen nagyon erős és bátor lesz! A buliban a verekedések 90%-áért az alkohol túlzott fogyasztása okolható.

Mindenki tapasztalhatta már, hogy míg áll, semmi baja, de abban a pillanatban, hogy vízszintes helyzetbe kerül, akkor elkezd vele forogni a világ. Ennek oka, hogy a belső fülben található egyensúlyszervek is folyadékban mozognak, ittasan ebbe a folyadékba is kerül az alkoholból. Az eltérő sűrűségű folyadékok hatására az agy azt hiszi, hogy forgatod a fejed.

David Hasselhoff az alkohol hatása alatt:

Az alkohol kis mennyiségben viszont egészséges, csökkenti a rák kialakulásának esélyét és egyéb betegségektől is megóv. Különleges étel- és italismeret órán a következőket tanultuk: egy kutatásban megállapították, hogy aki soha életében nem iszik alkoholt, az hal meg a leghamarabb. Elhalálozásban utána következnek az alkoholisták! (Tehát, akik egyáltalán nem isznak alkoholt, azok hamarabb halnak!) És a legtovább azok élnek, akik mértékletes alkoholfogyasztással rendelkeznek. Ma az egészségügyi világszervezet ajánlásokat tett arra vonatkozóan, mekkora mennyiség az, amely segíti az egészséges élet megőrzését. Férfiaknál napi 3-4 egység, nőknél 2-3 egység alkohol az egészséges. Férfiaknál napi két pohár bornak, nőknél egy pohárnak felel meg.

Marihuána (fű)

Még az elején megosztanám mindenkivel, hogy jártam rendőrképzésre. A rendőrök között éppen annyian próbáltak már füvet, mint a nem rendőrök között. (Tapasztalat.)

A századosunk két fontos dologra hívta fel a figyelmünket:

  1. Ha valakit kihallgatnak akár tanúként, akár vádlottként, soha NE ÁRULJA el, hogy használt füvet, ugyanis nekik hivatalból kötelességük eljárást indítani az illető ellen! Szó szerint így fogalmazott: a kihallgatóterem nem az a hely, ahol ebben az esetben őszintének kell lenni. Mert a saját szavaid okán fognak eljárást indítani ellened.
  2. Nem kötelezhetnek vizelet, vérvizsgálatra! (A marihuána 3 hónapig is kimutatható.) Ha megkér a rendőr, hogy menj vele a laborvizsgálatra, nyugodtan meg lehet tagadni, ugyanis fel nem szólíthat erre, kérni kérheti, de azt meg lehet tagadni. Vannak természetesen kivételek: alkoholos, droghatás alatti gépjárművezetés, balesetokozás stb. esetén nem lehet megtagadni, ilyenkor kényszeríthetnek a vizsgáltra, ugyanis ez már más eset, ilyenkor már más életét veszélyeztetted.

Mi a marihuána?

A kender természetes élőhelyén 2-3 méter magasra is megnő, igénytelen gyom, csupán állandó melegre van szüksége. A gyógyászatban régóta használják, leginkább rákos betegeknél a fájdalom csillapítására, levertség, depresszió ellensúlyozására.

Narkotikumként a levelét szárítva, leggyakrabban dohányhoz keverve fogyasztják. A virágjából vagy terméséből nyerik a gyantát, amely hasis néven ismert. (Ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza = THC.) A levelet meg is lehet enni, ezt általában süteményekbe szokták keverni, megsütni (hő szükséges a hatáshoz) és úgy megenni, hatása ekkor gyengébb, de tovább tart.

Mi a hatása?

A fű nyugtató hatású. A tévhittel ellentétben nem okoz hallucinációt, és az ablakon sem fogsz kiugrani tőle, mert Superman-nek gondolod magad. Általános hatása a “megnyílás”, azaz sokkal könnyebben elegyedsz szóba másokkal, az embereket barátnak érzed = “békeérzet”.

Vannak ugyan, akik a fű hatására inkább bezárkóznak. Azt szokták mondani, hogy a fű a pillanatnyi érzéseidet erősíti fel, mert fokozódik az érzékelés: apróbb dolgokra is figyelmes leszel, sokan ezért szexben is használják, mint afrodiziákum.

Fontos tudni viszont, hogy a kender sokkal több kátrányt és rákkeltő anyagot tartalmaz, mint a sima dohány. Ezt azonban a mennyiség összehasonlításánál is figyelembe kell venni. 1 szál füves cigaretta kátrány- és rákkeltőanyag tartalma megfelel 5 szál erősebb cigarettáénak. A rendszeres dohányosok értelemszerűen sokkal több káros anyagot bevisznek a napi egy doboz (20 szál) elszívásával, mint azok, akik hetente egy füves cigarettát elszívnak egy buliban!

A fűnél soha nem tudták még kimutatni az elvonási tüneteket, mert nem okoz, szemben a sima dohánnyal vagy az alkohollal, mely utóbbi halált is okozhat hirtelen elvonáskor! A fűtől soha senki nem vált még agresszívé, hiszen hatása épp az ellenkezője: nyugtat. Soha, egyetlen kutatás sem igazolta, hogy a fű kapudrog volna, azaz aki füvezik, az később áttér a keményebb drogokra: ha ez volna a helyzet, Hollandiában már százezreknek kéne az elvonón csücsülni.

Tiltás vagy nem tiltás?

A felmérések alapján a középiskolások harmada érettségiig kipróbálja a füvet. A legnagyobb probléma, hogy ilyenkor kapcsolatba kerülnek az alvilág szereplőivel, akik viszont ezt követően kínálnak nekik mást is! Az áttérés oka más szerekre ez, mintsem a fű kipróbálásra. A dílernek ugyanis érdeke, hogy a sokkal jövedelmezőbb kokaint vagy heroint értékesítse, melyek már kemény drogok és elvonási tüneteket, hallucinációkat okoznak.

Összegzés

Aki egy kicsit is mélyebben belemerül a témába, megértheti, hogy a fű fogyasztása önmagában nem okoz kárt a társadalom számára, a kárt az alvilággal való kapcsolatba lépés jelenti! Az alkohollal összehasonlítva, a fű nem okoz agressziót, nem okoz elvonási tüneteket a hirtelen abbahagyása sem.

És az ember nem is hülyül el tőle. A cikknek az írója próbálta már az alkoholt és a kendert is. És lám, ezen az oldalon mégis olyan gazdasági cikkekért felel, melyeket a – magukat “hősnek kikiáltó, népmegmentő, keresztény” – politikusok nem hoznak a társadalom tudomására, és nem segítik az ország előbbre lépését, hanem korrupciós csatornákon juttatják ki az adófizetők pénzét.

A fű használata nem minősíti az embert semmilyen irányba. Senki nem lesz tőle se rosszabb, se jobb, de ahogyan az USA-ban az alkohol tiltása nem oldott meg semmit, ellenben rontott a társadalmi helyzeten, úgy a fű fogyasztásának tiltása is csak további károkat fog okozni a fiatalok alvilággal történő kapcsolattartását illetően.

És ne feledjük, hogy a füvet, ahogy az alkoholt is használja a gyógyászat. Szerintem a kulcsszó a mérték. Nem azért lesz valaki függő, mert elé teszik az alkoholt vagy a füvet vagy a sima dohányt, hanem azért, mert az életét egy üres semminek érzi, amelyet egy erősen túlzásba vitt pótcselekvéssel akar ellensúlyozni.

Mik a reform lehetőségei?

A cikk további része a lehetőségekről a Kendermag Egyesület oldaláról származik.

A politikai döntéshozók előtt jelenleg különféle lehetőségek állnak nyitva, ajánlatos ezen modellek várható pozitív és negatív hatásainak mérlegre helyezése, hogy megtaláljuk a társadalom számára legmegfelelőbb szabályozást. A Kendermag Egyesület számos korábbi tudományos parlamenti és kormányzati vizsgálóbizottság jelentését és hatásvizsgálatát áttekintve alapvetően 3 modellt különböztet meg (a teljesség igénye nélkül).

Ezek közül az első gyakorlatilag kiegészítője a jelenleg Magyarországon hatályos szabályozásnak, amely az illegális drogok fogyasztóját bűnözőként kezeli. Csak bizonyos feltételek megléte esetén tekintik betegnek, akit 6 hónapos felvilágosító vagy gyógyító kényszerkezelésre köteleznek. A dekriminalizációs modell ma már számos nyugat-európai országban elterjedt, a harmadik verzió, a szabályozott piac azonban még sem valósult meg a világon sehol – bár bizonyos elemeit megtaláljuk a jelenlegi holland szabályozásban.

A) Medikalizációs modell

Javaslat: A droghasználók elleni büntetőjogi szankciók alternatíváiként kényszerkezelésre kell kötelezni a droghasználókat, a drogfogyasztást betegségként és nem bűncselekményként kell kezelni. A drogkereskedők elleni szigorú rendőri fellépést tovább kell folytatni.

Várható előnyök:

  • •A droghasználók mentesülhetnek a szigorú büntetőjogi szankciók, főleg a börtönbüntetés következményeitől.
  • •A droghasználók nagy számban kerülhetnek be terápiás programokra.

Várható hátrányok:

  • •A büntetőjogi kényszer és a büntetőeljárás mint folyamat továbbra is fennmarad, ennek ártalmaival és költségeivel.
  • A kényszerkezelés emberi jogi problémákat vet fel, különösen, mivel szükségszerűen rengeteg alkalmi használó is bekerül a rendszerbe, akik kezelése egészségügyi szempontból nem indokolt.
  • A nem problémás használók tömeges kezelése elvonja az erőforrásokat a problémás használók kezeléséről.
  • A feketepiac problémájára a modell nem nyújt megoldást.
  • Nem lehetséges az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából.

B) Dekriminalizációs modell

Javaslat: szüntessük meg a közrendet nem veszélyeztető droghasználók büntetőjogi üldözését vagy a csekély mennyiségű drog tartásával és fogyasztásával kapcsolatos szankciók kiüresítésével, vagy teljes eltörlésükkel. A rendőrség koncentráljon a kereskedők üldözésére.

Várható előnyök:

  • •A droghasználók tömeges üldözésének kárai elhárulnak, a droghasználók marginalizációja jelentősen csökken.
  • A rendőrség jelentős erőforrásokat spórolhat meg, ezeket a kereskedelem elleni harcra lehet fordítani.
  • Nagyobb hangsúlyt és támogatást kaphat, őszintébbé és nyitottabbá válhat a prevenció, a kezelés és az ártalomcsökkentés.

Várható hátrányok:

  • •A drogok feketepiaca fennmarad, a bizonytalan mennyiségből, hatóanyagtartamból fakadó károkkal, a beszerzési és szervezett bűnözéssel és ennek következményeivel.
  • A rendszer következetlen üzenetet fogalmaz meg a társadalom felé a droghasználat mint tevékenység megítélésével kapcsolatban: ez hosszú távon a törvények erejébe és igazságosságába vetett társadalmi bizalomra káros hatással van.
  • Nem lehetséges az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából.

C) Szabályozott piac (legalizáció)

Javaslat: a drogok fogyasztását, forgalmazását és előállítását törvényekkel, adókkal, fogyasztóvédelmi előírásokkal és egyéb törvényes eszközökkel kell kontrollálni, korlátozott, legális hozzáférhetőséggel. A rendőrségnek csak a feketepiacra kell koncentrálnia, a drogproblémákat alapvetően egészségügyi és szociális eszközökkel kell kezelni.

Várható előnyök:

  • Lehetségessé válik az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából is.
  • Megszűnik a droghasználók marginalizációja, könnyebben integrálódhatnak a társadalomba, könnyebben hozzáférhetnek szolgáltatásokhoz.
  • Jelentősen csökkennek az illegális drogpiac által okozott tetemes károk: a bizonytalan minőség, a bűnözés, a terrorizmus, a korrupció.
  • Jelentősen csökken a droghasználat általános veszélyessége, lehetővé válik a nem-problémás és a problémás droghasználati formák következetes megkülönböztetése.
  • A nem problémás használók tömeges, értelmetlen kezelése nem vonja el az erőforrásokat a problémás használók kezeléséről.

Várható hátrányok:

  • Lehetséges, hogy bizonyos mértékben nő azoknak az aránya, akik kipróbálják a ma illegális szereket.

Melyik a legcélszerűbb a háromból?

A három modell közül az utolsó: a legalizáció – kecsegtet a legtöbb előnnyel és a legkevesebb hátránnyal. A dekriminalizáció, bár jelentős lépést jelent a megoldás felé, csupán felemás, következetlen választ nyújt a problémára, nem szünteti meg azt a forrást, amely a szűnni nem akaró problémák melegágya: az illegális drogpiacot. A legalizáció ellenben az állam ellenőrzése alá vonja a drogjelenséget és kiveszi azt a szervezett bűnözés kezéből: ezzel gyakorlatilag az érintett közösség kezébe adja a döntés jogát, hogy hol, mikor, milyen feltételekkel és milyen drogot tesz hozzáférhetővé, az abból származó törvényes jövedelem megadóztatása és a csökkenő büntetőjogi költségek tetemes bevétel növekedést hoznak az államnak, amelyet az egészségügyi és szociális rendszer fejlesztésére fordíthat. Gyakorlatilag megszűnik a beszerzési bűnözés, csökken a mérgezések, túladagolások kockázata.

Néhány tény a valóságról:

  • Hollandiában legális a fű fogyasztása, ahogy a cigarettát, úgy ott a füvet is erősség szerint lehet kérni az árusító helyeken, ezzel szemben:
  • Hollandia könnyedén rommá ver minket fociban (mégsem rontja a reflexeket?)
  • A holland gazdaság fényévekkel előzi meg a magyart (mégsem rontja a mentális képességeket?)
  • A holland átlagfizetés a magyar majd tízszerese
  • Hollandiában az egy főre jutó GDP vásárlóerő-egységben (=PPS) kimutatva 129, míg a magyar: 66! Az EU átlaga, ehhez mérnek mindenkit: 100!
  • Hollandiában sem igazolódott be, hogy a fű kapudrog, hiszen már százezreknek kéne elvonón lenni
  • Tényleg a hollandok tudnak rosszul valamit? Mi pedig jól? Miért nem tudja ezt Magyarország, ahogy a fociban, úgy a gazdaságban sem soha felmutatni? Biztos, hogy nekünk van igazunk a tiltással “is”?

Mit gondolsz a fű legalizációjáról?

Eredmény megtekintése

Loading ... Loading ...
VanHolnap.hu
A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!

50 Hozzászólás

  1. Gál György

    2014-07-24 at 13:10

    Az ember már annyi szart kipróbált és kipróbál,hogy módosítsa a tudatát!Miért pont ezt hagyná ki? Az alkohol és a nikotin meg koffein és a drogoknak mondott hülyítők már régen használatban vannak.A fű egy szüzesség-elvevőnek számít,aki itt ragad,annak jó,aki tovább kíváncsiskodik,hát úgy kell neki! Hagy hulljon a férgese,aki nem bírja,vagy nem bírja megállni a fogyasztását,hát az magánügy lehetne.De,ez a hülye társadalom egyrészt tiltja,másrészt engedi,amikor valamelyik-egyre több szerencsétlen-belebukik,akkor meg gyógyítgatják,próbálják visszahozni,elég kevés eredménnyel.Hát igen, a tiltás nem sokat ér,a meggyőzés sem mindig,de hát ilyen az”ember”. Valamitől meg kell dögleni,ki így, ki úgy,mert az embermagánéletébe ne szóljon bele senki!Magadat elpusztíthatod,mást nem(igen).Más elpusztítására megint vannak megfelelő filozófiák,de ez más tészta.

  2. Szekér Tamás

    2014-01-08 at 22:24

    Kevés olyan európai ország van ahol ne jártam volna! Pár élményemet leírnám a fűvel kapcsolatban!
    Prága: barátnőmmel beültünk egy csinos kis sörözőbe, és mit látok? A mellettem lévő asztalnál, Cseh fiatalok épp egy nagy jointot tekernek, észrevették, hogy őket nézem, oda hívtak magukhoz, el is szívtuk! Ott szabad!
    Bécs: A Mariahilfe strassén két join bolt is van! Ott ugyan árulni nem szabad, de otthon termesztheted, magokat, és mindenféle kelléket kapsz hozzá legálisan!
    Bordeux(Franciaország):A főtéren tekergetik, és vígan szívják a fiatalok! Ott is szabad!
    Hollandia: Na arról kár is írnom!
    Összegezve: Egész Európában szarik a hatóság a fű használatára! Fejlett országok már rég rájöttek, mennyire ártalmatlan! Jó magam azt mondom, inkább száz szál joint, mint egy üveg pálinka! De a mi kis országunk 50 évvel le van maradva nyugattól!

  3. karcsi

    2013-12-22 at 15:58

    Szenzációvadász, felületes írás, amely hemzseg a hibáktól.
    Néhány feltűnő:

    “a fűnek a tudomány nem ismeri a halálos adagját. Az alkoholnak és a kávénak van halálos adagja.”
    Minden vegyületnek, anyagnak van halálos adagja. Még az egyszerű konyhasónak is.

    “egy kutatásban megállapították, hogy aki soha életében nem iszik alkoholt, az hal meg a leghamarabb. Elhalálozásban utána következnek az alkoholisták! (Tehát, akik egyáltalán nem isznak alkoholt, azok hamarabb halnak!)”
    Ezzel szemben a helyes sorrend: Legtovább a mérsékelt ivók élnek, utánuk következnek az antialkoholisták, majd az ún. nagyivók következnek végül a sort az alkoholisták zárják.

    “Soha, egyetlen kutatás sem igazolta, hogy a fű kapudrog volna,…”
    Szintén nem igaz. Igazolták.

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2014-01-06 at 18:47

      Halálos adag: persze, ha vízből iszol naponta 50 litert, akkor meghalsz, nyilván… most a reálisan felhasznált mértékre gondolunk… Senki nem fog leszívni napi 10 kg füvet… ahogy meginni se fog senki 50 liter vizet…

      Főiskolán különleges étel- és italismeret órán mi nem így tanultuk. Az antialkoholisták hamarabb halnak meg, mint az alkoholisták… bár lehet kavarás volt a listában… majd utánanézek…

      Ha igazolták, hogy a fű kapudrog, akkor először azt kellett igazolniuk, hogy a sima dohány a kapudrog! Senki nem kezd el füvezni úgy, hogy soha nem szívott még sima cigit… (Nem ismerek olyan tanulmányt, ami ezt egyébként megállapította volna.)

      Mindenesetre tény, ha a fű kapudrog, akkor a sima cigi eggyel korábbi kapudrog, tehát először a sima cigit kell betiltani…

      És akkor persze lehet tovább is menni, hogy a kávé (koffein) minek a kapudrogja? – ugyanis a függőséget először is ez váltja ki, és állítja be tartósra! Ezt is tiltsuk be, mert kapudrog?

      Meg kéne nézni, de szerintem a rendszeres kávéfogyasztók többsége dohányzik… Tehát melyiket tiltsuk be kapudrog címén?

      • feri

        2014-01-06 at 20:38

        Ha cigi és a kávé kapudrog, akkor nem elég ez a kettő? Minek még a fű is?

        • (x)LFS

          (x)LFS

          2014-01-08 at 19:33

          És ha megfordítom: mivel ez a kettő kapudrog, nem kéne tiltani őket?

          A tény pedig: attól, hogy a kapudrogok száma emelkedik, a függők száma nem fog. Függést kizárólag akaratgyengeség képes okozni. Akaratgyengeséget nem képes semmilyen függőséget okozó szer kialakítani.

          Képes okozni: szeretethiány, rossz nevelés, önértékelési zavar, ami a korábbi két ok következménye is részben.

          - A kés öl? Nem, az ember öl.
          - A fű függőséget okoz? A kávé? Bármi? Nem, az emberi akaratgyengeség okoz függőséget.

          Véletlenül senki nem lesz függő. Aki nem jut hozzá fűhöz, az alkoholista lesz. De a fű legalizációjával ugyanaz az ember nem osztódik! Azaz nem lesz dupla annyi függő.

          Véleményem: ha már úgyis függő az illető, inkább füves legyen, mint piás… Az előzőnek ugyanis – ahogy a holland példája is mutatja – semmilyen kimutatható negatív hatás a nincs. Az alkohol viszont agresszívvé teszi a függőt!

          Az a baj, hogy ide senki nem tudott egyetlen tényt sem írni, miért tiltott a fű? Halált okoz? Nem. Agresszívvé tesz? Nem. Ront bármilyen képességet? Nem. Hollandia : Magyarország 8:1 – abszolút mutatja, hogy a fűhasználat nem ront a képességeken. A holland focisták is füveznek, ám nem függők!

          • karcsi

            2014-01-08 at 22:10

            “Véleményem: ha már úgyis függő az illető, inkább füves legyen, mint piás… Az előzőnek ugyanis – ahogy a holland példája is mutatja – semmilyen kimutatható negatív hatás a nincs.”
            Magának tényleg fogalma sincs róla, hogy miket beszél. A fű hosszútávú használata kimutathatóan káros hatást gyakorol az agyra. Hatása: memóriazavar, koncentráló képesség hiány, teljes motiválatlanság és céltalanság. Az állításaival és a cikkével ellentétében igaz a népi bölcsesség, hogy “elbutulnak” a függők. A Google-nak van egy hasznos programja: google scholar. Itt nyugodtan kikeresheti a különféle egyetemek és kutatóintézetek cikkeit, csak a kulcsszavakat kell beírni.

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2014-01-08 at 23:48

            Az a baj, ha valaki egyszer a fejébe vesz valamit Magyarországon, és idősebb is, soha az életben nem lesz hajlandó megváltoztatni az elméletét, akkor sem, ha már millióan mondják, hogy márpedig nem úgy van…

            Az egyház mereven állította, hogy a Föld lapos… Mindenki mást eretneknek, idiótának neveztek… Bizonyítani nem tudták állításukat, csak azt mondták: ez így van…

            Van pár ismerősöm, van olyan is, aki napi szinten 10 év óta használ füvet… tehát rendszeresen… És van olyan is, aki 1-2 éve rendszeresen iszik…

            Na melyik áll szarabbul? A füvet használó ismerősöm vidám, lazán áll a dolgokhoz, és nem depressziós, míg az alkoholista: depressziós, és romokban van…

            Az alkohol idegméreg, rövidtávon is képes tönkretenni az egész szervezetet. Ezzel szemben a kutatók annyit tudnak pár emberen felmutatni, hogy hosszú távon a THC 2 másodperccel rontani fogja a teljesítményedet mondjuk egy kérdés megválaszolására a korábbi 1 másodperces időddel szemben…

            Egyetlen kutatás sem tud haláleseteket felmutatni a fű miatt. Egyetlen kutató sem tud családi erőszakot felmutatni a fű miatt. Egyetlen kutatás sem tud “elbutult” fűhasználókat felmutatni! Hol vannak ezek az elbutult fűhasználók?

            Ellenben menjünk már be egy kocsmába! nézzük meg, hány piás veri a családját! és nézzük meg, hány piás hal bele a túlzott alkoholfogyasztásba, ami pusztítja az agyat a májat a vesét…

            Nem kell elhinni: csak ahogy az egyház nem tette a Föld laposságával, a mostani fűellenzők mutassák már meg azokat az elbutult fűhasználókat, és a fű miatti halálozásokat! Mutassuk fel, amit mondnunk!

            A fű ellenzői azok, akik a levegőbe beszélnek… Semmit nem tudnak felmutatni… az sem érdekli őket, hogy a füvet GYÓGYÍTÁSRA HASZNÁLJÁK! Hogy a füvet rákos betegeknél kiegészítő terápiaként használják!

            Ellenben az emberek mindenféle szart megvesznek a multishopban, mert őssejtterápia, és gyógyítja a rákot! Milliókat fizetnek ki sosem bizonyított rákgyógyszere, de amit évezredek óta használnak rákosoknál, na az biztosan rossz…

            Ezt magyarázza meg valaki…

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2014-01-09 at 00:21

            Egy összehasonlítás a tényekről:

            http://iksz.beszolunk.hu/image/fu_alkohol.jpg

          • Karcsi

            2014-01-09 at 10:19

            Elnézést, hogy ide írok de a viszontválasz lehetőségét – gondolom mint nagy “demokrata” – megtagadta. A katolikus egyházról szóló részhez a megjegyzésem: soha nem hirdette, hogy a Föld lapos volna. Albertus Magnus dominikánus szerzetes megállapítja a Föld gömb alakját és a déli félteke lakhatóságát. Roger Bacon ferences szerzetes is megerősíti Föld gömb alakját. Nicolas Oresme francia püspök megfogalmazta, és érvekkel alátámasztotta, hogy nem a Föld a világ középpontja. Nicolaus Cusanus német bíboros vallotta, hogy a világegyetemben nem létezhetnek tökéletes körpályák. És végül Kopernikusz kelet-poroszorszagi kanonok volt. Az egyházi tudósok úttörői voltak a csillagászatnak. Georges Lamaitre belga pap vette fel először az ősrobbanás elméletét (ez már a huszadik század!). Ha nem hiszi nyugodtan kinyithatja Simonyi prof. A fizika kultúrtörténete könyvét.

            A többihez: az előbb még az alkoholistákat tömjénezte az antialkoholistákkal szemben. Most meg 1-2 év alatt tönkremennek? A THC hatásairól kikeresne és értelmezne pár cikket? http://scholar.google.hu/
            Megjegyzem az arzén és erősen radioaktív anyagok is használatosak a gyógyászatban. Gondolom ezeket az anyagokat is rendszeresen fogyasztja.

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2014-01-09 at 13:27

            - “Elnézést, hogy ide írok de a viszontválasz lehetőségét – gondolom mint nagy “demokrata” – megtagadta.”

            Na ezért mondtam, hogy a vak hívőkkel nem lehet vitatkozni. Általában azonnal kitalálnak valamit a tények ismerete nélkül, és ahhoz ragaszkodnak. Nem kérdeznek, hanem azonnal véleményt hoznak, általában nekik tetszőt.

            A weboldal válasz funkciója úgy működik, hogy minden egyes hozzászólás a korábbihoz képest egy bekezdéssel beljebb indul az átláthatóság érdekében. Ennek okán korlátozva van a viszontválasz 5 alkalomra, különben a végén 1 cm-es lenne a sáv, ahova a választ lehetne írni. (Ez különösen 1024-es felbontású monitoron látszódna a leghamarabb, széles monitoron később, de egy weboldalnak majd minden böngészőben és monitortípuson közel ugyanúgy kell megjelennie.)

            Tehát a válasz funkciót nem lehet letiltani külön-külön cikkeknél, ez a weboldal összes cikke esetében teljes azonosan – így – működik.

            A Föld laposságát lehet, hogy nem a teljes egyház hirdette, bár a Biblia alapján sokan ezt a nézetet vallották, viszont tény, hogy Galileit perbe fogták, és kötelezték, hogy vonja vissza a heliocentrikus világképről alkotott véleményét, mert eretnekség.

            Ez a könyv ír erről, és az Egyházi perben elmondatott esküjét is szó szerint hozza: http://mek.oszk.hu/05000/05031/html/

            “Itt jelent meg 1633. június 22-én Galileo Galilei, a vezeklőknek előírt hosszú fehér köntösben, hogy az Inkvizíció kardinálisai előtt térden állva elmondja a híres esküt: „Én, Galileo, fia a néhai Vincenzio Galileinek Firenzéből, hetven éves, személy szerint ítéletre rendelve és térdepelve előttetek, Eminentisszimusz és Reverendisszimusz Kardinálisok, az egész Keresztény Respublikában az elvetemült eretnekség elleni generális Inkvizítorok, szemeim előtt a szentséges Evangéliumokkal, amelyeket ím saját kezemmel érintek, esküszöm, hogy mindig hittem, most is hiszem és Isten segítségével a jövőben is mindig hinni fogom mindazt, amit a Szent Katolikus és Apostoli Egyház tart, prédikál és tanít. De mivel, jóllehet ez a Szent Hivatal egy hivatalos felszólítás (precetto) után törvényesen elrendelte, hogy el kell hagyni azt a téves véleményt, hogy a Nap a világ középpontja és nem mozog, és a Föld nem a világ közepe és mozog, és hogy nem lehet tartani, védeni vagy tanítani, bármily módon, szóban vagy írásban ezt a téves doktrínát, és miután figyelmeztettettem rá, hogy ez a doktrína ellenkezik a Szentírással, írtam és nyomdába adtam egy könyvet, amelyben éppen ezt a már elítélt tant tárgyalom és igen hatásosan hozok fel érveket a javára anélkül, hogy bármiféle megoldást kínálnék, az eretnekség vehemens gyanújában ítéltettem el, azaz hogy azt tartom és hiszem, hogy a Nap a világ középpontja és mozdulatlan, és a Föld nem a középpont és mozog…” (Eskü többi része az idézett könyvben.)

            Ez pedig tény! Van az a közmondás is, hogy “A szokás hatalom!” – a beidegződött dolgokon az emberek akkor sem hajlandóak változtatni, ha ezerféleképpen bemutatták, hogy az nem jó vagy nem igaz…

            Az arzénes példa a gyógyászatban már megint nem igaz, ugyanis arzént senkinek nem fog a gyógyszertár a kezébe adni, hogy nesze, szedd ahogy akarod. A füvet (marihuána) ellenben nagy mennyiségben is kiírják egyes államokban, és a beteg, a rákos beteg akkor szívja el, amikor akarja. Nyilván az orvos tesz rá javaslatot, de a betegsége érdekében, hogy mikor érdemes… De ha az egészet azonnal elszívja (ami kb. lehetetlen), akkor sem lesz semmi baja, szemben az arzénnal vagy egyéb olyan vegyülettel, amit a gyógyászat használ.

            A füvet kiadják nagyobb mennyiségben is, mert veszélytelen. Mondok mást: az efedrin, illetve gyógynövényszármazéka az efedra az élsportolók egyik kedvenc stimulánsa mai napig, miközben halált okozhat! Túlpörgeti ugyanis a szívet. De éppen ezért fokozza a teljesítményt, illetve eredményesen használható fogyókúrához is. Az efedrin, efedra doppinglistán van, ugyanakkor számtalan boltban is vásárolható táplálékkiegészítőben (fogyasztókészítményben) benne van számos országban. És az emberek úgy veszik meg, hogy fogalmuk sincs a valódi hatásáról…

            Az efedrinhez hasonló hatású vegyület a szinefrin, ami szintén túlpörgeti a szívet, egykor doppinglistán volt, ma már nem! Még az élsportolóknak sem tiltott! Magyarországon is benne van a legerősebb zsírégetőkben! Bárki megveheti, még egy 14 éves is! Na ez milyen? (Jelenleg megfigyelés alatt van, lehet egyszer visszateszik. Ettől boltban még kapható lesz!)

            Koffein: doppinglistás anyag volt! Ha kicsit több energiaitalt ittál, mint engedett, kizártak a versenyből doppingvétség miatt. (Jelenleg kivették a doppinglistás anyagok közül, de megfigyelés alatt van, lehet egyszer visszateszik.. Ettől boltban még kapható lesz!)

            De ott van a csalántea is, mint vízhajtó gyógynövény. Hosszú távon, ahogy minden vízhajtó tönkreteheti a vesét… Mégis legális… Senkit nem zárnak börtönbe, mert van a kertjében csalán, vagy mert a fogyáshoz kemény vízhajtókat használ.

            Ott van a szója: amiről elhitette az élelmiszeripar, hogy jajj, de egészséges, miközben fitoösztrogént tartalmaz, ami a női nemihormonhoz (ösztrogénhez) hasonló vegyület. Ez a férfiakra nézve hosszú távon káros, csökkenti a nemzőképességet és egyéb káros hatásai is vannak, mert felboríthatja a férfi hormonális egyensúlyt… A szója egyébként a természetben emberi fogyasztásra alkalmatlan, elképesztő savas-lúgos eljárással teszik “fogyaszthatóvá” az olcsó fehérjeforrást! Miért nem hallunk káros hatásairól: mert az élelmiszeripar ezzel tömi tele ma már az összes élelmiszert, hiszen olcsó, igénytelen növény!

            És lehetne sorolni…

            A példámban nem azt írtam, hogy az ismerősöm halott, mert piás! Azt mondtam, szarul néz ki! És az szerepel a cikkben, hogy a MÉRTÉKLETES alkoholfogyasztók élnek a legtovább! Ez is tény! A sorrend többi része lehet hogy hibás, mondtam, hogy ennek utánanézek… (Én beismerem, ha valamit hibásan írok le.)

            A kulcsszó a mértékletesség! Ez a világon mindenre igaz! Aki mértékletességet tud tartani, az egészséges és kiegyensúlyozott lesz! Ezt pedig SOHA NEM FOGJA TUDNI senki senkinek törvénnyel vagy bármilyen eszközzel előírni.

            Az államnak nem dolga mindenki mellé őrként odaállni, hogy te vízhajtót szedsz? Te cigizel? Te koffeint szedsz? Te szóját tömsz magadba, és adsz a csecsemődnek? Aki hülye haljon meg! De az embereknek miért kell azzal foglalkozni, hogy más mit csinál? Őszintén, neked nem mindegy, hogy az ország túlsó végében lévő cigizik, iszik vagy épp füvezik? Rád ez milyen hatással lesz? Ha engedélyezik a füvet, rád milyen hatással lesz?

            A saját gyerekedet pedig gondolom már csak tudod nevelni a belátásod szerint! – Bár itt is megjegyzem, előbb fog meghalni a szója és egyéb ócska élelmiszerek káros hatásaitól, mint a fűtől…

            Tények:
            - egyetlen orvosi kutatás sem tudja felmutatni a halott füveseket
            - egyetlen orvosi kutatás sem tudja felmutatni az elbutult füveseket
            - egyetlen orvosi kutatás sem tud felmutatni elvonási tüneteket a füveseknél, ha egyik napról a másikra abbahagyják
            - egyetlen orvosi kutatás sem tud felmutatni tömeges függőséget azokban az államokban, ahol már legalizálták a füvet (nem csak Hollandia)
            - egyetlen orvosi kutatás sem tud felmutatni agresszív füveseket, szemben az alkohollal

            Ellenben:
            - fel tudja mutatni a nyugtató hatását
            - a rák (és nagy fájdalommal járó betegségek) gyógyításában használt kiemelkedő terápiás szerepét, a gyógyszeripari fájdalomcsillapítók ugyanis függőséget okoznak, a fű viszont nem, ezért adják ezt fájdalomcsillapító gyógyszerek helyett, mellett!!!!
            - pihentető alvást eredményez függőség nélkül, miközben a gyógyszeripar altatói már pár szem után erős függőséget okoznak!

            A fű legalizáció mellett kiállók ma ugyanúgy eretneknek vannak bélyegezve, ahogy Galilei volt… Az is tény, hogy a világon egyre több államban lehet valamilyen formában legálisan hozzájutni a fűhöz: most legutóbb épp az USA Colorado államában engedélyezték…

      • karcsi

        2014-01-07 at 21:43

        “Főiskolán különleges étel- és italismeret órán mi nem így tanultuk. Az antialkoholisták hamarabb halnak meg, mint az alkoholisták… bár lehet kavarás volt a listában… majd utánanézek…”
        Hogyan lehet ekkora baromságot egyáltalán leírni? Magyarországon a várható élettartam 75 év, Oroszországban 69 év pont annyi, mint Irakban. A nagyon gyenge egészségügyi rendszerrel rendelkező Egyiptom és Algéria lakói 73 évre számíthatnak. Ha még megnézi más országokban mi a helyzet e téren és az alkohol fogyasztási adatokat is kigyűjti mellé, akkor egyszerűen le tudja vonni a megfelelő következtetéseket.

        • (x)LFS

          (x)LFS

          2014-01-08 at 19:42

          Tehát Oroszországban mindenki iszik? Ezért halnak hamarabb? nem is az iszonyat hideg, a fagyos napok – melyek kicsinálják a szervezetet – a mély szegénység, a rossz élelmiszerek az okok?

          Illetve adott esetben a genetika? Az ázsiaiak ezek szerint azért alacsonyak, mert állandóan rizst esznek? Tényleg egyetlen adat alapján vonunk le ilyen egyértelmű összefüggést?

          A leírtak megfigyelések alapján készültek: de ott sem azt jelenti, hogy aki antialkoholista, az 20 évesen meghal. Egész egyszerűen annyi a kutatás eredménye, hogy az alkoholos ital valamilyen módon segíti az egészség megőrzését. Boroknál már számtalan okát ismerik, már italoknál még nem. De ehhez azt is tegyük hozzá, egykor azt hitték, az atom a legkisebb elem, ma már tudjuk, hogy ez nem igaz…

          Egykor azt hitték, hogy a vitaminok mind azonosak, és az amin csoporthoz tartoznak, ma már ezt is tudják, hogy nem igaz, (pedig a nevüket is innen kapták) még az azonos elnevezésű B-vitamin csoportnál sem! Ezért is írják ki manapság már a latin neveket, pl. niacin.

          • karcsi

            2014-01-08 at 21:56

            Mellébeszél és terel.

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2014-01-09 at 00:13

            Egy összehasonlítás a tényekről:

            http://iksz.beszolunk.hu/image/fu_alkohol.jpg

          • Karcsi

            2014-01-09 at 13:09

            A nagy felfedezéseit publikálja már le egy szakfolyóiratban! Maga szerint a marihuána nem okoz elvonási tüneteket, akkor vajon miért szerepel a marihuána függőség a pszichiátriai kórképek listáján? Az alkohol nagy mennyiségben rákkeltő, kis mennyiségben éppen ellenkező hatású. Mégis az alkoholisták halnak meg leghamarabb? Az hogy ön szerint a marihuána védi – sőt “javítja” – a sejteket annyira gyermeteg elképzelés, hogy kommentálni se érdemes. Az etil-alkohol valóban meggyulladhat 70% koncentráció felett, tehát nem kell félnie a sörös- vagy pálinkásüvegtől e téren. Meg fog lepődni, de az alkoholnak is kiemelt szerepe van a gyógyászatban. Metanol mérgezésnél ellenszer. Májrák kezelésére alkalmazható tömény etanololdat injektálása a daganatba. Neuralgiák kezelésére is használják. Az, hogy felhasználnak valamit az orvosok az elegendő indok arra nézvést, hogy bárkinek a kezébe adják?

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2014-01-09 at 13:39

            Fentebb, a másik hozzászóláshoz írtam tudományosabb összefoglalást is, más anyagokról is…

            Ez pedig innen volt, csak magyarra fordítva, tehát máshol is megjelent már: link ide kattintva

            tehát ezt nem én publikáltam… legfeljebb magyarul.

  4. kalman

    2013-12-15 at 18:20

    Milyen kár, hogy az istálló kiganajozása mellett nincs több ideje magának drogliberalizációról írogatni!

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-12-15 at 21:26

      Az oldalon főként gazdasági, az ország lakosságát tájékoztató cikkek jelennek meg. Az állattenyésztés is fontos munka, de elhiheti, hogy egy gazdasági program kidolgozása is az.

      Hogy emellett társadalmat érintő egyéb kérdések is napvilágot látnak, az szerintem teljesen természetes egy gazdasági-politikai weboldalon.

      A cikkek 99%-a egyébként országunk gazdaságával foglalkozik. Tudom, sokan nem értik meg, hogy a legalizációval miért kell foglalkozni: erre az a válaszom: amiért az emberek megfésülik a hajukat, mielőtt munkába indulnak: nyilván nem a világ legfontosabb dolga, és a hajléktalanságra sem kínál megoldást, ahogy semmire sem, de azért szerintem maga is fésülködik néhányszor, és közben a tükörbe is néz, pedig sem a gazdaságunk, sem a munkanélküliség nem javul ettől.

  5. XFerenc

    2013-11-17 at 10:02

    Olvasom a kommenteket, de a fő ér a ‘nem kell eggyel több dolog ami megöl’
    Tény, hogy soha senki nem halt bele a fű szívásba, és tény, hogy bár van olyan káros mint a dohány, a dohánynak nincs semmi féle pozitív hatása…
    Egyébként ez a nem kell eggyel több dolgot az ember kezébe adni már csak azért is gyenge érv, mert senki sem kötelezne rá, hogy használd is. Azt mindenki döntse el szépen maga, hogy mit kezd a saját életével.
    Nehogy már nekem keljen menekülni, meg rettegni a rendőrtől, meg a börtöntől, mert elszívtam egy szál szaros füves cigit… Ez teljesen abszúrd, és éretlen, kicsinyes gondolkodásra vall. Fordított esetben más sem örűlne neki, ha egy felesért válna ‘üldözötté’…

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-12-15 at 21:28

      De az emberek egy része mindig jobban tudja, mi lesz a “jó” másnak… Ahelyett, hogy azt néznék, saját életük mitől lesz jobb, és azért mit kell tenniük.

  6. HaNS

    2013-11-17 at 00:02

    Most vettem csak észre a Hollandia – Magyarország 8-1 képet.
    Ez is mekkora csúsztatás már! Akkor ilyen alapon az aranycsapat is azért volt világverő, mert Sebes Guszti szétosztotta a játékosok között a spanglit? :D

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-11-17 at 00:16

      Nem! Félreérted. A fű fogyasztásától senki nem lesz jobb játékos! Ilyet senki nem állított. A fotó és a holland gazdasági adatok viszont egyértelműen bizonyítják, hogy NEM RONT a fű fogyasztása sem a mentális, sem a motorikus képességeken! – ahogy azt állítják sokan. Ha rontana bármin is, akkor Hollandiának egyre lejjebb és lejjebb kéne csúsznia mindenben.

      Nem szabad előítélettel állni a dolgokhoz, mert zavarja a tisztánlátást. Senkit nem buzdít semmire a cikk, de bemutatja mind a két oldalt, és be kell látni, ami nem igaz, az nem igaz.

      Régen az alkoholról is azt állították -a tilalom idején – hogy káros az emberiségre nézve. Ma már az Oxfordi egyetemtől kezdve az egészségügyi világszervezetig egyértelműen megállapították, hogy a mérsékelt fogyasztás egészségre gyakorolt hatása pozitív!

      Soha nem végeztek fű fogyasztására hasonló vizsgálatokat, de az most is látszik, hogy a fűnek nincsen hosszú távon sem egészségrontó hatása mérsékelt fogyasztás esetén.

      • (x)LFS

        (x)LFS

        2013-11-17 at 00:21

        Bekerült a szavazás elé közvetlenül néhány adat Hollandiáról, nézd át azokat! És próbálj meg előítélet nélkül válaszolni azokra az adatokra: miért nem Magyarország mutatja fel ezeket, miközben nálunk tiltott a fű használata? Miért Hollandia? mert ők tudják és látják rosszul a dolgokat? Kis elgondolkodás sincsen benned, hogy az adatokat látva, esetleg nem neked van igazad?

      • HaNS

        2013-11-17 at 00:45

        Ha félreértettem, akkor annak az az oka, hogy a kép mondanivalója kétértelmű.

        Hollandia példája azért nem helytálló, mert az (függetlenül a marihuánától), teljesen más világ, mint Magyarország.

        Hollandiának fejlett a gazdaság, jólét van, sokkal jobb alapjáraton az emberek közérzete, ebből kifolyólag drogosok (beleértve az alkeszokat és bagósokat is) is kevesebben vannak.

        Magyarországon átlagon felüli a dohányosok száma Európában, az alkoholizmus népbetegség. Ha most az emberek kezébe adjuk ezek mellé a füvet is, és társadalmilag elfogadottá válik, ez ugyanúgy elterjedne, még gyorsabb rombolást eredményezve.

        Jobb közhangulat esetén nyilván sokkal kevésbé érezteti negatív hatását is, de itthon ezzel csak még jobban gerjesztenénk egy negatív folyamatot. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

        A cikk ugyan bemutatja mindkét oldalt, de így is látszik rajta, mennyire elfogult. Nincs előítéletem, van viszont tapasztalatom.

      • HaNS

        2013-11-17 at 00:56

        Azt pedig még mindig nem látom, hogy Hollandiának konkrétan ez milyen pluszt adott.

        • (x)LFS

          (x)LFS

          2013-11-17 at 01:39

          “Hollandiának fejlett a gazdaság, jólét van, sokkal jobb alapjáraton az emberek közérzete, ebből kifolyólag drogosok (beleértve az alkeszokat és bagósokat is) is kevesebben vannak.”

          Ez így ismét csak egy üres érv a sok közül. Szabó Győző (magyar színész) könyvben is megírta 10 év kemény drogozásának történetét. Sikeres volt, pénze is volt, mindene megvolt, mégis kemény drogos lett belőle. Akkor miért? Hiszen a te általad meghatározott érv szerint a szegénység visz el a füvezéshez, majd a keményebb drogokhoz. Említhetnénk egykori Császár Elődöt (sikeres énekes volt), szintén találtak nála drogot, de akár Stohl Andrást is említhetnénk, nála is találtak drogot, kemény drogot. Miért, hiszen sikeres és magyar szemmel nézve gazdag emberek! De folytathatnánk külföldi sztárokkal is, akik sorra váltják egymást az elvonókon: David Hasselhoff, akiről videó készült, ahogyan részegen hamburgert eszik a földön. Ilyen káros mellékhatása sincsen a fűnek.

          És hogy mi lesz majd? Igazából talán emlékszel még, mikor 23 millió román bevándorlásával ijesztgettek mindenkit, hogy majd ez lesz, és tényként állították be. És az lett? Nem vándorolt ide 23 millió román mégsem, pedig ott nagyobb a szegénység.

          Ez egy komplexebb téma, és az sem igaz, hogy a szegények drogoznak. Azok, akiknek jól megy, sokkal inkább belemennek a “vagányabb” dolgokba… Jelenleg azt kell látni, mi okozza a nagyobb kárt? Ha tiltjuk a füvezést, rákényszerítve ezzel a fiatalokat, hogy alvilági emberektől szerezzék be a cuccot, akiktől így már karnyújtásnyira kerülnek a keményebb drogoktól, vagy pedig engedélyezzük, ezáltal kizárjuk az érintkezésből az alvilági szereplőket. A füvezés egy tény, nem lehet rajta változtatni. Az a kérdés, hogy hogyan kezelje ezt a magyar társadalom?

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2013-11-17 at 01:54

            Második kérdésedre a válasz: Hollandia adóbevételekre tett szert, megfelelően informálta a fiatalokat a veszélyekről, használatról stb., megszüntette azt, hogy a fiatal az alvilág egy tagjával kerüljön kapcsolatba a fű miatt, és nem utolsó sorban új turizmust teremtett, mely által újabb munkahelyek jöttek létre. Mindezt abból a pénzből, amit eddig az alvilág tett zsebre.

          • HaNS

            2013-11-17 at 11:23

            “Hiszen a te általad meghatározott érv szerint a szegénység visz el a füvezéshez, majd a keményebb drogokhoz.” – hol írtam én ilyet? Nem szegénységet írtam, hanem közérzetet, közhangulatot, amellyel persze nyilván viszonylag magasan korrelált a szegénység. Kemény drogokról viszont sehol semmit nem írtam, de még csak nem is utaltam rá. Úgy néz ki, feleslegesen tépem a szám, hogy ha kiforgatod a szavaimat, és olyan kijelentéseket adsz a számba, melyeket nem is mondtam. Ez így nem méltó egy korrekt vitához. Erre még azért reagálok.

            Az az üres érv, ha sztárvilágból hozol példát. Ők megint egy más fajta világban élnek, mint a társadalom többsége. Az ő életük sokkal stresszesebb, és megterhelőbb, többek között például azért is, mert magánéletük sincs a bulvármédia miatt. Ezért van az, hogy bár a mi szemszögünkből sikeresek, gazdagok, egyáltalán nem biztos, hogy boldogok is.

            Én azokra az átlagemberekre gondolok, akik nem dúsgazdagok, de nem kell nélkülözniük, van biztos munkahelyük, családjuk, barátaik. Én szimplán, ha körülnézek a környezetemben, azoknál, akik viszonylag normális életszínvonalon vannak, sokkal kevésbé jellemző az alkoholizmus, a dohányzás, és egyéb drogok használata, mint azoknál, akik lecsúsztak az alsó rétegbe, mind anyagilag, mind lelkileg.

            Azt már az előbb kifejtettem, hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy leépítsék magukat a spanglival, és még ezért pénzt is beszednek tőlük, szemét dolog, ezáltal az állam válik kvázi legális maffiává. Sőt, azt is kifejtettem, hogy az így befolyt adó a másik oldalon el is apad, ahogy az előttem a drog mellett érvelő illető is azt írta, hogy csökken a dohányból és az alkoholból nyert profit, és akkor az ebből fakadó egészségügyi ellátási költségek mértékét sem ismerjük.

            “megfelelően informálta a fiatalokat a veszélyekről, használatról stb.” – ennek gyakorlatilag semmi hatása nincs a fogyasztás mértékére nézve. A dohányzás veszélyeiről is ugyanúgy informálják a fiatalokat, de semmi hatással nincs rájuk, ugyanúgy rászoknak a bagóra. Ha megfelelően informálunk akkor akár a heroint is legalizálhatnánk ennyi erőből. És ezzel is jönne be adó, és kiszorítanánk a feketepiacot.

            Aki ilyen pótszerek nélkül nem tud jókedvű lenni, viháncolni, az lelki szegény. Aki minden áron legalizálni szeretné a füvet, az képtelen megtalálni az őszinte, önfeledt boldogsághoz vezető utat.

            Végezetül egy videó Csernus dokitól, miért sokkal aljasabb a marihuána a kemény drogoknál, és miért egyenértékű veszélyességét tekintve az alkohollal: http://videoklinika.hu/video/Drogok_a_fu

            Ha ezek után sem mozdult meg még picit sem a fejekben semmi, akkor itt be is fejeztem, nem erőlködöm tovább. Rátok hagyom. Sőt, ha a magyar társadalom többsége esetleg támogatja, akkor úgysem tudok (és nem is akarok) szembemenni vele. De a véleményem változatlan: még mindig úgy gondolom, hogy ez a társadalomra nézve sokkal több kárt okoz, mint amennyi haszna lenne.

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2013-11-17 at 15:39

            Megnéztem a videót! Csernus szaktekintély, a főiskolán pszichológia órán tanították, hogy Magyarországon ő a legjobb drogos szakember. De ha megnézzük az életét: miért kerülhetett ő oda? Miért lett ő a legjobb? Mert hibázott, amiből aztán fel tudott állni. Ez nem érv, csak tény.

            Én úgy gondolom, hogy az élethez a hiba hozzá kell, hogy tartozzon, a végzetes hiba már nem. Amiről beszél, ez biztosan így van, azonban ő most abszolút egyedi eseteket hozott fel. Egyetlen orvosi szakirodalom sem tudja ezt tömegesen kimutatni, mint az alkoholnál vagy ciginél stb.

            Ami a legfőbb érvem, hogy be kell fejezni végre a patriarchális állami berendezkedést, amelyben az állam az apa, aki majd mindenkinek megmondja, hogy ki és mit tehet! Én egy felnőtt lény vagyok, saját akarattal. Ne jöjjön nekem oda hozzám egyetlen miniszter, miniszterelnök vagy belügyminiszter sem, hogy én mit teszek a saját életemmel, és egy cigiért 2 évre lecsukat, mert tökön rúgom. Nehogy már behatoljon a privát szférámba, mert ő szerinte ezt kéne nekem tenni vagy nem tenni. Ki a miniszterelnök, isten?

            A mai Magyarországgal ez a baj, ahogy látjuk orbánon is, hogy ő is azt hiszi, ő az isten, aki majd mindenkinek megmondja, mit tegyen vagy ne tegyen! Hát nem! Fogadjuk már el végre, hogy a felnőtt ember a saját sorsáért felel, és azt saját maga irányíthatja, ahogy akarja! Ha valaki hegyet mászik, és meghal – ahogy történt legutóbb – akkor azért nem lehet külsőleg felelősségre vonni, mert felnőtt ember, így döntött, az ő élete, kizárólag rá és családjára tartozik! Ha valaki úgy dönt, hogy márpedig ő füvezik, nekünk mi közünk van hozzá? Ránk tartozik? Nem! Magyarországon a magyar ember mindig igyekszik megmondani, hogy mit csináljon a másik ember, ahelyett hogy mindenki a saját dolgával foglalkozna, és azt tenné rendbe.

            Aki füvezik, fű hatása alatt soha nem fog ártani másnak! (Ez ugyanis ellenérv lehetne.) A kemény drogos viszont igen, mert az már dühöt is kivált, elég erősen…

            Magyarországon megfigyelhető az is, hogy az állam mindenkit “meg akar védeni”. Az állam ne akarjon mindenkit “megvédeni”, mert nem ismeri az egyént, és nincs is köze hozzá. Fogadjuk már el, hogy felnőtt emberek vagyunk, és a felelősség a tetteinkért kizárólag a mienk!

            Sajnos ma a szülők is csak állandóan hárítanak, hogy a gyerekre ez vagy az veszélyes. Elmondom, mi a veszélyes: amikor a szülő nem vállalja a felelősséget a 18 év “nevelésért”. Mindenkinek van 18 éve, de a szülő szerint kell még egy katonaság is, ami a gyereket majd megneveli. Akkor mi a fenét csinált a szülő 18 éven keresztül? Malmozott?

            Az is tévhit, hogy a gyerek rossz társaságba került! Aha, persze.. Ahány ilyen ismerősöm van, mindegyiknél megtalálható az a szülői rossz minta és háttér, amely NEM FOGLALKOZOTT A GYEREKKEL! -> Most nem érek rá, most dolgozom, nem hallgatta meg, nem ölelte át soha, nem mondta, hogy szereti stb. Na, ez vezet a függőséghez, és egyéb devianciához, nem a fű vagy a cigi vagy az alkohol legális létezése! De a szülők a patriarchális államban ezért sem vállalnak felelősséget, ahogy semmiért, mert szerintük a társadalom és a rossz társaság a hibás, amit az államnak kell helyrehozni… Fel kéne végre ébredni mindenkinek, hogy a felelősség az egyéné, a szülőé, és ezt vállalni kell, nem pedig mutogatni másra.

            Az a szülő beszél a füvezés ellen, aki a gyerek mellett 18 éven keresztül szívta a nikotint, és juttatta be passzív dohányzással a gyereke szervezetébe, tüdejébe? És csodálkozik, hogy a gyerek is függő lett? A függőséget a gyerekkori traumák okozzák, melyekért 90%-ban a szülő tehető felelőssé! Nem az állam, nem a gyerek, hanem a szülő! És ez a gyerek, tök mindegy, mi legális vagy nem legális, valamilyen függőség felé el fog menni… Ez a probléma gyökere. Tilthatjuk a füvet 100 évig is, de talán azon kéne elgondolkodni, amit te is mondtál: az lesz függő, aki nem boldog. Ehhez pedig az embereket már 18 éves kor előtt meg kéne tartani arra, hogyan kell gyereket nevelni! Miért nem része ez az oktatásunknak? Pszichológián mi tanultuk, és elképesztő, hogy milyen egyszerűen rá tudnak világítani a tanárok a hibákra. Miért nem tanítják ezt már érettségi előtt? (Az x-programnak egyébként ez is része, az oktatás teljes modernizációja.)

            A tiltással nem lesz kevesebb függő, ahogy a legalizációval nem lesz több sem! Aki függő volt, az is marad, csak mondjuk alkohollal vagy nikotinnal, vagy kataflámmal stb. Viszont én, mint egyéni lény, kikérem magamnak, hogy jöjjön egy belügyminiszter, hogy lecsukat 2 évre, mert menjen a fenébe, és foglalkozzon a saját életével!

            Eleve nonszensz, hogy bűncselekmény lehet az a cselekmény, ahol nincsen áldozat! Milyen önellentmondás már ez? Te vagy az áldozat és az elkövető egy személyben?

            Néhány adat egyébként a költségvetési törvényből:

            Állam éves bevételei:

            - ÁFA: 3000 milliárd forint
            - SZJA: 1500 milliárd forint
            - EVA (egyszerűsített vállalkozói adó): 100 milliárd forint
            - Jövedéki adó: 1000 milliárd forint (dohány, alkohol, benzin stb.)
            - Regisztrációs adó (külföldi autók után): 14 milliárd forint
            - Társasági adó (vállalkozások eredmény utáni adója): 300 milliárd forint

            Csak, hogy képben legyél, hogy az áfa és jövedéki adó mekkora nagy tétel más adókkal szemben! (A törvényben nincsen részletezve, hogy mekkora a dohány stb. külön, ezt a minisztériumtól most nem kértem le, de nagyjából évi 200-300 milliárd folyik be csak a cigaretta jövedekéi adójából, melyhez még hozzájön az áfa-része is!)

            A fű legalizációja jövedéki ás áfa-tartalma nagyjából 50 milliárdot is elérhet majd, ami az EVA-ból (Egyszerűsített vállalkozói adóból) származó befizetések fele!

            A legfontosabb ma nem a tiltás, hanem hogy az emberek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak legyenek, ahogy te is mondtad, ehhez azonban első körben meg kell tanulni gyereket nevelni. Ez a probléma fű forrása, nem a fű… ez persze az én véleményem.

          • HaNS

            2013-11-17 at 16:25

            Oké, itt fejeztem be, mert így nem lehet normálisan vitázni. Első lépésben kiforgatod a szavaimat, az utolsó postban pedig már gyakorlatilag nem is általam leírtakra reagálsz, hanem elkezdesz mellébeszélni. Igazából majdnem minden mondatodra tudnék reagálni, hogy az miért nem úgy van, ahogy, de nem fogok végigmenni.

            Egy dolog: aki drogokhoz nyúl, hogy így csökkentse rosszkedvét, az nem tud szembenézni a problémáival, és nem tud felelős döntést hozni. Aki nem tud felelős döntést hozni, arra nem tudok felnőtt emberként tekinteni. Dobálózhatunk itt ilyen populista kifejezésekkel, hogy szabad akarat, márpedig ilyen nem létezik. Belső kényszer létezik: ami neveltetés és a média hatása. Aki drogfüggővé válik, annak már rég nincs szabad akarata.

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2013-11-17 at 17:07

            Én nem tudtam már mit írni, hiszen egyedül én adtam meg konkrét adatokat. Hollandiáról, hogy láthatóan a fű nem rontott semmit sem a mentális, sem a motorikus képességeken, illetve a Magyarországi adóbevételekről, illetve arról is, hogy nincsen adat arra vonatkozóan, hogy a füvesből később kemény drogfogyasztó lesz – hiszen a nikotinnal kezdi mindenki, nem a fűvel. És arra sincs adat, hogy bárki belehalt volna a füvezésbe, vagy másban kárt tett volna.

            Sajnos bármi adatra csak írtál egy általad gondolt (nem bizonyított) valamit – hogy Hollandia más, mert ők mások, hogy “Aki ilyen pótszerek nélkül nem tud jókedvű lenni, viháncolni, az lelki szegény.” stb. Akkor aki csoki, kávé, bor, energiaital, sütemény, édesség, mozi… nélkül nem tud jókedvű lenni, az mind lelki szegény? Mi az, hogy pótszer? Ki mondja meg, mi az egészséges pótszer, és mi nem az? Minden lehet pótszer… a munka is lehet pótszer, munkamániás is van… Minden ember használ pótszereket, te is, csak maximum nem ismered be.

            Igazából mindig keresel valamit a konkrét adatok mellett is, hogy márpedig a fű eleve rossz dolog. De tudtál egyetlen KONKRÉT adatot, kimutatást is arra vonatkozóan, hogy a fű miért is rossz a tömegre nézve? Hányan haltak meg? Hányan lettek kimondottan a fű, és nem a nikotin miatt függők, illetve kemény drogosok?

            Elfogadom, ha rossz, csak akkor ezt igazoljuk! Nincs a világon politikus vagy orvos, aki kutatásokkal alá tudta volna támasztani az előítéleteit.

            Nem gondolom, hogy aki buliban elszív egyet, az nem tud anélkül jókedvű lenni és lelki szegény lenne. Én például naponta futok, és engem az is boldoggá tesz! (Most én is ítéljem el, aki viszont nem fut? mert nem vigyáz az egészségére, ezzel többlet terhet rakva az egészségügyre?) Évente 2-3 alkalommal én is elszívtam már füvet egy-egy buliban… és akkor mi van? Ettől még nem leszek függő, sem bűnöző. Tapasztalatom alapján egyébként, akik el merik engedni magukat egy-egy alkalommal, sokkal boldogabb életet élnek, mint akik mindentől elzárkóznak (ami pótszer), és ezért befelé fordulnak, és mindenkit elítélnek, aki nem úgy él, ahogy ők. Te is elítéled, aki nem úgy él, ahogy te, azaz pótszert használ.

            Ezt te írtad: “Aki ilyen pótszerek nélkül nem tud jókedvű lenni, viháncolni, az lelki szegény.” Miért lenne az? Mert nem úgy él, ahogy te?

            Miért fáj embereknek, hogy valaki füvet szív, ha az illető nem árt senkinek? Ha van gyereked, az viszont a TE FELELŐSSÉGED, HOGY HOGYAN NEVELTED, abba van beleszólásod. Egy idegen füves nem árt neked, soha nem is ártott, akkor miért ítéled el? Miért mondod, hogy zárják börtönbe? Ez miért lesz jó neked? Változik az életed azzal, ha a füvet legalizálják?

            Én ezeket nem szoktam érteni, ha egy olyan döntés születik, ami az illető életét semmiben nem befolyásolja, azt miért kell azonnal ellenezni? Miért gondolja mindenki, hogy neki őrangyalt kéne játszani más ember élete felett? Miközben ezek az emberek érdekes módon nem osztanak ételt egyetlen hajléktalan szállón sem, nem tagjai a vöröskeresztnek, de hogy-hogy ilyenkor látszólag fontosnak érzik, hogy a fiatalokat meg kell védeni?

            Maradjunk annyiban, a fű legalizálása semmiben nem változtatna a te életeden, ahogy a magyar társadalom sem zuhanna össze, mint a holland sem zuhant, alacsony-magas életszínvonal ide vagy oda.

            A börtönbe zárás csak árt az embereknek, méghozzá indok nélkül. Tedd fel magadnak a kérdést: a Te életed rosszabb lesz, ha a füvet legalizálják? Ne mással foglalkozz, csak a magad szemszögéből nézd: rosszabb lesz?

            Én egyébként mindig azt mondtam: aki hülye, haljon meg! Ha valaki hegyet mászik, és meghal, vessen magára… Ha valaki függő lesz, mert nem tud mértéket tartani, hát lelke rajta! Ha valaki nem sportol, ezért diabétesze, magas vérnyomása lesz, és meghal vagy megbetegszik, az ő döntése… Mindenkinek megvan a maga sara, de hagyni kell mindenkit, hogy élje a saját életét, amíg nem árt másnak.

            Már nem is merem ezt ajánlani, mert lehet ez a sorozat is kiveri a biztosítékot, de a South Park egyik epizódja (csúnya beszédet tartalmaz) éppen ezt a témát boncolgatja:

            Ha nem tölt be innen, akkor itt a link: megnézem.

    • Gabikaabkia

      2013-11-18 at 08:46

      Aki esetleg több oldalról szeretné körbejárni a témát, ajánlom Jack Herer – A császár meztelen című könyvét. A témában szerintem autentikus mű.
      És nem csak a kender kábító hatásával foglalkozik.

  7. HaNS

    2013-11-16 at 17:38

    A fogalmazványban ilyet olvastam: “az ember nem is hülyül el tőle”. Micsoda hazugság. Saját szememmel láttam, hogy aki rendszeresen füvezik, hogy épül le szellemileg fokozatosan, 4-5 év alatt teljesen. Belecsöppentem olyan társaságokba, akik már függők, ezek az emberek teljesen elkallódtak. Ne akarja nekem senki az ellenkezőjét magyarázni, saját tapasztalat.

    A másik vicces dolog, hogy mindenki az alkohol károsabb voltával jön elő. Ekkora szakértő mindenki hogy 100%-os magabiztossággal állítja, hogy az alkohol károsabb a fűnél? De még ha így is van, ez ok arra, hogy legalizáljuk. Ne vicceljünk már. Így is ott van a pia, és a cigi, elég sok szarral pusztítja magát az ember, kell még hozzá ez is? Ez kb. olyan hozzáállás, hogy ha a jobb szememre már úgyis vak vagyok, akkor inkább kinyomom a balt is. Ez nagyon nem egészséges felfogás! Ahelyett, hogy örülnék neki, hogy az egyikre még látok, és vigyázok arra, hogy az így is maradjon!

    A maffia nem azért erős, mert a fű illegális, hanem azért, mert az egész rohadt rendszert átszövi a korrupció, és a maffia mögött ott vannak az állami szervek. Másrészt milyen üzenetet közvetít a társadalom felé az, hogy legyen a fű legális, és szedjünk be jövedéki adót ebből? Az alkohol és a dohány mellett pusztítsad ezzel is magad, és még fizessél is ezért állam bácsinak? Nagyon etikus így lezülleszteni a társadalmat…

    Egészséges ember sem a fű fogyasztására nincs rákényszerülve, sem arra, hogy dílerekkel tartson kapcsolatot. Aki fogyaszt, az egyszerűen áldozat, rajta segíteni kell, és nem büntetni, de aki terjeszti, az másokat mérgez, tehát ártalmas a társadalomra nézve, azt büntessék meg! (Igen, tudom, hogy nem következetes, mert a pl. a dohány is legális. Hozzáteszem, én annak is nagyon ellene vagyok, mert az is csak pusztít. Csak a dohány betiltásának nincs realitása a beláthatatlan következmények miatt).

    Szemezgessünk akkor a felsorolt legalizáció melletti “érvekből”:

    - “megszabadítja az állampolgárokat attól a kényszertől, hogy dealerekkel és így a maffiával álljanak kapcsolatban. Így a valódi drogokhoz is nehezebben jutnának hozzá.” Ki van rákényszerítve? Normális, egészséges embernek nincs szüksége fűre.

    - “a rendőrség erőforrásait felesleges dolgokra pazarolják a fűfogyasztók üldözése miatt” A fogyasztókat ne, a terjesztőket viszont üldözzék csak! Ezt az előbb kifejtettem.

    - “ellenőrizhető lenne a fű tisztasága, jobb minőségű lenne” – Minőségről beszélni egy drognál… no comment. Attól, hogy az adalékolt szarok károsabbak, attól a tiszták sem lesznek “nem károsak”.

    - “a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fű legalizációja nem növeli a fogyasztását” Egyrészt nagyon tapasztalat nem lehet, mert a világ nagy részében illegális. Az az egy-két példa nem lehet reprezentatív. Elég csak egy jó tudatalattira ható propaganda, és mindjárt viszik, mint a cukrot. Kérdésem: Vajon az illegális drogok miért felelősek jóval kevesebb emberi élet tönkretételéért? És miért olyan pusztító az alkohol és a dohány?

    - “a fű fizikailag nem okoz függőséget, mint az alkohol” De lelkit igen, és innentől tökmindegy, hogy fizikailag, vagy csak pszichésen függsz valamitől. A cigarettáról való leszokás sem a nikotinfüggőségtől nehéz, hanem a lelki függőség miatt. (Ezt tudom, mert én is bagóztam)

    - “a fűnek a tudomány nem ismeri a halálos adagját” Ilyen marhaságot! Mindennek drognak (legyen az legális, vagy illegális) van halálos adagja! Miért pont ez lenne kivétel?

    - “orvosi szempontból a fű fogyasztásnak nincs más káros hatása azon túl, hogy füstöt szív az ember” Ezt már leírtam, hogy miért nem igaz. Nem csak a fizikai betegség betegség, hanem a lelki is. A fű, mint ahogy az alkohol és a cigi is, eltorzítja a pszichét. És honnan tudjuk biztosra, hogy fizikailag semmilyen betegséget nem okoz? Hol van ilyen kimutatás?

    - “kisebb egészségügyi terhet rak a társadalomra, mint az alkohol” – Ez lehet, hogy igaz, de vajon van-e akkora ez a teher, hogy az kiejtse a jövedéki adóból befolyt összeget?

    - “ha törvényes és szabályozott, akkor a fiatalok számára kevésbé menő kipróbálni” Nem igaz, burkolt propagandákon keresztül (pl. filmek, sorozatok) simán eljuthat az az üzenet, hogy a marihuána menő.

    Összességében tehát nagyon rossz üzenetet közvetít ez a társadalom felé, és szerintem sokkal nagyobb kárt okozna, mint amekkora hasznot hozna.

    Egy kérdésem maradt a végére: hogyan szolgálja a társadalom javát ennek szarnak a legalizálása?

    • Kánnár Márk

      2013-11-16 at 22:06

      HaNS.Nem tudom, hogy mi ébresztett benned ekkora ellenszenvet a fű ellen, de tévhitekben élsz. Semmien nemű károsodást nem okoz, főleg nem lelkit.Mentális gyógyszer főként, de persze mellette fizikai gyógymód is lehet nem is kis hatóanyaggal.A fitoterápiában a “drog” szó a leggtöbb/legerősebb hatóanyagtartalmú növényeket nevezik. Nos ilyen értelemben a fű drog. Az , hogy drogként van titulálva, nem jelenti azt hogy az is.Számos oka van. A fű hatására az emberek gondolkodni kezdenek, ami ugye senkinek sincs javára. A dohány és alkohol által nyert profit elég szép ívben csökkenne.És persze a korrupció, és a fent említett mafia. Mellesleg, több ezer éve ismerik gyógyító hatását, (jóval időszámításunk előttről) ha kicsit utánanéznél mielőtt idióta költői kérdéseket teszel fel, biztos vagyok benne hogy találnál pár “kimutatást” ahogy te mondtad. Béke

      • HaNS

        2013-11-16 at 23:45

        “Semmien nemű károsodást nem okoz, főleg nem lelkit.” – Vagy másik univerzumban élsz, vagy szándékosan ferdítesz. Saját szememmel láttam, hogy fordultak ki önmagukból azok, akik rászoktak a fűre. Úgyhogy az ellenkezőjéről meg se próbálj meggyőzni, mert nem fog menni.

        “A fű hatására az emberek gondolkodni kezdenek” – Ez is hazugság, pont az ellenkező hatást váltja ki, eltompítja az elmét. És ezt nemcsak másokon láttam, hanem magamon is éreztem, amikor kipróbáltam a cuccot (nem is vagyok rá büszke, de vállalom a hibáimat).

        “A dohány és alkohol által nyert profit elég szép ívben csökkenne.” – még egy érv, ami megdönti azt, hogy a jövedéki adóból sokkal több bevétel lesz, mert akkor a másik oldalon a cigiből és az alkoholból befolyó összeg pedig drasztikusan csökken. Adtunk a szarnak egy pofont. Ráadásul nem látom az összefüggést, hogy ettől miért csökkenne a korrupció?

        Egyedül azt nem tudom cáfolni, hogy gyógymód lehet betegségekre, mert nem vagyok szakértő. Ilyen kivételes esetekre engedélyt lehetne adni rá, de szigorú szabályozással, mert ahogy ezt az országot ismerem durva visszaélések lennének belőle.

        Ha valaki tényként közöl valamit nekem, akkor nem nekem kell utána kutakodnom, hanem neki kell az állítását alátámasztania.

        Nyilvánvaló, hogy te is füvezel. Nem azért mondomm, hogy ítélkezzek feletted, mert akkor egy utolsó álszent szardarab lennék. Azért mondom, mert a dohányosok és az alkeszok is úgy működnek, hogy próbálják megmagyarázni, hogy a saját drogjuk miért jó, holott csak hamis illúziót keltenek bennük ezek a cuccok is. Tudom, hogy a fű semmit nem nyújt nekem, sőt. Engem csak akadályozott abban, hogy önfeledten, jól érezzem magam. Egyszer nagyon szétcsúsztam tőle, és akkor mondtam azt, hogy soha többet.

        Úgyhogy igen, megvan az alapom arra, hogy azt mondjam: a marihuána teljes legalizálása merénylet az emberiség ellen.

        • Rene

          2013-11-17 at 09:11

          Hans. A te válaszaidból azt szűrtem le, hogy te nem szeretnéd, hogy az emberek felelős döntéssel választhassanak, amit az alkohol és a dohánytermékek esetében megtehetnek. Gyerekként kezeled az embertársaidat, mintha nem tudnák eldönteni, hogy mit szeretnének csinálni.
          A felhozott érveidből pár szót megcserélek alkalmas ugyanúgy az alkohol és dohányzás elleni harcra. Pl:

          A fogalmazványban ilyet olvastam: “az ember nem is hülyül el tőle”. Micsoda hazugság. Saját szememmel láttam, hogy aki rendszeresen iszik, hogy épül le szellemileg fokozatosan, 4-5 év alatt teljesen. Belecsöppentem olyan társaságokba, akik már függők, ezek az emberek teljesen elkallódtak. Ne akarja nekem senki az ellenkezőjét magyarázni, saját tapasztalat.

          És néhány érvelésedhez szeretnék még hozzátenni pár gondolatot:

          ” “megszabadítja az állampolgárokat attól a kényszertől, hogy dealerekkel és így a maffiával álljanak kapcsolatban. Így a valódi drogokhoz is nehezebben jutnának hozzá.” Ki van rákényszerítve? Normális, egészséges embernek nincs szüksége fűre.” Ugyanúgy alkoholra és dohányra sem, mégis használják az emberek. A kérdés, hogy mit tegyünk ellene! Lejjebb megírtam, hogyan lehetne ezt megoldani. A tiltással kiveszed az emberek kezéből a döntés lehetőségét. Valószínű, hogy visszaesne az alkoholizmus és a dohányzás is, ha hivatalosan elérhetetlenné tennénk ezeket, azonban nem tűnnének el. Az államnak semmilyen ellenőrző lehetősége nem lenne az adott tiltott termék származásának kiderítésére, maximum a terjesztőket tudják elfogni, de azok helyére mindig újak lépnek. Megnőnének a mérgezéses esetek, amikor a zuglepárlókban metilalkoholos szeszes italok kerülnének ki. Dohány esetén ki tudja mit kevernének a szárított levelek közé, hogy minél nagyobb haszonnal adják el őket. stb. Tehát ahogy ez nem működik az alkohollal és a dohánnyal sem, miért pont a fű lenne kivétel. Saját meglátásom szerint a tiltás nem megoldás. Az igazi megoldás a hiteles tájékoztatás! Ha én bemegyek alkoholt, cigarettát, füvet venni minden terméken ott legyen annak a káros hatásaira való figyelmeztetés! Valamint ha már az érvelések között a cool dolgokról volt szó. Európában is van arra kezdeményezés, hogy a dohánytermékek egységes szín, betűtípus, stb. használatával legyenek egyformák és a reklámozás is tilos. Ezzel ki is iktatjuk ezek nagy részét. (A filmekben sem lehet tiltani, helyette itt is a felvilágosító feliratokra helyezném a hangsúlyt! Eleinte hülyén nézne ki, utána lehet nem is lenne olyan vonzó a filmesek számára, ha a főhős rágyújtása közben alul valamelyik a cigarettásdozokról ismert fekete keretes szöveget kéne kitenni. De már szerintem ennél kicsit elkalandoztam…)
          Szóval a termékek egységesítésével lehetne kiiktatni ezt akár alkohol, akár cigaretta akár fű a téma.

          másik érved:
          “- “a fű fizikailag nem okoz függőséget, mint az alkohol” De lelkit igen, és innentől tökmindegy, hogy fizikailag, vagy csak pszichésen függsz valamitől. A cigarettáról való leszokás sem a nikotinfüggőségtől nehéz, hanem a lelki függőség miatt. (Ezt tudom, mert én is bagóztam)”
          Ez alapján az érvelés alapján be lehetne a csokoládét, cukrot, sőt – ha kicsit tovább megyünk – a kaját és a vásárlást is tiltani. Vagy akármit, ami az agyban boldogságérzést okoz, amiért az agyunk keresi ezeket a lehetőségeket.

          “- “kisebb egészségügyi terhet rak a társadalomra, mint az alkohol” – Ez lehet, hogy igaz, de vajon van-e akkora ez a teher, hogy az kiejtse a jövedéki adóból befolyt összeget?” Szerintem az alkoholból és a dohányzásból befolyó jövedéki adó sem fedezi ezeknek a termékeknek az egészségkárosító hatásából bekövetkező orvosi költségeit. Én nem is erre költeném, hanem a felvilágosításra és a szabályozásra! Jelenleg a fű fogyasztói 0 Ft-ot fizetnek a saját tájékoztatásukra.

          “Egy kérdésem maradt a végére: hogyan szolgálja a társadalom javát ennek szarnak a legalizálása?” Ezt a kérdést az alkohol és dohány mellett is fel lehetne tenni, de nem lehet ezt a társadalomból csak a tiltással “kiradírozni”. Ez a probléma volt, van és lesz is, ha akarunk tudni róla, ha nem. A kérdés csupán az, hogyan állunk hozzá! Felnőtt fejjel, vagy a többi embertársunkat gyerekként kezelve…

          • HaNS

            2013-11-17 at 10:48

            Szóval aki dohányzik, az felelős döntést hozott? A dohányosok nem hogy nem döntöttek felelősen, de nem is ők döntöttek arról, hogy dohányosok lettek. Az agymosás miatt rászoktak úgy, hogy azt észre sem vették. Az felelős döntést hoz, aki mindennap berúg mint az állat? Na jól van…
            Kulcsszó agymosás: leginkább a gyerekekre és a fiatalokra hat, de a felnőttek is ki vannak téve. Ha rászoknak egy anyagra, az nem az ő saját döntésük.

            “A felhozott érveidből pár szót megcserélek alkalmas ugyanúgy az alkohol és dohányzás elleni harcra.” – Már megint visszakanyarodtunk oda, hogy “hát mert az alkohol és a dohány is káros”. Ezt hadd ne írjam le még egyszer, miért nem fogadom el érvként. A cigi azért nem tiltható be (bár erkölcsi alapja meglenne), mert olyan hatékony propagandát építettek rá, hogy társadalmilag elfogadott lett. Ez nem abszurd egy olyan cuccnál, ami semmit nem nyújt, csak káros hatásai vannak? Ugyanezen okok miatt ellenzem a fű legalizálását is.

            “Ez alapján az érvelés alapján be lehetne a csokoládét, cukrot, sőt – ha kicsit tovább megyünk – a kaját és a vásárlást is tiltani. Vagy akármit, ami az agyban boldogságérzést okoz, amiért az agyunk keresi ezeket a lehetőségeket.” – Ne csokival hasonlítsuk már össze a füvet! Vannak, amiket lehet mértékkel fogyasztani: csoki, alkohol, és még sok más. Az alkoholnak csak nagy mennyiségben okoz tudatmódosulást, addig fű már egyetlen slukktól is. Aki szívja, annak kifejezetten ez a célja, és ezért veszélyes. Sem a fű, sem a cigi esetében nem lehet mértékletességről beszélni.

            “Szerintem az alkoholból és a dohányzásból befolyó jövedéki adó sem fedezi ezeknek a termékeknek az egészségkárosító hatásából bekövetkező orvosi költségeit.” – Vagyis összességében negatív a mérleg az állam szemszögéből. Akkor lenne itt többletbevétel? Mert pont ez lenne a lényeg.

            “A kérdés csupán az, hogyan állunk hozzá! Felnőtt fejjel, vagy a többi embertársunkat gyerekként kezelve…” – A bibi ott van, hogy nemcsak felnőttek vannak, hanem gyerekek és tinédzserek is, akiket sokkal könnyebb befolyásolni, és az ilyen drogok propagandájának a célpontja pont ők. És minden felnőtt (és gyerek) érdekével ellentétes az, hogy ő füvezzen, ha ezt az illető nem tudja belátni, felelős döntést sem tud hozni.

          • Neerpelt

            2013-11-18 at 14:25

            Kedves HaNS!
            Nem szoktam hozzászólni a cikkekhez, azonban az Ön által felvetett gondolatok és rejtélyes világképe olyan heves érdeklődést váltott ki belőlem, melyek az alábbi kérdések feltétlen megírására ösztönöztek. Az alábbiakban pár mondatára reagálnék kérdések formájában, örömmel venném ha válaszolna rájuk.

            “de nem is ők döntöttek arról, hogy dohányosok lettek”

            Ki döntött a dohányosok helyett, hogy cigizzenek? Milyen módszerekkel gyakoroltak hatalmat az egyén felett, hogy ne maradjon más választásuk, mint a cigizés? Ki akarhatta ezt helyettük?

            “Az agymosás miatt rászoktak úgy, hogy azt észre sem vették”

            Hogy lehet az, hogy Önnek mégiscsak sikerült úgy DÖNTENIE – másokkal ellentétben – hogy ennek az agymosásnak nem lesz az áldozata? Mások miért DÖNTÖTTEK úgy (és miért nem volt lehetőségük másképp választani), hogy az agymosás áldozataivá válnak? Megtudná válaszolni, hogyan történik ez a folyamat?

            “Ne csokival hasonlítsuk már össze a füvet! Vannak, amiket lehet mértékkel fogyasztani: csoki, alkohol, és még sok más.”

            Hogy lehetséges az, hogy van akinél az alkohol mértékletes fogyasztása megvalósul, van akinél nem? Csak nem ez is döntés kérdése? Vagy éppen a csokoládéé.

            Személyes megjegyzésem: imádom a csokoládét, nehezen bírok ki egy napot nélküle. Akkor én most mértékletesen fogyasztom, vagy függő vagyok? Ha függő vagyok, akkor a csokoládé drog? Be kell-e tiltani ez esetben a csokoládét? Ön szerint én agymosás áldozata vagyok? Mit tehetek ellene?

            Ajánlom figyelmébe az alábbi cikket, hogy megfelelően mérlegelhessen:
            http://www.origo.hu/tafelspicc/hirek/20131016-egy-keksz-artalmasabb-mint-a-kokain.html

            “Aki szívja, annak kifejezetten ez a célja, és ezért veszélyes.”

            Hallott már olyan emberekről akik kifejezetten lerészegedés céljából alkoholizálnak? Hasonló eset. Én rengeteg ilyenről hallottam és hasonlót láttam életem folyamán, valami különleges helyen élhetek ezek szerint (Budapest, Magyarország)? Tapasztalataim szerint máshol is előfordult ilyen ahol megfordultam (Németország, Lengyelország, Hollandia, Belgium, Szlovákia, Ausztria stb.) és mindenhol találtam ilyen eseteket – hogy lehetséges ez, hogy ennyi kivétel van az Ön által leírt szabály alól? Remélem, nem személyem befolyásolta környezetemet ilyen devianciára.

            És egy végső kérdés: soha életemben nem füveztem. Ha akartam volna már rég kipróbálhattam volna. Nem dohányzom, pedig az első slukkot nagyapám adta a számba 6 éves koromban – az ön agymosáselmélete szerint már rég függőnek kéne lennem. Alkoholt is ritkán fogyasztok. Az egyedüli problémám, a csokoládé pedig szerintem kis akarattal megoldható.

            Kedves HaNS, ön már füvezett. Remélem nem bántom meg, de nem lehet az, hogy véletlenül az ön befolyásolhatóságából és akaratgyengeségéből kiindulva gondolja azt, hogy mások is ugyanilyen jellemmel rendelkeznek? Ön azt mondta, csak egy nagyon erős szétesés után állt le a fűről – miért gondolja azt, hogy másnak még kisebb eset megtörténte után se sikerülne?

            Maradok tisztelettel, előre is köszönöm válaszát.

          • Neerpelt

            2013-11-18 at 14:56

            Sőt, feltennék még egy kérdést: Ki döntött Ön helyett, amikor megvásárolta az első jointot? Ki volt az, aki elvette a lehetőséget Öntől, hogy nemet mondhasson? Nem gondolja, hogy másra akarja hárítani a saját öntése helyett a felelősséget az Ön egykori függősége miatt?

  8. Baki

    2013-11-16 at 16:12

    Normális ember nem támogathat ilyet , nem tudom ki hány drogos embert ismer , de az általam ismertek többsége jellemtelenné vált :( A light drogok ugyanolyan veszélyesek mint a kemény drogok hiába mondja bárki , hogy nem függő , attól még függő egy tudat módosító szertől .

    • asdasd

      2013-11-16 at 16:24

      Látom, nem sikerült felfognod a legalizáció pozitív hatását.. Ezek a jellemtelen emberek, akikről beszélsz, sokkal jobb helyzetben lennének, ha legális lenne. (Nem kéne intézkedéssel rengeteg időt eltölteni (feleslegesen), dealerekkel kapcsolatot kialakítani, tiszta anyagot tudnának venni (nem szét nehézfémezett kevert valamit), nem lenne annyira “vagány dolog”, adóbevétel az államnak, stb.) Sajnos egy kívülállónak ezekről sejtelme sincs, pedig hatalmas probléma.

    • Trevor

      2013-11-16 at 16:36

      Teljes mértékben egyet értek veled!
      A sok alkoholista, nikotinista, thcista szégyent hoz az emberiségre, nem úgy élnek, ahogy mi felsőbbrendű okosok elvárjuk tőlük, jellemtelen emberek.
      Pfüüü!

      Ennél már csak azok a rosszabbak, akik még csak nem is tudatmódosító szertől, hanem játéktól, vásárlástól, sajttól lett függő!
      Pfüüü!

    • Enyém

      2013-11-16 at 16:38

      ahogy a cikkből is kiderül az alkohol is egy light drog. de mondok jobbat, a kávé is a drogok közé tartozik. én is már szinte minden nap iszok egy csészével legalább, ha fáradt vagyok, ha nem.

      egyébként attól mert az általad ismert emberek megváltoztak az még messze nem jelenti azt, hogy ez mindenkire igaz lenne. én pl úgy tapasztalom, hogy az átlag magyar is jellemtelen :D

      végül, pedig egyáltalán nem függ semmitől a tudatod. amikor pl sok dolgom van hétről hétre, ezek általában a szorgalmi és vizsga időszakok eszembe sem jut, hogy akár még sört igyak is.

    • Polished sword

      2013-11-16 at 17:02

      Látod pontosan az ilyen gyöpös konzervatívok miatt vagyunk állandó üldöztetésben… hány oldalon keresztül kell leírni hogy felfogja a félreinformált fejed: NEM kapudrog, NEM addiktív, NEM veszélyes. Attól, hogy neked elb*szott haverjaid vannak…
      A teljes gyerekkorom tönkretette az alkoholista apám és a k*rva piát a mai napig tukmálják le az emberek torkán, felénk 13 évesen már menni nem tud a sok takony olyan részeg hétvégente, de azt reklámozzuk! Az legyen minden korláttól mentes!

      Két nyelvvizsgám van, példás érettségivel rendelkezem és a diplomázástól is hajszál választ el, miközben napi szinten fogyasztok és nem vagyok függő, de persze te sokkal okosabb vagy annál, mint hogy ezt elhidd nekem, ugye? Elmondom mi a realitás. Addig szívod, amíg AKAROD. Amennyiben nem akarod csinálni többet, utána jön egy nap. Érted? EGY NAP, amíg kicsit rossz a közérzeted (és ürül a THC picit), következő nap úgy kelsz fel, mintha soha nem is tudtad volna milyen rágyújtani egy spanglira. Persze ezt is miért hinnéd el, gondolom sok tapasztalatod van az “általad ismert jellemtelen emberektől”…

  9. ayoniggaman

    2013-11-16 at 16:00

    “Narkotikumként a levelét szárítva dohányhoz keverve fogyasztják. A virágjából vagy terméséből nyerik a gyantát, amely hasis néven ismert. (Ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza = THC.) A levelet meg is lehet enni, ezt általában süteményekbe szokták keverni, és úgy megenni, hatása ekkor gyengébb, de tovább tart.”
    Eddig a bekezdésig érdekelt a cikk. Láttál te már életedben füvet? Vagy téged jól átbasztak, ha levelet kaptál. Ha már ilyen pontokban is hibás, mi alapján várható el, hogy azok akik jelenleg semlegesek/ellenzők az írásod elolvasása után meggondolják magukat? Mi a biztosíték, hogy a többi igaz? A hitelesség nagyon fontos drága barátom…

  10. Renee

    2013-11-13 at 17:54

    Nem volt rossz ötlet egyébként a dohánytermékek különválasztása az élelmiszeráruktól. Azt a kérdést ne firtassuk, hogy jól kivitelezték-e. Nyilvánvalóan ennyi botránnyal a háttérben az ember kijelentheti, hogy nem! Ezt meg lehetett volna jobban oldani, de attól még nem elvetendő a szabályozott hozzáférés gondolata. Egyben bele lehetne vonni a 22%-nál nagyobb alkoholtartalmú italokat, és a füvet is… Ugyanakkor előírnám a vevők tájékoztatásának kötelezettségét az eladóknak (legalább annyit tudjanak, hogy ha valaki megkérdezi – tanácsot adjanak leszoktató, függőség kezelő programokra). Az adott termék veszélyeire figyelmeztetéssel tájékoztató anyag kötelező kiadása (szintén a leszokást segítő programokkal). Valamint a belső teret kiplakátozni, hogy a vásárló fejében tudatosuljon, hogy ha bemegy a boltba itt olyan termékeket talál, amelyek károsak lehetnek az egészségére! (“Fontos tudni viszont, hogy a kender sokkal több kátrányt és rákkeltő anyagot tartalmaz, mint a sima dohány.”) Ezeket azért tartom fontosnak, mert ez is úgy működik, mint a reklámok – lassan tudat alatt hat. Lehet, hogy pazarlásnak tűnik, minden vásárláskor tájékoztatót adni, de ha 200-adjára egyszer veszi a fáradtságot és elolvassa, esetleg el is gondolkozik rajta, akkor már van esély arra, hogy javuljon a helyzet. A mostani homokba dugom a fejem megoldás nem jó semmire. Folyton azt hallom rengeteg embertől, hogy mekkora szemétség, hogy emelik a cigi árát, meg nem lehet mindenhol megkapni, illetve azt, hogy ki vannak tiltva mindenhonnan. De ugyanezeket az embereket megkérdezem, hogy mennyit tudnak magáról a dohányzásról és annak veszélyeiről, általában csak nagy általánosságokat kapok vissza, amit a médián keresztül megismertek. Tájékozottságuk a nullához közelít. Pedig felelős döntést az tud hozni, aki tisztában van a tényekkel és a következményekkel. Az élelmiszerboltban esély sincs ilyen felvilágosító rendszert kiépíteni…

  11. Néha én is rágyújtok egy cigikére :)

    2013-11-13 at 17:27

    Most is jó lenne egy cigike, megyek is intézek 1-et :)
    A kendert legalizálni kell és kész, vegyünk példát Hollandiáról. Az emberek körében varázslatos misztikumról beszélnek pl. Amsterdamról és Hollandiáról mert mindenkinek a kender jut eszébe ami elfüstölve igen kellemes harmóniát biztosít amolyan szórakozási forma. Jó kedve lesz az embernek, legalábbis nekem + másnak is aki szintén füstöl :) Ahh minek is irok ide mintha ezzel változna valami. Erről napokat lehetne beszélni irkálni. Nincs nekem ennyi időm, csináljatok amit akartok úgyhogy cső. XD

  12. Ultracivil

    2013-11-13 at 16:28

    Nem gondolnám, hogy a fű vs. alkohol a kérdés. Ezért rossznak tartom az efféle felvetést. Pontosan ugyanolyan, mint mondjuk pl. ennél a blognál maradva a két rossz párt közül melyiket is válasszam. Leginkább egyiket sem.

    Az tényleg elképzelhetetlen, hogy egy partin jó hangulat alakuljon ki ezek nélkül a szerek nélkül?
    Az igazi kérdés nem az, hogy fű vagy alkohol vagy cigi, hanem az hogy ezek nélkül a szarságok nélkül lehetséges-e feloldódva szórakozni.
    Szerintem érdemes lenne megpróbálni!
    Mindamellett, hogy én is iszom hetente egy-két üveg sört, vagy néhány deci jó bort, de ettől még nem hirdetném az alkohol veszélytelenségét. Mert számomra léteznek korlátok, de vajon mások számára vannak-e?
    És szeretnétek-e látni azt, ha az általatok nagy szeretetben felnőtt gyerekeitek egyszer csak füvet szívogatnának, amelynek legalizálását éppen ti kezdeményeztétek?

  13. Nagymedve

    2013-11-13 at 12:47

    Nuh, ha senki nem szól hozzá, majd én. Mondjuk egy saját történettel:

    Anno ügyes húzással kirántották alólam a házamat, viszont a magyar törvények értelmében az illeték engem terhelt, és ezt a ami napig fizetem részletekben, mivel egy összegben nem tudtam kifizetni. Ez után a jeles esemény után “vén” fejjel kipróbáltam a füvet. Gyakorlatilag hetente egy-két alkalommal szívtam, de sokat segített, hogy ne akarjak embert ölni. A történetembe belefűzhetném az alkoholista családomat is, és a “boldog” gyermek kort, de nem teszem….

    Nem szeretném ismételni a cikkben leírtakat, de én is azon a véleményen vagyok, hogy függőséget nem okoz. Évek óta nem szívtam, és csak a nagyon pocsék napjaimon jut eszembe, hogy jól esne, de nem töröm össze magam, hogy szerezzek.

    A fő probléma az, hogy a füvet egy kalap alá veszik a szintetikus drogokkal. Ez utóbbiakat egyébként én tűzzel-vassal irtanám.

    Hogy véleményt is mondjak:

    Én legalizálnám a füvet, és elérhetővé tenném, természetesen megfelelő törvényi szabályozással. Ugyan azok a szankciók legyenek rá érvényesek, mint az alkoholra. Tehát járművet vezetni (legyen szó 1-2-3-4 kerekű járműről) ne lehessen, és igen is keményen büntessék akik befolyás alatt vezetnek. Ugyan ilyen kemény szankciók lennének érvényben akkor is, ha valaki a munkahelyén jelenne meg “vidáman”. Nem értek az orvosi dolgokhoz, de valószínű van módszer arra, hogy kimutassák, hogy a fogyasztó mikor fogyasztott.

    Még egy kis adalék:

    “Magyarországon egyébként – közgazdaságilag megmagyarázhatatlan módon – vagy tizenöt éve lényegében változatlan a marihuána feketepiaci ára, állítólag olyan 2000-2500 forintot kóstál grammonként. Ez azért is egyedülálló, mert nem is jut eszünkbe semmi más olyan árucikk, aminek az ára a kilencvenes évek óta ilyen keveset nőtt volna.”

    Teljes cikk:
    http://index.hu/kulfold/2013/11/06/itt_a_fuado/

    Talán ezért is kell a füvet bevenni a kemény drogok közé….Nem férnek hozzá, ezért üldözik.

Hozzászólnál?

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + 7 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

VanHolnap