alternativ_vanholnap
VanHolnap

Orbán állami pénzmosót nyitott a gazdagoknak: a NAV nem vizsgálhatja a bűnözői pénzek eredetét!

nemzeti_penzmoso

Mivel több hozzászólás is érkezett, hogy finomítani kéne a hangnemen egy picit, ebben a cikkben nem lesz káromkodás. Ez most a hozzászólókra lesz bízva, anyázzanak ők, ha úgy érzik, ez már végképp tűrhetetlen.

Adatok forrása

Az Országgyűlés 2013. június 14-én szavazta meg a májusban benyújtott T/11398/4 törvénymódosító javaslatot, mely által a 2011. évi CXCIV. (Magyarország Gazdasági Stabilitásáról szóló) törvény keretében létrejöhet Stabilitás Megtakarítási Számla (SMSZ).

A jogi (kötelező) rész után nézzük, mit jelent ez a valóságban? Több blog és médium is foglalkozott már a témával, de véleményem szerint még mindig kevesen ismerik a tényleges helyzetet.

Stabilitás Megtakarítási Számla

Orbánt már igazából semmi sem érdekli, csak a haverok, és hogy a gazdasági silány eredmények statisztikai adatait kozmetikázza a legkülönfélébb eszközökkel. Mivel a problémákat gazdaságilag megoldani nehéz, és láthatóan Orbánnak is beletört a bicskája, helyette felvette a legnagyobb diktátorok módszereit. (Igaz, még csak bontogatja szárnyait, de én nem szeretném megvárni, mire repülni is kezd velük.)

Ennek a számlának a lényege röviden és tömören:

Orbán szeretne módosítani az államadósság szerkezetén. Az államadósság közel fele devizában van, amit Orbán az elhibázott gazdaságpolitikájával már nem tud kezelni - euró rendre 300 forint felett, az államadósság ezért nő. Orbán ezért szeretné, ha az adósság túlnyomó része forinttá válna, amivel eddig semmi baj! Ez ugyanis egy jó irány – lenne! De nem így!

Mivel sok a félreértés, szeretnék néhány gazdasági tévhitet helyretenni. (IMF = Nemzetközi Valutaalap) Azzal, hogy az IMF-hitelt visszafizette az Orbán-kormány, nem szűnt meg az államadósság. Az adósság szintje sem csökkent a kormányváltás óta – 81,4% az MNB jelentése alapján -, hiszen az IMF-hitelt a magyar állam állampapírokkal váltotta ki. Az állampapír is államadósság = az állam garanciát vállal, hogy az állampapír lejártakor kamatostul fizeti vissza a vásárlási értéket.

A mostani konstrukcióval az a gond, hogy az IMF-hitelt egy drágábbra cserélte az Orbán-kormány. A piaci hitel általában drágább, hiszen a befektetők azért vásárolják meg az állampapírt, mert iszonyúan jól járnak vele. Ha a magyar állam nem ajánlott volna ilyen magas kamatot, a kutya nem vásárolt volna a papírokból. Magyarul: Orbán a hitelt egy másik hitelre cserélte, ami drágább, mint az IMF-hitel volt. A lényeg, “jobban teljesítünk” minden fronton…

Mivel Orbán a hazudozáson kívül semmihez sem ért, kitalálták, hogyan szerezzenek még több pénzt! Erre alkották meg a fent nevezett számlát, ami már csak adócsaló-pénzmosó számla néven kering a médiában. Igazi hungarikum ez is, ami az EU összes jogszabályával ellentétes! De Orbánék megalkották ezt is!

A NAV nem tudhat a befizető kilétéről!

Hogy értsük, idézek a törvényből:

39/C. § (2) A Stabilitás Megtakarítási Számlát vezető hitelintézet a Stabilitás Megtakarítási Számla megnyitásáról, az arra történt befizetésről – a számlatulajdonos azonosítása nélkül – külön jogszabály szerint adatot szolgáltat az állami adóhatóság részére.

A sárgával kiemelt rész az igazán érdekes! Ez annyit jelent, hogy bárki, aki erre a számlára befizet, annak semmilyen személyes adatát a NAV-nak a számlát vezető bank nem adhatja át!!! Csupán a számla megnyitásáról ad tájékoztatást a bank az ügyfél kiléte nélkül. Az igazi pénzmosás törvényi háttérrel. Szegény bűnözők mit szórakoztak eddig össze-vissza, milyen trükkökkel mossák tisztára a drogból, korrupcióból, fegyverekből, adócsalásból stb. származó pénzüket, miközben csak Orbánhoz kellett volna fordulni egyből.

A pénz a befizetéstől számítva törvényessé (legálissá válik)

Attól a pillanattól, amikor az illető (bűnöző, adócsaló stb.) erre a számlára befizeti a milliókat, az adóhatóságnak kötelezően leadózott és tisztességes jövedelemnek kell ezt tekintenie. A bank állít ki erről egy igazolást a befizetőnek, arra az esetre, ha majd később a NAV esetleg egy vagyonosodási vizsgálatkor rákérdezne, honnan is van ez a pénz, amiből a 200 milliós villádat vetted? És hopp, a feketén megtermelt jövedelem azonnal fehér jövedelemmé válik, amiből villát, 50 milliós autókat, bármit lehet vásárolni! Na? Hányan anyáznának már?

A törvényben ez így szerepel:

39/B. § A Stabilitás Megtakarítási Számlára a természetes személy számlatulajdonos által befizetett összeget valamennyi, e törvény szerinti fizetési kötelezettséget, vagy fizetési kötelezettséggel összefüggő kötelezettséget, jogkövetkezményt megállapító jogszabály alkalmazásában a befizetés időpontjában megszerzett – ha nemzetközi szerződés ettől eltérően nem rendelkezik -, belföldről származó jövedelemnek kell tekinteni.

A törvény kimondja, akárhonnan van is a pénz, a befizetéstől számítva már legális!! Ilyen a világon nincs egy jogállamban! Orbánék megalkották.

Csak a gazdagoknak!!!

Mielőtt bárki kiugrana a bőréből, hogy jajj, de jó, mert van egy kis fusi autószerelő műhelye, és majd ő is jól tisztára mossa azt a kis megtakarítását, hamar ábránduljon ki. Az Orbán-kormány a gazdagok kormánya.

39/A. § (3) Stabilitás Megtakarítási Számla vezetésére megállapodás csak írásban és csak akkor köthető, ha a számlatulajdonos a számlanyitással egyidejűleg legalább 5 millió forint befizetést teljesít a stabilitási megtakarítási pénzszámlára.

A sárgával kiemelt rész rejti most is a valóságot. Adócsaló-pénzmosó számlát ugyanis nem takarítónők fognak nyitni, mert a legkisebb befizetés összege 5 millió forint, felső határ nincsen.

A nyereség ráadásul adómentes!

Ha hisszük, ha nem, nem elég, hogy a pénzt tisztára moshatják a gazdagok, a keletkező nyereségük után még adózniuk sem kell! Ha te, mint egyszerű csóró magánember nyitsz egy bankszámlát, amire a fizetésed érkezik, máris fizeted a kamatadót, az EHO-t (egészségügyi-hozzájárulást), tranzakciós adót, és természetesen SZJA-t is a jövedelmed után.

Ezzel szemben az adócsaló-pénzmosó számláról 5 év után TELJESEN ADÓMENTESEN lehet kivenni a tisztára mosott pénzt!

39/B. § (4) A (2) bekezdés szerinti adófizetési kötelezettség akkor keletkezik, amikor a számlatulajdonos részére a Stabilitás Megtakarítási Számláról a számlavezető kifizetést – ideértve a számlán található értékpapírok számláról történő kivonását is – teljesít. Ha az adófizetési kötelezettség keletkezése és a Stabilitás Megtakarítási Számlára történő befizetés között eltelt idő
a) kevesebb mint 3 év, az adó alapja a kifizetett összeg 200%-a;
b) legalább 3 év, de kevesebb mint 4 év, az adó alapja a kifizetett összeg 100%-a;
c) legalább 4 év, de kevesebb mint 5 év, az adó alapja a kifizetett összeg 50%-a;
d) legalább 5 év, akkor a kifizetés után adófizetési kötelezettség nem keletkezik

Mint a törvényből is látható, ha a befizető 5 évig nem nyúl pénzéhez, akkor semmilyen adófizetési kötelezettség nem keletkezik. 3 éven belül 32%, 4 éven belül 16%, 5 éven belül pedig 8% az adó, ha valaki előbb kiveszi pénzét. (Ha előbb veszi ki pénzét, már akkor is tisztára lett mosva!)

Miért jó ez az államnak?

Egyrészt az off-shore haverokat ismét lehet támogatni. Az egykulcsos adó nem elég a gazdagok támogatására. De a számla lényege az, amit fent magyaráztam. A számlára behelyezett pénzből ugyanis a törvény értelmében kizárólag magyar állampapírt lehet és kell vásárolnia a számlatulajdonosnak. Ez természetesen búsásan megéri majd a bűnözőnek, akik pl. drogból / bármi másból szerezte vagyonát. (Ahogy írtam, az állam jóval magasabb kamatot kínál az állampapírokra, mint a bankok a betétekre.) Orbán, mivel gazdasági teljesítményt nem tudott felmutatni, most a bűnözők kegyeiért kuncsorog, vagyis inkább a pénzükért. Magyarul: Orbán hitelt kér a bűnözőktől állampapír formájában, amiért cserében tisztára mossa pénzüket! Orbánnak az olcsóbb (már felvett IMF hitel) nem felelt meg, de a bűnözők pénze, amit az állam majd tisztára mos, ráadásul magas kamatot nyújt a befizetőnek, na, ez már kell Orbánnak. (Ezért folyatott milliárdos reklámkampányt az IMF ellen.)

Orbán, mint jogász(?)

Most pedig mindenki nézze meg az Orbán-kormány által 2012-ben szigorított Büntető törvénykönyvet! Idézem a pénzmosásról szóló részt:

XL. FEJEZET

PÉNZMOSÁS

Pénzmosás

399. § (1) Aki más által elkövetett büntetendő cselekményből származó
a) dolgot átalakítja, átruházza, vagy a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe abból a célból, hogy
aa) az ilyen dolog eredetét eltitkolja, elleplezze, vagy
ab) a más által elkövetett büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárást meghiúsítsa,
b) dolog eredetét, az ilyen dolgon fennálló jogot vagy az e jogban bekövetkezett változásokat, az ilyen dolog helyének változását vagy azt a helyet, ahol az ilyen dolog található, eltitkolja, vagy elleplezi,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása

401. § Aki a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos, törvényben előírt bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Én nem tudom, ez az ember mennyire lett beteg az idők folyamán, de hogy sem miniszterelnöknek, sem jogásznak nem alkalmas már, az biztos.

Ki fizet akkor adót? Mit szól ehhez az EU?

Adót továbbra is a szegények fizetnek, akikre rászáll a NAV, mert véletlenül lerajzoltál valakit a Kossuth-téren 2000 forintért munkanélküli grafikusként, és nem adtál róla számlát. Vagy a havi nettó 64 000 forintos minimálbéred mellett levágtad valaki haját 1500-ért, amiről nem adtál számlát.

De rád száll Vitézy Dávidka közterületes magánhadserege is a BKV-n, mert nincs pénzed kifizetni a havi 10 000 forintos bérletárat a 64 000-es minimálbéredből.

Ez ma magyarország.

Az EU egyébként biztosra vehető, hogy újabb eljárást fog indítani Magyarország ellen, vagyis most a hungarikum Orbán-törvény ellen, hiszen a pénzmosás ellen számos jogszabálya van az EU-nak, melyek ezzel a törvénnyel – érthetően – szöges ellentétben állnak. Majd az eljárás megindításakor Orbán újabb reklámhadjáratot indít, amiben elmondja a tanulatlanabb rétegnek, hogy az Unió és Németország milyen szemét, mert nem engedi Magyarországnak a minden jogszabállyal ellentétes pénzmosó számlát. Persze ezt majd valahogy így tálalja: “Az Unió fél tőlünk! Látja, hogy mekkora az összefogás a magyarok között, akik nem tűrik az Unió és az IMF zsarolását. Nem engedünk nekik!”

És ekkor az emberek többsége bekajálja, hogy Orbán a hatalmas népmegmentő, aki mint Szaddám, csak a nép érdekeit nézi…

Orbán! Szerintem ne csomagolj téli ruhát a földi lét utánra… nem lesz rá szükséged. A hazug műkeresztények melegebb helyre mennek…

VanHolnap.hu
A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!

33 Hozzászólás

  1. Zydrunas Jasinskas

    2015-06-26 at 11:40

    Ennek célja, hogy tájékoztassák a lakosságot, hogy adunk hitelt egy olcsó és megfizethető kamatláb 4% és időtartamra 1-50 év, és a kölcsön lehet euróban, dollárban vagy fontban függően a hitelfelvevő választása. További információ email: (zydrunasjasiinskas111@gmail.com)
    Üdvözlettel.
    Zydrunas Jasinskas.

  2. JONES TESTER

    2015-06-24 at 11:22

    Jó nap,
    Hogy van ma, és a család, mi is bejegyzett hitel hitelező és mi is az üzleti 1990 óta, és mi adja legális hitelek 48 órán belül a kölcsön ad Önnek, így ha tudod, hogy van szükségük a kölcsönt minden mennyiségben és alacsony arány 7% kérem vissza hozzánk e-mailben: jonestester99@gmail.com

  3. NP

    2013-10-16 at 11:50

    Ha a befizetett összeget belföldön megszerzett jövedelemnek kell tekinteni akkor az után jövedelemadót is kell fizetni! Tehát igenis a NAV vagyonosodási vizsgálatban megkérdezheti hogy ha van ilyen jövedelmed akkor leadóztad e?
    Ezért szerintem tévesek a cikk megállapításai

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-10-16 at 14:24

      Nem érted a törvényt. Azt írja, a befizetett összeget a befizetéstől kezdve a hatóságnak LEADÓZOTT jövedelemnek kell tekinteni. Maga a törvény mondja ki, hogy aki ide befizet, az már legális, leadózott jövedelem, akkor is, ha valójában nem az. Erről igazolást kap a befizető, amit a NAV felé utána már oda tud adni, hogy látod, leadózott pénzről van szó.

      • NP

        2013-10-16 at 17:53

        Az általad sárgával kiemelt részben nem szerepel hogy LEADÓZOTT jövedelemnek kell tekinteni és ez sarkalatos kérdés!
        Linkeld hogy hol van az leírva hogy adózott jövedelemnek kell tekinteni!

        • (x)LFS

          (x)LFS

          2013-10-16 at 19:02

          Nem tudsz megfogni :) Nem linkeltem be az egész törvényt, mert senki nem olvasná végig, de a forrásban PONTOSAN megadtam a jogszabály linkjét. A kérdéses rész itt van: (végén kiemeltem félkövéren az általad kérdezett részt, de egyben kell látni ezt a bekezdést, mert visszafelé hivatkozik:

          39/B. §66 (1) A Stabilitás Megtakarítási Számlára a természetes személy számlatulajdonos által befizetett összeget valamennyi, e törvény szerinti fizetési kötelezettséget, vagy fizetési kötelezettséggel összefüggő kötelezettséget, jogkövetkezményt megállapító jogszabály alkalmazásában a befizetés időpontjában megszerzett – ha nemzetközi szerződés ettől eltérően nem rendelkezik -, belföldről származó jövedelemnek kell tekinteni. A befizetést teljesítő számlatulajdonos – amíg ennek ellenkezőjét nem bizonyítja, vagy ha nemzetközi szerződés ettől eltérően nem rendelkezik – e jövedelem tekintetében belföldi személynek minősül.
          (2) A Stabilitás Megtakarítási Számlán jóváírt (1) bekezdés szerinti jövedelmet, a 39/A. § (4) bekezdés c) pontja szerinti értékpapírok hozamát és ezen értékpapírokkal végzett ügyletek nyereségét személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség terheli, melynek mértéke megegyezik az adókötelezettség keletkezése évének első napján hatályos, a természetes személyek kamatjövedelmére vonatkozó adómértékkel. A jövedelem után a (4) bekezdés szerint megállapított adóalapból az adót a Stabilitás Megtakarítási Számlát vezető hitelintézet állapítja meg, vonja le, fizeti meg és – magánszemélyhez nem köthető kötelezettségként, bruttó módon – vallja be az állami adóhatóságnak.
          (3) Az (1) bekezdés szerinti jövedelmet a (2) bekezdésben meghatározott adófizetési kötelezettségen túl más fizetési kötelezettség nem terheli.

          A feltételeket egyébként még külön jogszabályban teszik még résztelesebbé. A lényeg, hogy ki van ez találva. A pénz eredetét azért nem kell bizonyítani, mert azt maga az állam bizonyítja az általa kiállított igazolással. Olyan ez, mintha neked lenne egy villád drogból, aminek az értéke 1 milliárd forint, és az állam kiállítana neked egy igazolást, hogy ez az 1 milliárd után te már adóztál, és az állam garantálja, hogy ez tiszta pénz. Erről szól ez a törvény.

          • NP

            2013-10-17 at 20:20

            Mégiscsak igazam volt tehát ha valaki befizet pénzt akkor az után rögtön SZJA t vonnak le, és a a kamatok után is. Tehát pl ha én mondjuk pénzmosásra akarnám használni a számlát és befizetnék pénzt akkor az után SZJA t fizetnék és ekkor adózott jövedelemnek minősül a pénz. A gond csak az az általad írt cikkel, hogyha negnézed pl. az SZJA törvényt akkor ott szerepel hogy pl. A jövedelem forrása: bűncselekményből származó jövedelem , és ez után is adózni kell . De attól még hogy egy pénzről kijelentjük hogy jövedelem vagy hogy adózott jövedelem , az nem teszi semmissé azt ha aza pénz pl. Bűncselekményből származik, és attól még hogy leadózod ugyanúgy büntethető vagy, ezért a cikked továbbra is az igazság félreértelmezése és torzított előadása szerintem ami semmi másra nem alkalmas csak a gyűlöletkeltésre azok számára akik nem értenek a jogszabályokhoz. Az igazság tesz szabaddá a legtöbb cikkeddel egyetértek de ebben a cikkben az igazság torzítása található, mely nagy károkat tud okozni. Ha parlamentbe akarsz kerülni csak óvatosan az elhamarkodott kijelentésekkel, mert az eltorzított igazság ma Magyarország legnagyobb problémája.

          • NP

            2013-10-17 at 20:38

            Annyiban igaz a cikk hogy Orbán azt akarja elérni hogy az offshore adófizetést elkerült pénzek SZJA megfizetése után legális adózott pénznek minősülnek ezután ez egyfajta adóamnesztia azoknak akik hajlandók hazahozni a pénzt, de az hogy ez bűnözésből származó pénzt tisztára mos mint ahogy a cikk burkoltan ezt akarja mondani az igen erős igazság ferdítés, nem mondom azt hogy hazugság de alkalmas indulatkeltésre alaptalan vádak alapján! Ne tedd ezt mert ezzel elveszted a hiteledet ha igazságszerető vagy akkor korrigáld ezt a cikket mert ha nem akkor előttem és sok más ember előtt eljátszod a hiteledet. Joghoz értő ember vagyok , bér tb SZJA Btk jogszabályokban perfekt csak azért írom hogy lásd nem a levegőbe beszélek

          • NP

            2013-10-17 at 20:53

            Az offshore nem bűnözés hanem adóelkerülés , te viszont egybemosod a cikkben a drogból fegyverekből származó pénzzel , EZ HATALMAS ferdítés és aki nem ért annyira a joghoz az bekajálja és gyűlölködik. Ezt a magatartást sem díjazza a Biblia úgyhogy ezt a részét sürgősen módosítás a cikkben különben neked is lesz mit magyaráznod odaát…

          • NP

            2013-10-17 at 21:16

            Ráadásul úgy állítod be a kommentekben hogy az offshore pénzekre még kamatot is fizet az állam. Ez is csúsztatás : egyrészt ha hazahozza az offshore pénzt akkor először SZJA t fizet utána tehát hozzájárul s költségvetéshez adózással! Ezután a legális adózott pénz után pedig miért ne fizessen kamatot ? Ha máshová kötik le 5 évre a pénzüket ott is kapnak kamatot. Ez a cikk és a kommentjeid gyűlöletkeltő része ezer sebből vérzik

          • (x)LFS

            (x)LFS

            2013-10-18 at 01:53

            Nem tudom, mennyire értesz a joghoz? Mert a törvényben benne van, hogy SZJA-t sem fizet a magánszemély, ha 5 évig a számlán tartja a pénzét. Tehát semmilyen adót nem fizet a pénz után. Ezt a törvény nem így mondja ki, hogy nem fizet adót, hanem úgy, hogy az adóalap 0. Igazából, ha értesz a joghoz, akkor már ebből is láthatod a megtévesztés jellegét.

            A törvény nem a bűnözést pl. bankrablást semlegesíti, hanem a pénz eredetét ismeri el törvényes pénznek! Ahogy az adóelkerülőkét, de inkább nevezzük őket adócsalóknak. Aki milliárdok után nem adózik, közel sem adóelkerülő. (Győzikét most vonták eljárás alá, mert 25 milliót nem fizetett be, tehát ez is bűncselekmény, és nem adóelkerülés.) Az off-shore számláknak az a lényege, hogy nem lehet megállapítani a tulajdonos(ok) eredetét, a cégek hatalmas adótartozást halmoznak fel, majd eladják a céget! Ez is bűncselekmény, csak éppen nem lehet visszanyomozni, mert az eredeti tulajdonos nem ismert.

            Úgy érzem, nem vagy tisztában a tisztára mossa kifejezéssel. Senki nem mondta, hogy a bűncselekmény ettől elévülne. A tisztára mossa azt jelenti, ha az állam nem tudja bizonyítani a bűncselekményt, akkor a tisztára mosott pénzt a bűnöző már nyíltan elköltheti, akár a parlament előtt is szórhatja. Ellenben, ha ez a pénz nincsen tisztára mosva, akkor nem szórhatja a bűnöző, hiszen felhívja magára a figyelmet, illetve ekkor az adóhatóság kezd el nyomozni az ügyben.

            Ez a törvény, amit Orbánék megalkottak, tisztára mossa a bűnözői, azaz off-shore adóhátralékos cégek eladásából származó milliárdos nyereséget, ami által az illető már szabadon költheti a pénzt. Ha nem mosná tisztára senki, akkor a pénzt maximum svájcban lehetne parkoltatni, ami azért nem túl nagy élmény. Ez a törvény lényege, senki nem állította, hogy a bűncselekmény semmissé válna.

    • Peti31

      2013-10-28 at 14:05

      Teljesen mindegy, hogy milyen kotvenybe,reszvenybe, vagy allampapirba fektetsz be, ha 5 ev utan veszed ki a penzt akkor arra nem kell kamatadot fizetned. Ezt hasznaljak ki a biztositok. Nezz utana mielott vadaskodsz. Amugy 5 millio nem egy nagy penz, 2 ev alatt osszegyujtheted kulfoldon,ha szorgos vagy es sporolsz rendesen,nem jarsz el sehova es 10 emberrel laksz egyutt egy putriban, a lehetoseg mindenki elott adott, de teny ,hogy attol meg nem lesz munkad es jovokeped otthon…

    • Imre

      2014-09-16 at 18:17

      Szia mindenki :) Én értem a lényeget ,de akkor erre mondjatok vagy írjatok okosat :) Ha nekem van 5 millám amit a fizetésembél sporoltam meg élvileg és gyakorlatilag leadoztam érte,ha elakarom költeni akkor is adoznom kell…..Ha házat,autót veszek akkor vagyonosodási adó illeték stb…. De ha autót veszek nem vagyonosodok csak befektetem a pénzem és nem pénz hanem autó a neve,rengetek kiadással jár a fenttartása,nem beszélve a házrol …..Igen is ez a szarság megint a zsiros embereknek jó…………..

  4. gábor66

    2013-10-08 at 00:09

    Hogy dögölne meg…
    erre nincs más szó…szemétláda ember az összes!

  5. Laszlo

    2013-10-01 at 17:49

    Akkor ennyierovel pereljetek be a mikulast is h ingyen terit az applenek degerenaltak!!!

  6. Bobek

    2013-09-29 at 20:02

    valószínűleg a stabilitási számlát is meg kell majd védeni..
    főleg ha dől rá a pénz..

  7. toportyán

    2013-09-28 at 11:04

    Nincs ezen semmi meglepő,a baltást is kiadták némi baksis reményében az azeri KGB basinak,magyar államporgárságot is árulják a narancsoffshorkok úgy hogy a végén a magyarok fizetnek érte vastagon!

  8. Zigi

    2013-09-26 at 11:28

    Igazából nem az Uniótól kellene várni a megmentést, hanem nekünk Magyaroknak összefogni és ezeket a semmire kellő, hazug, tolvaj bagázst elzavarni. Ha Mi nem teszünk semmit, akkor milyen jogon várunk külső segítséget?

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-09-29 at 15:32

      Így van.

    • Bagira

      2013-10-10 at 14:50

      A Jobbik nem ezért ül ott bent, hogy ezeket első kézből lássa, és ha meg nem is tudja akadályozni de a nyilvánosság előtt verje a tam-tamot és feljelentsen?

      • (x)LFS

        (x)LFS

        2013-10-11 at 14:34

        A mai parlamentben sok mindenki a könnyű pénzkereset miatt ül ott, leginkább. Két kezemmel meg tudnám számolni, hány valóban odavaló személy van ma a parlamentben.

  9. miazhogy

    2013-09-25 at 16:03

    Jó a cikk, de azért egy-két anyaszomorító-mocskos-semmirekellő jelző elfért volna. Ha titkoban csinálják még valamelyik cibora azt hiheti, hogy nem veszik be a buliba. Mariska néni mindig ott ül a kertkapuban és előtte bizony semmi sem marad titokban. Ez egészen addig fog működni, amíg nem lesz olyan párt (a buli kedvéért nevezzük x-nek), amelyik tényleg képes valami komolyabbat mutatni. Ha lesz olyan párt, lesz változás is, ha nem, akkor marad a komment meg a siránkozás.

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-09-29 at 15:32

      Terveink szerint lesz, méghozzá valódi és komoly programmal. Hamarosan bemutatásra kerül.

    • Rita.hu

      2013-10-24 at 21:27

      Sajnos én, aki nem vagyok túlságosan tájékozott a politikában, már most legalább 6 olyan alulról jövő civil kezdeményezésről tudok, amelyek 2014-ben be akarnak jutni a parlamentbe. Ez nem megosztás? Nem lesz ez egy kicsit sok ennek a kis országnak?

      • (x)LFS

        (x)LFS

        2013-10-25 at 18:54

        Melyik lenne az a 6? És ebből melyik az, amelyik valóban alulról szerveződik, és nem bukott politikusokból áll? Persze, van sok: liberálisok, gyurcsány, kommunista párt, volt pénzügyminiszter pártja, már a nevét se tudom stb. ezek azonban mind bukott emberek pártjai…

      • galoz

        2014-02-10 at 14:34

        Én kifejezetten üdítőnek találnék egy olyan Parlamentet, ahol van vagy 10 Párt, amelyik 5%-al rendelkezik!
        A Franciáké hasonló ha jól tudom!
        Vélhetően jobban képviselhetik azok érdekét, akik rájuk szavaztak!
        Igaz ott valószínű elég ha meg van az 5 %, nem kell képviselőt indítaniuk “Minden egyes Tartományban”!!!
        Úgy azért mégis könnyebb.

  10. cth

    2013-09-22 at 22:48

    Volt mar ehhez hasonlo. http://privatbankar.hu/ado/veget-er-az-adoamnesztia-mennyi-offshore-penzt-lehet-hazacsabitani-247260

    Egyebkent ha ot evre tartos szamlara teszed a penzed, te sem fizetsz adot.

    Kivancsi lennek, te nagyon okos, hogy fognad meg ezeket az embereket? Igy viszont akar nehany milliard bearamlik a gazdasagba. Es nem feltetlenul illegalis bizniszbol.

    Nemetorszagi penzek jelentos resze ugye a svajci szamlakon vannak.

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-09-22 at 23:58

      Hú.. sajnos neked nagyon átmoshatták a fejedet a fidelitasban…

      Ügye tisztában vagy azzal, hogy mi ennek a büntetőjogi üzenete? Lopj, csalj, hazudj, mert akkor mindent megúszol! Igazából szüntessük meg a Büntető törvénykönyvet, mert csak a szegényekre van hatása!

      “Igy viszont akar nehany milliard bearamlik a gazdasagba.” -> Erre csak egy valamit mondanék: Hitler is beáramoltatott néhány milliárdot a gazdaságba… Gondolkodj már ember, hogy Orbán az állam nevében bűnözőket támogat! Ez neked jogállam? Te normális vagy?

      Beáramlik néhány milliárd? Hány milliárd? Kettő? 100? Mert több biztosan nem… Orbán csak stadionokra költött több mint 100 milliárdot! A Századvéghez juttatott kb. 5 milliárdot! A felcsúti polgármesterhez juttatott szintén több milliárdot! Simicskáról már nem is beszélve! és sorolhatnánk! Most, hogy nincs pénz a kasszában, mert haveroknak szét lett osztva, akkor bűnözőktől várjuk a segélyt?

      Áruld már el, miért nem lehet 100 ezer forinttal is nyitni ezt a számlát? Vagy 50 ezerrel? Ezek a kisebb fekete pénzek miért nem kellenek az államnak? Ebből nem jöhet össze több milliárd? Összejöhetne, csak tudod, valakin az adót is be kell hajtani, amelyből majd ezen bűnözői pénzek kamatát ki lehet fizetni!

      “Kivancsi lennek, te nagyon okos, hogy fognad meg ezeket az embereket?” –> Nagyon sok módja van ennek! Az X-program második részében lesznek is erre javaslatok! Egyébként Orbán kit is fogott meg? Ezek a pénzek már eleve adót elcsalt pénzek, melyekre Orbán még kamatot is fizetne!

      Normális vagy ember? Tudod, hogy a Fradi-stadion kivitelezésében is van off-shore jellegű vállalkozás? Amely állami pénzhez jut! Amit kivisz adóelkerüléssel külföldre. Majd Orbán erre a pénzre még kamatot is fizetne nekik? Normális vagy te?

    • Kulilin

      2013-09-23 at 18:05

      Hú bazmeg tehát azokat a bűnözőket, tolvajokat esetleg gyilkosokat(itt komplett bűnszervezetekre gondolok) akiket
      ha mással nem adócsalással/pénzmosással meg tudtak fogni azokat most huss engedjük szépen meggazdagodva kiszállni, simán a már legális pénzével legálisan minden bünti nélkül jól élni. Nagy vagy majd ezt add elő a károsultaknak és áldozatoknak is.
      Akit meg nem tudnak megfogni az meg mi a faszért rakná be a pénzét? (Mert azért ezeket a befizetéseket is nyomon lehet követni)…Bár lehet tele van az ország jóakaró bűnözőkkel…

  11. Strasser Péter

    2013-09-20 at 08:56

    Sziasztok!
    Csak azt nem értem hogy az Unió miért nem lép fel sokkal gyorsabban és jóval határozottabban! Ennek csupán a bürokrácia az oka, vagy kivárják, hogy mi lesz ebből?
    Félreértés ne essék. Uniópárti vagyok, de úgy érzem hogy Orbán sorozatos intézkedései, olyan mélyen sértik az EU alapeszméit, hogy csodálkozom a hezitáláson/érdektelenségen. Tehát ütős, konkrét és gyors szankciókra lenne szükség.
    További szép napot nektek!
    Péter

    • Balage

      2013-09-20 at 10:04

      1. Amikor elfogadtuk a csatlakozási dokumentumot az abban foglaltakat ránk nézve kötelezőnek fogadtuk el. De minthogy semmilyen házirendben nincs kikötve, hogy nem sz*runk az ebédlőasztalra úgy ebben sem voltak se kikötve se szankcionálva magától értődő dolgok. O.V. vezetésével az asztalra piszkítottunk és most azon vinnyogunk hogy nekünk ezt senki sem mondta, hogy nem szabad sőt nekünk ez nemzeti hagyományunk és mivel rajtunk kívül más is sz*rik (csak legfeljebb nem az asztalra) ezért az EU kettős mércével mér minket.
      2. Egy bürokratikus szervezet annál lassabb és annál nagyobb rendszer tehetetlenséget képvisel minél szerteágazóbb és nagyobb. A kontinensen az EU kormányzat a legösszetettebb és legnagyobb szervezet ezért lassú és tehetetlen. Valamint azzal is meg kell küzdenie, hogy olyan feladatokat kell végrehajtania és koordinálnia amit másnak még nem a történelem során.

    • doki

      2013-09-23 at 14:14

      Az EU nem egy szemely, hanem a tagallamok felhatalmazasa alapjan, azok utasitasait hajtja vegre, onallo cselekdetre nincs lehetosege a megadott kereteken tul. Akarcsak az ENSZ – ha a tagallamok nem ertenek egyet bizonyos kerdesben, akkor nem tortenhet intezkedes. Pelda a mostani Sziriai helyzet – amig a BT tagjai nem hoznak egyhangu dontest a beavatkozasrol addig nem lesz beavatkozas es vice versa, annak ellenere, hogy a tagorszag zome mit akar. Az ENSZ (EU) csak egy “konferencia terem”, maximum a meghozott dontesek vegrehajtasat ellenorzi es jelentest keszit a donteshozok szamara. Gondolj meg a Tavares jelentes koruli cirkuszra. Addig amig a frakciok, ill nehany kepviselo erdeke mast diktal, nincs megallapodas. Ez a helyzet es ez marad is. Ezert nem kivulrol kell varni a segitseget, hanem a valaszto polgaroknak kellene lepni, felszolalni es felelosen donteni. Sajnos nem latom meg felsejleni az ertelem diadalat

Hozzászólnál?

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 4 = 12

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

VanHolnap