alternativ_vanholnap
VanHolnap

Az Orbán-kormányban fizetjük a legtöbb adót 1995-óta! Egy lépést sem haladunk előre, csak kettőt hátra

ado_tax_2013

Nyilván, a hívőket semmi sem fogja meggyőzni, az ebben a cikkben lévő hiteles EU-adatok sem. A magyar nép örök rabságának oka a vak hit, s az örök álomvilágba menekülés.

Van egy gazdasági mutató, mely a legfontosabb kérdésre ad választ. Sokan próbálják itt a facebookon is felsorolni, mennyi új adót vezetett be az Orbán-kormány, míg a másik oldal azzal érvel – természetesen -, hogy mennyi más csökkent vagy szűnt meg, amit meg az előző (mszp) kormány vezetett be.

A két oldal eme vitája teljesen értelmetlen és hasztalan, hiszen egyetlen gazdasági mutató megmutatja, melyik évben mennyi adót fizetett összesen a “nép”. A nép. Mert az adókat ugyan különféle nevekkel illetik, mint forgalmi típusú, jövedelem típusú, vállalkozásokat terhelő stb.

A lényeg, hogy minden adót MINDIG a végső fogyasztó (azaz a nép) fizet meg teljes egészében, hiszen bármit vásárolsz, annak árát a vállalkozás már növelte az őt terhelő adókkal. (Ha nem tenné, nem volna nyeresége.) Amikor azt mondjuk, hogy a munkáltató a fizetésed után még ennyi és ennyi adót fizet be az államkasszába, azt is te fizeted meg! Ugyanis a vállalkozás a teljes bérköltséget belekalkulálja az eladni kívánt termék árába. Mindig a végső fogyasztó fizet meg minden adót, akárhogyan is hívja az aktuális kormány.

Adatok forrása

Államháztartás bevételei összesen

A mutató neve, mely megmutatja a GDP százalékában, hogy éves szinten mennyi adót vont el az állam.

Az állam bevételeinek 99,9%-át az adók adják. Lehetnek egyéb források is, de azok eltörpülnek a mai makrogazdaságban az adókhoz képest. A “kapitalista” gazdasági felfogás szerint az állam egyensúlyi szerepet tölt be, nem célja profitorientált vállalkozásokat létrehozni, ehelyett a gazdasági szereplők egyensúlyára figyelve határozza meg a szükséges adókat, mellyel önmagát finanszírozza.

Fogyasztási adók vs. SZJA

Nyilván, hazánkban a jelenlegi kormány ún. unortodox ostobaságai sehova nem vezetnek. Az állam nem törekszik semmilyen egyensúlyra, amit jól mutat a világ legmagasabb áfája, és a megalapozatlanul bejelentett 0%-os SZJA!

De természetesen a vak hívőket ez nem győzi meg, bátran állítják – nulla gazdasági ismerettel -, hogy a fogyasztási adókra helyezett hangsúly igazságosabb lesz, és jót tesz a gazdaságnak is. Ettől majd jól versenyképesek leszünk.

Valójában ennek az egésznek, amit Orbán művel, semmi más célja nincs, minthogy úgy tűnjön, mintha csinálnának valamit. Valójában – és ezt fogja megmutatni nekünk a gazdasági mutató, nem tesznek semmit! Ez nem vicc.

Az adók ilyen szintű pakolgatása csupán értelmetlen és öncélú szórakozás a teljes adószerkezeten belül. Egy normális országban az emberek (fogyasztók) és a vállalkozások is képesek kifizetni az adókat, mert azok mértéke a normális tartományban mozog. Lényegtelen, hogy azokat “A”-nak vagy “B”-nek vagy “C”-nek nevezett adónak hívjuk. Ugyanis egyetlen adat számít: a GDP arányos teljes adóelvonás mértéke!

Téged sem az érdekel hónap végén, hogy hány helyről kaptad a fizetésedet, hanem hogy összesen mennyit kaptál. Nem?! Nem az érdekel téged, hogy mennyit oszthatsz be a hónapban összesen? Lássuk példával, a bevételed álljon

  • 100 ezer forint fizetésből
  • 20 ezer forint családi pótlékból
  • 10 ezer forint étkezési jegyből
  • 5 ezer forint szociális támogatásból
  • összesen 135 ezer forintot viszel így haza

Most jön az unortodox kormány, és azt mondja neked, igazságosabbá teszem a fizetésedet, mostantól kapsz:

  • 50 ezer forint fizetést
  • 70 ezer forint családi pótlékot
  • 10 ezer forint szociális támogatást
  • 5 ezer forint étkezési jegyet
  • összesen kapsz 135 ezer forintot

Változott bármi az életedben? Jobban fogsz élni? Igazságosabban fogsz élni? Érdekel téged, hogy a családi pótlék drasztikusan emelkedett?

Nem, mert egy adat számít, az összesen adat. Lássuk.

Uniós hasonlításban az adóelvonásunk nagysága

Végre egy adat, amiben az elsők közt vagyunk. (Irónia volt.) Csak olyan államok előznek meg, melyek gazdag államok, vagyis az emberektől, még ha ilyen magas adókat is beszed az állam, akkor is marad nekik bőven. A velünk azonos életszínvonalon lévő államok adóelvonása viszont mérföldekkel alattunk van.

  1. Egyesült Királyság? UK = United Kingdom. Még ő is 40%-os adóelvonással létezik. (Nem véletlen, hogy a magyarok ide menekülnek a legnagyobb számban Magyarországról.)
  2. Szlovákia? Csak nem a kis, lesajnált, alig 20 éves állam, mely mérföldekkel leköröz minket ebben is? Vállalkozásbarát ország? Igen.

Ezért mondtam, csupán értelmetlen maszatolás, amit Orbánék az adózással művelnek! Semmit nem érnek ezek a módosítások a jólétre vonatkozóan, mert a teljes adóelvonásunk nem csökken, semmit. Ezzel csak a népet igyekeznek hülyére venni. Orbán pofátlanul átveri a népet, és még ráadásul túlbonyolítja a vállalkozások helyzetét is, akik már nem tudják követni a szélütésre érkező adómódosításokat.

Teljes adóelvonásunk 1995-től

Láthatod, hogy még az igen durva SZJA időket idéző 1995-ös évet is túlszárnyalta a második Orbán-kormány az adók kivetése terén. Ezzel a grafikonnal is tökéletesen megállapítható, hogy 1990-től kezdve mindent eladtunk, nincs egy darab működő gyárunk, nincsen aranytartalékunk, és pontosan ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk 1990-ben.

Ahogy több cikkemben is leírtam már, az adócsökkenést (is) Bokros Lajosnak köszönhetjük, igen, a gyűlölt gazdasági szakembernek, akit megbuktatott a nép, aki az egyetlen gondolkodó ember volt a 25 éves politikai elitben. Akit ha a nép hagy dolgozni, akkor ma már nem itt tartunk. Az adócsökkenés természetesen nem állt le Bokros kivonulásával, hiszen a gazdasági folyamatokat nem lehet elvágni kormányváltással. Tovább hatott az első Orbán-kormányra is. Utána pedig látható a teljes gazdasági dilettantizmus, mely magába foglalta Medgyessyt, Gyurcsányt és Orbánt is. (Tudom, most fognak megjelenni az mszp-s vak hívők.) Nem érdekel. A magyar nép soha nem fog változni. A vakok egyik oldalról a másikra vándorolnak, csak épp gondolkodni nem fognak sosem.

Ilyenkor jön elő, amit a magyar nép állandóan mond: mikor lesz normálisan gondolkodó politikusunk? Soha. Mert a magyar nép megbuktatja! A normális gondolkodást ugyanis ez a nép nem érti meg. Kiutálja pont azokat, akik elmondják: >Ember, ezt kell tenned! Nem lesz könnyű, de ez vezet a kiúthoz.< A magyar nép viszont inkább vakon hisz az ingyen sör – ingyen ebéd – ingyen utazás ócska dumában.

Itt az eredménye.

Államadósság

Korábbi cikkemben már bemutattam az államadósság alakulását 1990-től. Tökéletesen összeilleszthető a most bemutatott ábrával is, ami Bokros érdemeit bemutatja.

Idézek a korábbi cikkemből:

“A GDP-arányos adósságunk 2010-ről 2013 végére alig-alig csökkent… – Ezt a teljesítményt nem lehet teljesítménynek sem nevezni, hiszen semmi más nem történt, mint a 3000 milliárd magánnyugdíj beolvasztása… amit egy általános iskolás is képes végrehajtani bármilyen közgazdasági végzettség nélkül…

Na de hogyan is csökkent ez adósság? Ugyanis itt a turpisság! De előbb vizsgáljuk meg Magyarország adósságát 1990-től.

Jól látható, hogy a sokak által istenített Kádár-szovjet rendszert majdnem 80%-os adóssággal vettük át, melyben valódi termelés nem volt, csupán a külföldi hitelek tartották fenn a munkahelyeket és védték meg az országot az államcsődtől… A szocializmus ezért is bukott meg bármilyen külső hatás nélkül.

Horn-kormány (1994-1998)

A fordulat az adósságrátában a Horn-kormány idején következett be. Ezt sem lehet önmagában pozitív eredményként értékelni, az adósságot ugyanis privatizáció révén tudták csökkenteni.

Önmagában – ahogyan sokan rosszul hiszik – nem a privatizáció volt a bűn, mert ez szükséges volt, hanem a jellege! Úgy adtak el mindent Hornék, hogy egyetlen szerződésben sem kötötték ki, hány évig kell üzemeltetni az adott magyar gyárat, üzemet stb., hány százalékban  és meddig kell megtartani a magyar beszállítókat és így tovább… NEM VOLTAK FELTÉTELEK!

A Horn-kormány Magyarország termelőképességét úgy adta külföldi kézbe, hogy a multik szinte azonnal bezárták a magyar gyárakat, felszámolták a magyar beszállítói kört, és helyébe saját országuk cégeit helyezték.

Ezért van ma az a helyzet, hogy a sok magyarnak hitt termék már nem is magyar, de még az alapanyaga sem. A korábban itthonról termelt áruk nagy részét olyan országokból kapjuk, mint Ausztria, Németország, Franciaország stb. Ami döbbenet, hiszen ott sokkal magasabb bért kap egy munkás, mint itthon, mégis ők árasztanak el bennünket “olcsó” áruval?

Igen! Ezért kellett az árakat a fellegekbe nyomni nálunk, különben nem tudták volna áruikat idehaza értékesíteni.

Természetesen, Bokros Lajosnál is voltak hibák, ahogy a cikkben le is írtam. Azonban valóban pozitív helyzetből tudott volna lábra állni az ország 1998-tól kezdődően! És ez Bokros érdeme.

Nézd meg a két táblázatot egymás mögött. Az első ábrát 1995-től nézd, és úgy nézz rá a második ábrára. Látod a hasonlóságot? Bokros csökkentette az államdósságot és az adókat is!

 

Ez nem kellett a magyar népnek! Mi kellett a magyar népnek? Hát amit utána az összes kókler művelt. Eredménye: csillagászati államadósság, pontosan 80%-on vagyunk, mint 1990-ben. És óriási adóteher, már meg is előztük 1995-öt, ahol 46,8%-os adóteher volt, 2013-ra Orbán már 47,3%-ra tornázta fel.

Összegzés

Hát ez van. A magyarok ezt érték el a vak hitükkel. A legutóbbi gazdasági cikkemben – Elmagyarázom, miért keres többet egy osztrák ugyanazzal a munkával – bemutattam az egész világgazdaság alapját. Bemutattam, mit kell tenni ahhoz, hogy kilépjünk abból, ahová kerültünk. Bemutattam, hogy hátulról a negyedik helyre estünk le az Unióban jólét tekintetében, miközben minden politikus azt hazudja, hogy a világnál is jobban teljesítünk.

Változtatni egyetlen dologgal lehetne: a magyar nép felfogásával. Bárki bármit gondolt, rosszul gondolta. Egy államot nem a néhány képviselője irányítja, hanem a nép. Bokrost sem az Unió vagy Oroszország buktatta meg, hanem a nép.

A nép, amely az egyetlen gondolkodóképes közgazdász-politikus helyére dilettáns barmokat ültetett, és ültet a mai napig. Mert Bokros a nép szerint egy szemétláda, de Orbán és Gyurcsány egy félisten.

VanHolnap.hu
A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!

18 Hozzászólás

  1. kornyika

    2015-12-30 at 22:55

    Viszont figyelembe kell azt is venni – hogy a lakosság hány százaléka fizet adót.
    Vagyis hány ember tartja el az államot…..
    és ez más országoknál hogy aránylik…….
    (pl.hány % nyugdijas,tanuló, munkanélküli…stb)
    Azt hiszem ez az arány Magyarországon nagyon sötét jövöt jósol elöre…..

  2. Miki

    2015-06-02 at 15:46

    Kedves cikkíró :)

    Lenne egy apróbb észrevétel a példával kapcsolatban:

    “Téged sem az érdekel hónap végén, hogy hány helyről kaptad a fizetésedet, hanem hogy összesen mennyit kaptál. Nem?!”

    A második példában ugyan megegyező 135khuf volt a csóka fizetése, de aki nem jogosult a családi pótlékra, az már keményen megérezné azt a változtatást :)

    Tudom a lényeg nem ezen van és a cikk sem erről szól, de azért fontosnak tartanám ennek a kiemelését, mivel a fent említett kormányhatalomnak ez a témakör is kedvenc gumikacsája, hogy ezzel motiválja az emberkéket nyulakként való szaporodásra… szóval a példa csak akkor helytálló, ha minden egyén hasonlóan jogosult az újraelosztó rendszer igénybevételére. Amivel kapcsolatban erősek a kételyeim, főleg itt angliában kezdem azt érezni, hogy a rendszer kicsit “bugos”, mintha nekem bevándorlóként mindig mindent sokkal nehezebb lenne elintéznem, mint annak aki anyaszült angol – szóval ezt a tényezőt szerintem fontos kiemelni…

    P.s.: Keep up the good work!

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-06-02 at 20:04

      Thx! I promise! :)

  3. Ma Baker

    2015-04-07 at 13:25

    Több dolgot elfelejt megemlíteni a cikk. Pl azt, hogy ez a 47%-nyi elvonás a kivetett adóknak a befolyt része. A kivetett adó a befolytnál nyilván mindig több. A befolyt adó csak azt jellemzi, hogy milyen az adófizetési hajlandósága az adózóknak, vagy hogy milyen hatékonyan hajtja be az adókat a kormány. Tehát nem foglalkozik azzal, hogy az adótöbbletet pl az online pénztárgépek gazdaságfehérítő többletbevétele okozta, vagy kivetettek egy új és értelmetlen adót. Vagy hogy az aktuális kormány éppen a munkabért sarcolja minnél jobban, vagy a fogyasztást sarcolja és a munkabért a dolgozónál hagyja, hogy kölsön belátása szerint.
    Nagyon nem mindegy hogy egy országban a feketegazdaság kieső adóbevételét a tisztes állampolgárok kell hogy pótolják, vagy kifehérítik azt. Vagy hogy az adóprést a multikon szorítják, vagy a munkavállalókon.
    Tehát a cikkben szereplő szám önmagában semmit nem jelent.

  4. Joss

    2015-04-02 at 19:23

    Hm beszóltok!!! Azért alaposabban kellene hadakozni a számokkal!
    Pl : Sk ban hivatalosan 670 euró az átlagbér, de mindenki max 400 eurót kap! Minimál bér 470 euró körüli. (minden évben változik) hivatalosan, ez evi 4800 euórig adó mentes, az feletti rész 20% de 470 eurónál a levonás soc, tb, nyug.alap, beteg biz. (abból 4 is van) összesen 220 euró körül visz..
    ami 35% de ha évi 4800 felet van akkor még rá megy a 20% vagy 55% igy akinek bruttó (vigyázat szuperbrutó! Dzurinda vezete ben Bajnai mintára) 1000 eurós fizetése van az ebből max 550 kap meg
    Érdekes hogy Angliában 1000 fontból 700-750 fontot kap meg a minimál béres, és sehogysem akare tönkre menni az állam!!
    ÉS ha netám anéziban szenvednétek Pl Bokros csomag?? Gyurcsány idején volt pótköltségvetés, majd konvergencia program, majd Bajnai ” ez fájni fog” ami gyakorlatig a Bokros csomag X-edik változatai voltak. Az eredmény Uniós szégyenpad túlzott deficit eljárás!!! és sehogysem döcögött a szekér, illetve zuhant a szakadékba… Vagy az eredeti Bokros csomag amit az alkotmány bíróság le nullázot!!
    Ha orbanizmus annyira magyar ellenes, akkor miért nincs neki szükség Bokros csomagokra, meg konvergencia programokra év közben???
    E cikeben meg többiben érzehetően szinte minden Orbánra fognak, amiket előtte gyurcsény bandája csinált… Na ezt nevezem értelemnek….

  5. Kitudja

    2015-03-20 at 17:07

    Nagyon beszédes a második grafikon címe, amiből a cikk hazugsága is kiderül. A grafikon az államháztartás bevételét(!) mutatja. Ami ebből kitűnik, hogy az Orbán kormány sokkal nagyobb bevételt tud produkálni, mint az előző kormányok. Ez persze nem azonos az “adóelvonással”, legalábbis a “dolgozóktól” való adóelvonással, mert ebben a növekményben vastagon benne van a cégeket sújtó adók és különadók is (pl. bankadó).
    Tehát ebből a főösszegből még messze nem lehet társadalompolitikai következtetéseket levonni. Csak a hisztériakeltésre jó.
    Persze, nagy ünnepséget is lehetne csapni egy ballib kormány alatt mondván: hű, de eredményes volt az adópolitikánk!

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-03-24 at 20:12

      Üdv!

      Semmi csúsztatás nincs a grafikonban. Senki nem mondta, hogy nincsenek benne a vállalkozások adói. A grafikon a magyarországi TELJES adóelvonást mutatja, amibe minden beleértendő.

      A cikk azt is leírja, hogy bármennyi adót vetsz ki, azt a cégek úgyis mindet áthárítják a fogyasztóra. Azaz rád! A külföldi cégek is! Ők pedig úgy, hogy kevesebb bért fizetnek, kevesebb juttatást adnak, valamint a termékeiket nálunk drágábban fogják értékesíteni.

      Nem tudok mit kezdeni ezzel a ballib, meg jobb meg hasonló hülyeségekkel.

      Az mszp azért bukott meg 8 év után, mert a magyarok végre felismerték, hogy azok sem csináltak szart sem. A fidesz is azért fog megbukni 2018-ban, mert az embereknek itt is kellett egyben 8 év, hogy rájöjjenek, ezek is szarházi banda.

      Vitatkozhatsz a grafikonnal, csak épp semmi értelme. Az mszp idején a fidesz is ezt használta arra, hogy bemutassa, Magyarországon adócsökkentésre van szükség, mert a velünk azonos szinten lévő államok adóelvonása lásd Szlovákia jóval alacsonyabb!

      Hiába áltatod magad vaksággal, hogy de fidesz, de fidesz… A hozzád hasonlóknak köszönhetjük mi, józan paraszti emberek, hogy szívunk! A ti vakságotok miatt mennek el a fiatalok, mert elegük van az öregek vak hitéből, amivel tönkreteszik az ő jövőjüket is!

      ui.: Minden állam adóemeléssel képes csak nagyobb bevételt produkálni. Ebben a helyzetben a magas bevétel azt mutatja, hogy Magyarországon a szar anyagi helyzet ellenére nem támogatják a vállalkozásokat a piaci verseny erősítésével, hanem hátráltatják a magas adókkal. Szerintem menj ki a saját lakóhelyedben néhány utcára, ahol pár éve még üzletek voltak, és nézd meg, mik vannak ott ma? Ugyanezt Pesten is megteheted! Megnézheted, hogy egykor működő üzletek tömegei helyén milyen üresség van, valamint kínai occsó bótok, amikkel aztán Magyarország soha nem kerül ki a szarból, hisz ők egy betű adót nem fizetnek. És nem is javítják a versenyképességünket. (Legfeljebb Kínáét)

      • Lali

        2015-04-03 at 02:00

        Először is tetszik ez a lánglelkű hozzáállásod, mégha nem is értek egyet veled (piacpártiságod tetszik). Közéletünk lepusztultságában az fáj leginkább, hogy ezekről a fontos kérdésekről nem folyik érdemi vita. Helyette az ellenzék egyik legnagyobb reménységének, Juhinak a proli irigységéről szól a dal, hogy a Rogán famili beült Bécsben egy kávéházba. (és még sorolhatnánk a Gucci, ház m2, autó tipus, politikus bérek és hasonló proletár demagógiákkal, a demokrácia blalbláig)

        Röviden érdemben:
        1. Nem igaz, hogy a cégek mindent át tudnak hárítani a népre. Tanulmányozd lécci a bankszektor nyereségének a csökkenését az Orbán rezsim alatt.
        2. A posztban írt példa a jövedelemszerkezetről kifejezetten téves. Nagyon nem mindegy, mennyit kapsz alanyijogon és mennyit munkáért. Látszik hogy nincsenek alkalmazottaid, mert akkor ismernéd a különböző paradigmákat a motiváló bérezésről. Nagyon nem csak a végösszeg számít!
        3. Tévedés erre a két grafikonra egyszerűsíteni a mostani Orbán ciklus teljesítményét. Pont az általad is feszegetett szoci privatizáció ellentétjét, a stratégiai ágazatok magyar kézbe való visszavételét érdemes lenne még ideszámolni, ahogy a magyar kisvállalkozói szektorról, a külföldi nemtermelő szektorra áttolt adózást is, valamint a gyermekes családokról levett adóterhelést is.
        4. Ami a budapesti becsődölt üzleteket illeti, annak fő okozója a Demszkij féle liberális városirányítás volt, ami beengedte a korlátlan pláza és hipermarket áradatot. Ez ellen most léptek végre, a vasárnapi bezárásukkal.

        Összefoglalva: nyugalom és olvasd el Matolcsy könyvét, ha már ilyen fontos témájú blogot írsz, amit mégegyszer megsüvegelek.

      • Heltai Zsuzsanna

        2015-04-10 at 10:40

        VanHolnap! Minden szóval egyetértek! Annyit teszek hozzá,h az oktatás hiányosságai vezettek ide /elvakult hozzánemértő hívők…/ és ezt tovább rombolja a fideszkdnp-szándékosan.

  6. Bobek

    2015-03-14 at 08:37

    bokrost nem a nép buktatta meg, hanem azok a politikusok akik előhúzták őt a kalapból..
    lehet legendákat gyártani de semmi értelme, mert bokrossal gyurcsányék és a többi országrontó jönne vissza és miután jól megnyúzta a “népet” és elvitte érte a balhét, ugyanúgy kidobnák a francba és folytatódna tovább a lecsúszás..
    elsősorban politikai elit váltásra van szükség..

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2015-03-14 at 15:03

      Nézzük több oldalról.

      Egyfelől, anno Bokrosnak hirtelen kellett gazdasági döntéseket hoznia. Mint egy orvosnak, mikor a műtőasztalon fekszik a beteg. Az orvos dönt, mit tesz? Utólag persze könnyű azt mondani, mikor a beteg meghalt, hogy máshogy kellett volna az orvosnak döntenie.

      Bokros esetében a beteg nem halt meg, ugyan le kellett vágnia mindkét lábát. Meghozta a döntést. Nem voltam ott, ahogy sokunk. Nyilván ma már ő sem mindent csinálna ugyanúgy. A nyugat szellemi tudása jóval megelőzte a kommunizmus utáni elbutított magyar társadalomét, ahogy a képzett szakemberekét is, akik a szovjet idiótaságokat tanulták az egyetemeken.

      Bokros stabilizációja szükséges volt! Innen lehetett volna tovább menni. Szlovákia egyébként ugyanezt tette. Ott is megbuktatták azt a kormány -a hogy erről is írtam már -, de ott a szlovák népnek volt egy igénye a normális változásra. Nem hittek el minden hülyeséget az ellenzéknek, ennek látszik a jótékony hatása gazdaságukra.

      Jól mondod, ha jönne is értelmes szakember, a politikai elit rákenne mindent, miközben pont ez a szakember tenné rendbe az országot. Az pedig eleinte fájna. Viszont itt mondtad ki a kulcsszót: a nép dönt!

      Sajnos a magyarok 99%-a nem érti meg, hogy nem a politikai elit irányítja az országot, hanem a nép! Erről fog szólni a “MAGYAROK, AKIK SAJÁT GYEREKEIKET MÉRGEZIK!” című cikk, amit már párszor beharangoztam.

      Mivel a nép nem ismeri el, hogy kizárólag ő határozza meg az ország irányát, soha semmi nem fog változni! Ugyanis az egyetlen lehetőséget utasítja el a nép.

      Bokros ellen azonnal megindult a hadjárat, hogy ezt meg azt a “rosszat” csinálta a magyar néppel. A magyar nép mit tett? Azonnal, gondolkodás nélkül egyetértett ezzel a hülyeséggel, is hogyan szavazott 98-ban? A másik csapatra! Ki döntött? Ki buktatta meg az irányt, ami a javulás felé vezetett volna? A nép! A nép döntött, nem a politika.

      Ausztriában ezt nem tudja megtenni egyetlen önző politikus sem, mert az osztrák ember azonnal leül, és csinál egy olyan dolgot, amit a magyar nem szokott: GONDOLKODIK!

      Az osztrák, amikor gondolkodik: Hm… lássuk csak… Csökkentette Bokros az államadósságot? Igen! Mennyi idő alatt? 2 év alatt! Jó ez nekünk? Igen. Befagyasztotta a béreket? Igen. Jó ez nekem? Nem, most nem. De jó lesz, mert ennek eredményeként, az adókat is csökkentette, ami által a vállalkozások életképesek lesznek, azaz egyre több munkahely lesz, és egyre magasabb fizetésem…

      A gondolatot tovább viszi saját életére. Autóval járok naponta munkába. Ahhoz, hogy jobban keressek, mit kell tennem? Meg kéne tanulnom egy idegen nyelvet, mert 40 ezer plusz pénz jár érte, illetve jobb munkám is lehet. De nincsen pénzem nyelvtanfolyamra. Mit tegyek? Leteszem az autót 2 évre! És 2 évig nem veszek magamnak semmi olyat, ami nélkül egyébként meglennék: nem veszek reggel kávét a sarki büfében, megfőzöm otthon, nem veszek péksütit, csomagolok szendvicset. Jó ez nekem a 2 évig? Nem. Mert befagyasztottam saját életvitelemet egy nagyon alacsony szintre. Azonban a két év alatt így megspórolt pénzemen megtanulok egy nyelvet, ami által két év után többet keresek! Újra mehetek autóval. Sőt, több mindenre is fogja majd futni, miért? Mert 2 évig befagyasztottam saját életvitelemet.

      Ezt tette Bokros. És ezt nem érti a magyar nép. Nem is akarja, mert a magyar felfogás szerint: AZONNAL ADJÁL! ADJÁL, DE AZONNAL! NEM VONOK MEG MAGAMTÓL SEMMIT, SE KÉT ÉVRE, SE KÉT HÓNAPRA, PLÁNE NEM TESZEM LE AZ AUTÓMAT AZÉRT, HOGY KÉT ÉV MÚLVA JOBB ÉLETEM LEGYEN! NEKEM ADJÁL MOST! HA NEM ADSZ, MEGBUKTATLAK! OLYAT VÁLASZTOK HELYETTED, AKI BEHAZUDIK NEKEM INGYEN SÖRT ÉS KENYERET!

      Ki dönt? Ki döntött? A nép! Mindig a nép dönt! Nem a politika. Hiába küldesz 100 Einsteint egy birkaólba, kinek fog a birkatársadalom hinni és bizalmat szavazni? E=mc2-nek vagy a fekete báránynak?! Természetesen a magyar a fekete báránynak fog bizalmat szavazni! És nem a 100 Einsteinnek! Ki döntött? A birkaól!

      Nem tudod lecserélni a politikai elitet, mert ahhoz a nép gondolkodását kell először lecserélned! Erről fog szólni a “MAGYAROK, AKI SAJÁT GYEREKEIKET MÉRGEZIK!” – című cikk.

      • Bobek

        2015-03-14 at 17:31

        viszont a “népet” a politikusok irányítják.. az értelmiségi elit..
        velük van a baj, a szavazók kb. mindenhol birkák de ha van egy felelős elit és mondjuk egy kidolgozott nemzetstratégia ami mentén haladnak, akkor nincs baj..
        nálunk ez mind hiányzik..
        megélhetési elitünk van, és napraforgó közgazdászaink..
        a tüntetőknek és az elégedetleneknek először egy új társadalmi szerződést kellene kötnie a pártokkal, amire azok is fel tudnak csatlakozni..
        szerintem ez lehet a megoldás..
        ráadásul nem csak ez az egyféle közgazdasági elmélet van, hogy mivel az eddig megszorítások nem váltak be, akkor most még megszorítunk egy kicsit..
        vannak közgazdászok akik teljesen másképp látják a teendőket és a lehetőségeket is..

        • Szent Eltvíz

          2015-03-14 at 20:49

          vannak másfajta közgazdászok, csakhogy azoknak nincs igaza, mint pl az orbánpárt unorthodox gazdasági kísérlete is csak az adók napi emelésével képes fennmaradni.

        • VanHolnap

          VanHolnap

          2015-03-15 at 12:15

          Bobek.

          “viszont a “népet” a politikusok irányítják.. az értelmiségi elit..
          velük van a baj, a szavazók kb. mindenhol birkák de ha van egy felelős elit és mondjuk egy kidolgozott nemzetstratégia ami mentén haladnak, akkor nincs baj..”

          Amit itt leírsz, valóban működősképes lehetne ->> egy számítógépes programban! Ahol minden vezetőt bizonyos képességek és elvek mentén választunk, akiknek megszabjuk, hogy ezen elveket soha nem szeghetik meg, és ahol a nép tagjai mellé külön mentort rendelünk ki, hogy megértsék miről van szó.

          Magyarországon a középiskolákban nem tanítanak alkalmazott pszichológiát. (Bár ha tanítanának, akkor sem hiszem, hogy a magyar nép befogadná az ott tanultakat.) A baj az elméleteddel az, hogy hiába állítasz makulátlan vezetőket a birkaól élére, az élet nem számítógépes játék. Mindig lesznek fekete bárányok, akik azt mondják majd a népnek, hogy ha eladod magad, beteszlek egy kurva jól fizető állásba, kb. nem kell csinálnod semmit, csak úgy táncolni, ahogy én fütyülök.

          A magyarok 80%-a el fogja adni magát, mert a magyar nép átlagban erkölcstelen és elvtelen felfogással bír! (Be fogom mutatni a következő cikkben példákkal.) Azok, akik bírnak erkölccsel, azokkal se megyünk semmire, mert ők meg gyávák! Nem elég tudni, mi a jó, ha nem állsz ki mellette!

          Az osztrákok 80%-a erkölcsös elvek mentén éli az életét! Nem adja el magát, akkor sem ha szegény! Ezért tudnak ott az értelmes vezetők hatalomban maradni. A nép határozza meg az ország irányát, és nem a politikus!

          Bármilyen hihetetlen, de a víz vezeti az áramot, és nem az áram a vizet! Ezt a magyarok nem értik meg 1000éve, lásd a történelmet. Nem mások nyomtak el minket, mi nyomtuk el saját magunkat.

          Konkrét példa: a magyar focisták bénák, tehetségtelenek. Hiába állítasz az élükre makulátlan, tehetséges vezetőt! Lásd Lothar Matthäus anno a válogatott élén. Tanulság: birkák élére állíthatsz akárkit! Először a birkáknak kell megváltozni. Most a fociba beleölték a hatalmas pénzt, eredménye: nulla. Érdekes, hogy a brazil focista mezítláb rugdossa gyerekként a bőrt, mégis világszintű játékosaik vannak! A pénz számít? Az edző számít?

          Nem! kizárólag az ember, a tömeg hozzáállása, viselkedése számít. A magyar focista azért nem játszik jól, mert tudja, hogy szar játékkal is megkapja a havi 500 rugót, nehogy mán megerőltesse magát. A magyar ember azért adja el magát, mert a felfogása szerint: adjál! A magyar nem tesz semmit a saját sorsáért, mindig mástól várja el. Ezért azonnal eladja magát, amint jön a fekete bárány.

          A magyar nép felfogása: ADJÁL! Az osztrák ember felfogása: megteremtem a saját erőmből!

          Érzed a különbséget? Soha nem tudsz birkaól élére tisztességes vezetőt állítani, mert a vezető KIZÁRÓLAG a nép (focista) képességeihez mérten tudja azokat irányítani! Az edző is csak a focista képességeihez mérten tudja a játékosokat irányítani. A politikus is a nép képességeihez igazodik! Ezért nem csinálnak már programokat sem, és semmit. mert a népnek ez elég! A magyar nép agya nem fogadja be a logikát. A magyar nem fogadja be, hogy saját magának kell tennie a saját életéért. A magyar mástól követeli saját élete javulását. Az osztrák megjavítja a sajátját.

    • Szent Eltvíz

      2015-03-14 at 20:46

      Gyurcsány européer vállalkozó,nem egyenlő a betokosodott komcsikkal.
      Azért is csinálták ki a pártból.

    • Heltai Zsuzsanna

      2015-04-10 at 10:42

      És most kik rabolják le a népet 100x inkább?

  7. Bobek

    2015-03-14 at 08:27

    Idézet:

    “Igen, a Bokros-csomag rövid távon stabilizált. Csakhogy nem gondolom, hogy az emberek lennének a gazdaságért és nem fordítva. A javuló makrogazdasági számok nem tudták eltakarni a társadalmi károkat. Befagyasztott bérszínvonal, fűnyíróelv az oktatásban: máig ható öröksége a húsz évvel ezelőtti intézkedéssorozatnak. A Bokros-csomag farvizén ebek harmincadjára kerültek a közszolgáltatások és megadták a kegyelemdöfést a magyar feldolgozóiparnak. Így a huszadik évfordulóra emlékezve valóban érdemes volna mérleget vonni. Az önhitt technokraták, a megkérdőjelezhetetlen neoliberális dogmák zsákutcába juttatták a magyar felzárkózási kísérletet. Ez a zsákutca a nemzeti cinizmus rendszere.”

    • Szent Eltvíz

      2015-03-14 at 20:47

      Ezek arra szolgáltak hogy megállítsák az ország egyre súlyosbodó lecsúszását.

Hozzászólnál?

Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 - = 3

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

VanHolnap