alternativ_vanholnap
VanHolnap

Személyes esetem: így lehet szembeszállni a Volánnal

volan

Országunkban az állami és nem állami szolgáltatók már annyira nyugalomban érzik magukat, hogy úgy gondolják, nekik mindent lehet. Hát velem szemben nem.

A másik oldalról úgy látom, hogy a magyar emberek, ha valami sérelem éri őket, akkor azonnal a következőkkel mentik fel önmagukat a cselekvés alól:

  • Ugyan! Mit kezdhetsz egy ekkora szolgáltatóval!? Úgyis neki lesz igaza.
  • Nekik olyan ügyvédeik vannak, hogy mindig a kisember lehet a vesztes…

És lehetne sorolni ezeket az – ugyan nem mindig alaptalan, de mégis – önsajnáltató, kiábrándult, tehetetlen, érthetetlen és öngyilkos felfogásokat a magyar emberek részéről. Ez mind csak üres lózung!

Egyetlen mondás ajánlanék a magyar embereknek: Segíts magadon, Isten is megsegít!

Sajnos a magyar társadalom – nyilván okkal és nem okkal – odáig jutott, hogy már mindenbe beletörődik, melyet aztán nevetséges kifogásokkal igazol önmaga felé. “Nem megyek el szavazni, úgyis el van döntve már, ki nyer…” vagy “Tök mindegy, kit választanak meg, az sem csinál majd semmit, csak a zsebét tömi…”

Hát erre egy dolgot mondanék még, mielőtt bemutatom — dokumentumokkal – személyes esetemet: Minek eszel, úgyis szar lesz belőle!

Lefordítom: ha nem vagy hajlandó tenni a dolgokért, az életed jobbá válását ne várd mástól se! Ha állandóan csak a dolog rossz oldalát nézed, soha nem fog változni az életedben semmi. Amikor eszel, akkor sem azon filózol, hogy jaj, milyen csúnya barna nagy kaki lesz abból… nem igaz? Akkor a magyar emberek többsége miért éli mégis így mindennapjait? Miért mond le eleve olyan dologról, amit még meg se próbált soha?

Szembeszállni a Volánnal

Most nem térek ki arra, hogy Magyarországon nem volt szerencsém még olyan hivatalhoz, ügyfélszolgálathoz (állami), ahol az ott ülő szerencsétlen tisztában lett volna a hozzá tartozó legkisebb probléma megoldási lehetőségeivel. És akkor még nem beszéltem az alap jogi ismeretekről, amik közvetlenül érintik a munkakörét!

A Volánbusz újabban minden hülyeséget kitalál, amivel még inkább sikerül bosszantani az utazóközönséget, azt az utazóközönséget, amely annyit fizet a jegyért, mintha autóval utazna egyedül! (Két fő már olcsóbban utazik autóval, mint Volánbusszal a kétóránként közlekedő heringjáratokon.)

Legújabb hülyesége volt, mellyel szembesültem a bérletpénztárban: ismerősöm megkért, ha már arra járok, vásároljak neki havi diákbérletet. A kulcsszó a diákbérlet.

A pénztáros hölgyike elkérte a diákigazolványt. Erre válaszoltam, nem magamnak lesz, viszont akinek veszem, ahhoz most nem tudom elteleportálni magam a diákigazolványért, de szeretném kérni azt a bérletet. Azt mondja: nem adja, mert így nem adhatja ki.

Mondom én: micsoda? És ha egy szülő ideáll, hogy a 14 éves gyerekének meg akarja venni a bérletet, akkor maga nem adja ki? Azt mondja: nem, mert ez egy belső utasítás. Válaszom: Milyen utasítás? Mi az, hogy belső utasítás? Ez egy jogállam, nem úgy működik az ország, hogy a Volán suttyomban kitalál valamit, amit nem is közöl az utasaival, és ráadásul – kérdezem tovább -, ezt milyen jogszabály alapján?

Ő ezt nem tudja, de vegyem már tudomásul, hogy ő nem adhatja ki, mert ez így van, és kész. Jó, mondom, akkor adja nekem ezt írásba. Azt mondja, ő ezt nem teheti. Mondom, mi az, hogy nem teheti? Se bérletet nem ad, se írásba nem adja, hogy nem adhat? Ez egy állami szolgáltató – folytatom -, később szeretném bizonyítani, hogy nem volt hajlandó kiszolgálni. Utána majd perelek.

Ekkor már gondolom neki is elege volt a dologból, és megkért, hogy fáradjak a fenti ügyfélszolgálathoz, majd ők segítenek. (Itt már előjön, hogy az ügyfélszolgálatos a legalapvetőbb jogi ismeretekkel sem rendelkezik és nem is kíván rendelkezni, hiszen annyit minden ügyfélszolgálatosnak tudni kéne, hogy olyan titkos belső utasítás, mely közvetlenül hatással van az utasokra, nem létezhet az utasok kellő tájékoztatása nélkül! Ilyen nincs.)

Felmentem az ügyfélszolgálatra, húztam egy sorszámot, majd beültem az úriember elé. Ecseteltem neki ugyanezt. Ült ő is előttem, mint a sült galamb. Hogy ez egy belső utasítás, és értsem meg, hogy ez egy belső utasítás. Jó, mondom, akkor kérek erről a belső utasításról valami igazolást, bármit. Ő ezt nem adhat, mert belső utasítás, nem kerülhet ki az utasokhoz. Akkor – kérdezem – honnan a bánatból kéne ezt tudnom? Azt mondja, fenn van a honlapon. Kérdezem, hol? Ő azt nem tudja, de biztosan fenn van. Már sejtettem, fogalma sincsen ennek se semmiről… Nekiállt böngészni a honlapot… Jó, mondom, nekem ebből elegem van, kérek egy általa aláírt papírt arról, hogy nem adhatják ki nekem a bérletet. Azt mondja, ilyet ő sem adhat ki, mert ehhez nincsen joga. Jó, kérdezem, akkor kinek van itt joga ilyet kiadni? Azt mondja, beírhatok a panaszkönyvbe, ennek nyoma van, de előtte menjek át a forgalmi irodába, hátha ott tudnak bármi értelmeset mondani.

Eljutottunk a tipikus magyar hivatali rendszerhez, mindenki küldözgeti az ügyfelet mindenhova, mert senkinek fogalma sincsen semmiről, és ül mindegyik a munkahelyén, mint egy tudatlan birka.

Nem probléma, átballagtam a forgalmi irodába. Újra elmondtam mindent, az ügyeletes elmondta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni, ők csak a forgalmat irányítják, illetve a buszvezetőket koordinálják. Semmilyen aláírt papírt neki sincsen joga kiadni arról, hogy ők nem szolgálnak ki. De ő már letelefonált vissza a pénztárba. Sikeresen megtárgyalták egymást között, hogy igen, én vagyok az a csökött marha, aki sem ott, sem az ügyfélszolgálaton, sem a pénztárban csak nem hajlandó tudomásul venni, hogy ők nem szolgálnak ki, mert ez egy titkos belső utasítás, és különben is, a honlapon ez biztosan fenn van, ja, és nem adnak erről semmilyen papírt nekem.

Miután a telefonon nem jutott semmire, nekiállt ő is böngészni előttem a Volán honlapját. Kb. tíz perc alatt nem találta meg, de akkor feltelefonált a pénztáros hölgyike, hogy lent ki van rakva a pénztár ablakára, amit keresek.

Oké, mondom, ráérek, most már csak azért is. Lementem vissza a pénztárba. A pénztáros hölgyike mutogat, hogy ott van kinn egy kis cetli az ablakon, amire ki van írva a helyzet. Kérdezem, ezt az előbb miért nem tudta? Nem itt dolgozik? Megnéztem azt a kis cetlit. Hát azon csak annyi volt, hogy “kérjük felmutatni a kedvezményre jogosító igazolást.” Mondom a pénztáros hölgynek, hogy ez – Orbán ténykedése ellenére – még mindig jogállam. Nincs odaírva, hogy amennyiben nem mutatom fel, akkor nem szolgálhat ki. Ez sehova nincsen írva.

Jó, akkor nézzem meg a honlapon, mert ott biztosan ki van téve. (Itt már majdnem elküldtem a fenébe.) De mondom, ha maga nem tudja, hogy hova van kitéve, akinek ez a dolga, és a forgalmi irodában se tudják, és még az ügyfélszolgálatos se tudja, akkor a vásárló majd tudni fogja?

Ekkor már gyanúm szerint az egész Volán pályaudvar eme rejtély megoldásán dolgozhatott, mert újabb kutatás és telefon után a pénztáros hölgyike elém fordította  a monitort, hogy ott van a gyakori kérdések között a válasz: megmutatta nekem, hogy az utazást csak az utazásra jogosító igazolvány bemutatásával lehet megkezdeni. (Ekkor már láttam, hogy szegény hölgyike az érettségijével sem tud egy magyar mondatot sem értelmezni.) Kérdezem, maga szerint ez az, amire én kíváncsi vagyok? Azt mondja, igen, ide van írva, nem látom? Mondom nem, mert ez az utazásra vonatkozik, nem pedig a vásárlásra, ami egyébként Magyarország összes jogszabályával ellentétes volna, hiszen nincs olyan jogszabály, ami megtilthatná, hogy egy szülő vásárolhasson diákjegyet vagy bérletet a gyerekének anélkül, hogy a gyereke, akinél a diákigazolvány van, ott ne legyen mellette. És hozzátettem, az automatákból is lehet diákjegyet venni – csak jegyet, bérletet nem – ott ki fogja ellenőrizni a kedvezmény jogosultságát?

Még egyszer elmondtam neki, az ellenőrzés az ellenőr és a buszvezető dolga, nem veszek igénybe semmit, csak a bérletet akarom megvenni. Ő nem adhatja ki. Jó, láttam, hogy a sötétséggel szemben nincs mit tenni, visszamentem az ügyfélszolgálatra, hogy beírjak a panaszkönyvbe.

Az ügyfélszolgálatos megkérdezte, maga ügye jogász? Mondom nem, csak megvan a magamhoz való eszem.

Eljutottunk oda, miért tart itt országunk? A magyar gátolja meg a magyart abban, hogy normális országot építsen. Szerintük én menjek már el a picsába, és vegyem már tudomásul, hogy ez van, és kész. Na ez az a hozzáállás, ami eljuttatta az emberiséget Auschwitzhoz, és a többihez… Az emberek tudomásul veszik, hogy ez van, akkor is, ha jogtalan, ez van, és kész… És te ne akarjál tenni ellene, mert akkor véletlenül valami rendbe jönne.

Panaszkönyv

A történet ott végződött, hogy beírtam a panaszkönyvbe. A panaszkönyvről tudni kell, hogy hivatalos dokumentum, melyre a társaság köteles 30 napon belül választ adni. Egy példány pedig a tied.

A következőket írtam be – ne nézzük a helyesírást, mert már a tököm tele volt velük. Ekkor ugyanis már 40 percet töltöttem ott, mert nem voltak hajlandóak kiszolgálni.

A bejegyzés oka: Kedvezményes (diák) bérletet vásároltam volna a pénztárban, de nem adták ki. A bérletet másnak vásároltam volna. Állítólag belső utasítás alapján. Ez azonban nincsen kifüggesztve sehol. A pénztárban egy kis matrica van, ám azon csak annyi van, hogy kérjük felmutatni. Nincs ott, hogy anélkül nem adhatják ki! A kérdésem, milyen jogszabály ad Önöknek erre jogot? A pontos jogszabályt kérem! A vásárlás ugyanis nem utazás! A buszon a buszvezető dolga elkérni az igazolást, illetve az ellenőré! Ez olyan, mintha benzint nem vehetném meg a benzinkúton, csak ha az eladónak felmutatom a jogosítványt és a forgalmit! Az ellenőrzés ott is a rendőr dolga és joga! Nem az eladóé!

Az utazási centrumban (ügyfélszolgálat) nem adtak ki semmit arról, hogy ez egy belső utasítás alapján történik. Szeretném kérni a pontos jogszabályt, ami a Volánnak erre lehetőséget ad.

Köszönöm. (Aláírás)

Panaszkönyvre adott válasz

Az egyértelmű volt, hogy ilyen jogszabály nincsen, tehát nem fogják tudni megadni. Ha nem kaptam volna érdemi választ, következő lépcső az ombudsman, illetve a polgári per, melyet megindítottam volna.

A Volánbusz válasza:

Tisztelt Csókási László!

Köszönjük, hogy bejelentésével megkereste társaságunkat. Számunkra nagyon fontos utasaink észrevétele, bejelentése, hogy a feltárt problémák megoldása után szolgáltatási színvonalunkat javíthassunk.

Szabályaink szerint azokon a helyeken, ahol elővételi pénztár működik, a menet- illetve bérletjegy vásárlás alkalmával az elővételi pénztárosnak fel kell kérnie a vásárlót a kedvezményjogosultsági igazolás/igazolvány bemutatására annak ellenőrzése céljából. Amennyiben a vásárló ezt nem teszi meg, akkor is ki kell szolgálni, azonban fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a megváltott menet-, illetve bérletjegy csak a kedvezmény igénybevételére jogosító érvényes dokumentum felmutatásával vehető igénybe, melyet az autóbuszvezető a felszálláskor ellenőrizni fog.

Mivel a bejelentésből nem állapítható meg, hogy pontosan melyik pántárnál történt az eset, így érdemben sajnos nem tudtunk eljárni. Valamennyi pénztárosunkat ismeretfelújító oktatásban részesítettük, illetve felhívtuk figyelmüket a pontos, utasorientált kiszolgálásra.

A kellemetlenséget sajnáljuk. Bízunk benne, hogy a későbbiekben hasonló probléma nem merül fel.

Budapest, 2013. október 25.

Dokumentumok (kattints a nagyobb mérethez)

Tanulság

Ha már a tett előtt megkérdőjelezed annak sikerességét, soha nem fogsz elérni semmit. Ezért nem jár el már az emberek fele szavazni, és nem megy szembe a szolgáltatókkal, ügyfélszolgálatokkal stb.

Ügye az nyilvánvaló mindenkinek, hogy a Volán eme levelében az alkalmazottakra hárított mindent, miközben 3-man is állították, hogy belső utasítás alapján nem adhatnak ki bérletet. A levélben ezért is írták, hogy nem tudják, ki nem adta ki a bérletet, hiszen felelősségre se tudták volna vonni, mert ők utasították az eladókat erre… Az ügyfélszolgálatosokban viszont fel sem merül, hogy ez a belső utasítás nem létezhet egy jogállamban…

Biztosan nem lesz minden kezdeményezés sikeres, azonban a félsiker is később sikert hozhat annak, aki a te félsikeredet viszi majd tovább. Próbáljon meg végre mindenki pozitívan nézni előre, és ezért TENNI is!

Javaslatom, bármi hasonló esetben, ha neked sem hajlandóak semmit adni, és még panaszkönyv sincsen (mert esetleg kórházi váróban vagy stb. vagy nem adják oda…), nyugodtan vedd fel videóra a telefonoddal az esetet – ma már mindenkinél van telefon -, ettől úgyis beszarnak, és legalább lesz a kezedben egy bizonyító erejű felvétel. Nem érdekes, hogy tiltakozik, hadd tiltakozzon, a kezedből úgysem veheti ki.

Ide kattintva tudod letölteni a Volánbusz válaszát, ha nálad is gond lenne. Nyomtasd ki, vidd magaddal, hogy kötelesek kiszolgálni.

Ajánlanék ennek az átélésére egy filmjelenetet, melynél jobban nem lehetne ezt érzékeltetni, hogy az életed a Te felelősséged! A dolgokért tenni kell! (Egyik kedvenc filmem.)

A világ nem csak napfény és szivárvány

VanHolnap.hu
A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!

13 Hozzászólás

  1. S. Mi.

    2017-06-27 at 06:57

    Én videóztam, ahogy bűncselekményt követnek el az ellenőrök a Volán autóbuszán. A Volán akar perelni engem, mert nem készíthetek videófelvételt a járataikon. :D

  2. Papik Tamásné

    2015-09-26 at 10:28

    2. rész (gyanúm szerint lesz még több is!!!)

    Mivel a Volánbusz társaság oldala nem teszi lehetővé, hogy ott nyilvános levelet nyíltan közzétegyek, úgy döntöttem, történetemet nyilvánosan közzéteszem!

    Öt éve vagyok kénytelen munkába járáshoz eme társaság járatait igénybe venni. Miután egy bizonyos járatukon állandó – szerintük 5 éve átmeneti – csaknem fél órás késések vannak, ami miatt rendszeres probléma a hazautazásom, elvetemült lépésre szántam el magam, és reklamáltam náluk emiatt.

    A teljesség kedvéért le kell írnom, hogy a menetrendben általuk megjelölt járatról és időpontról van szó, nem én akartam változtatásra kényszeríteni őket, és nem néztem az autóbuszt taxinak.

    A következő lépések történtek: figyelmeztették sofőrjeiket a menetidő betartására. Ez eleve meddő lépés volt, mivel sem a forgalom, sem az útvonal nem teszi lehetővé.

    Bíztam benne, hogy a T. társaság számára nem ismeretlen az útvonal-, ill. a menetrend- módosítás fogalma, ami – mint utóbb kiderült, eléggé naív gondolat volt részemről.

    Második, meg kell jegyeznem, roppant intelligens lépés az volt, hogy sofőrjeik figyelmébe ajánlottak egy bizonyos elvetemült utast, aki nem átall a menetrendben meghatározott, és soha be nem tartott időpont miatt reklamálni, elég magyartalan módon, nevemet, kilétemet vállalva!

    Örömömet szeretném kifejezni, mivel nyilvánvalóan rajtam kívül minden szerencsétlen, aki kénytelen tömegközlekedést igénybe venni, elégedetten és pontosan tud közlekedni, továbbá nyilvánvalóan senkit nem ért még részükről semmiféle atrocitás.

    Ami engem illet, ez még csak a kezdet, mert minden pofátlanságnak van határa!

  3. Papik Tamásné

    2015-08-28 at 21:56

    Az én kálváriám a következő: Volánbusz társasággal, átszállással kell eljutnom X- ből Y-ba, vagyis a munkahelyemre. Egyetlen egy járattal van problémám, amihez hasonlót sose láttam, ugyanis minden nap (szó szerint) 20- 25 perc késéssel jut el abba a városba, ahonnan nekem nappalos műszakomból haza kell(lene) indulnom. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen esti csatlakozásomat lekésem, és mivel- szégyen ide vagy oda – nincs kocsim, ez számomra azt jelenti, hogy a hajnali első járatig csövezni kényszerülök, hacsak szegény ismerősem, családom valamelyik tagja éppen nem ér rá, hogy hazavigyen.
    Ez már így önmagában is elég kellemetlen, nem beszélve a stresszről, egész úton, hogy ma vajon sikerül- e a csatlakozást elcsípni… Nem egyszer előfordult már, hogy ilyen késés után a sofőr fülig érő vigyorral, utánozhatatlan nyugalommal vette fel az utasokat, és végtelen nyugalommal, csigalassúsággal csörögtünk be a végállomásra.
    És napról napra, az utasok többsége rezignáltan, minden mindegy alapon, szótlanul ülik végig az ilyen utakat, amitől nekem csak még inkább pattanásig feszülnek az idegeim. Valóban úgy viselkednek az emberek, mintha hálaimát kellene rebegnünk, hogy egyáltalán méltóztatik a megállóban megjelenni. Engem ez végtelenül felháborít!
    Nem vagyok egy perelgetős- feljelentgetős típus magam sem, de azt hiszem, mindennek van határa. Ezért végül írtam a T. társaságnak, bár éltem a gyanúperrel, hogy panaszomnak sok értelme nem lesz. Válaszuk felháborító volt, mivel egyenesen hazug perszónának nyilvánítottak, mondván: a jelzett késés sohasem fordult elő. – Ismétlem, a valóságban mindennapos! Öt éve dolgozom abban a városban, de szó szerint egy kezemen meg tudom számolni a járat pontos érkezéseit!
    Az ember azt gondolná, ha már egyszer szolgáltató a nevük, valahol, legalább egy csekély mértékben valóban szolgáltatnak, azaz ők vannak értünk, és nem fordítva. De ez csak kósza ábránd!

  4. OVB KING

    2014-12-14 at 14:41

    Figyi, gyere biztosítást árulni mert látom nincs munkád :D

    • VanHolnap

      VanHolnap

      2014-12-14 at 23:21

      Köszi :)

  5. Asyourcommand

    2013-12-15 at 21:37

    Tökéletes. El kellene olvasni mindenkinek.
    A BKK ue.. Metró naponta lerobban, buszok kimaradnak, stb.
    És mindenki csak megvonja a vállát, a kőkemény bevállalós nagyhangúak pedig bliccelnek egyet (kettőt). Egy standard panaszlevél megírása telefonról 5 perc, jogi végzettséggel gondolom a fele.
    A többi hozzáállás nekik tökéletes, mert kivizsgálni nem kell olyat, amit hivatalosan nem reklamál senki, a bliccelést meg főátlaggal beárazzák a fizetők utasok költségeibe, mint pl. a hiteleknél, és minden mehet tovább…

  6. Pocimus

    2013-12-10 at 00:43

    Szervusztok ! Kicsit kapcsolódik, de ez MÁV-os sztori. Esztergomi vasutat másfél éve építgetik. Autóbuszos pótlás van. A Solymár-Dorog táv vonaton 30 km-es, közúton kisebb. És olcsóbb is, mint ezt a MÁV-Start honlapon közlik is. Kérem a jegyet tavaly nyáron, adja, mondja a régi árat. Jelzem, nem annyi. Közli, neki nincs beírva az új megálló, meg az új km-tábla, ő a kis kézi masinából csak a régit tudja kiadni. Ismét jelzem, csak a hivatalos jegyárat vagyok hajlandó kifizetni. Akkor nem utazhatok, ha nem vagyok hajlandó kifizetni a jegyet. Végül kifizetem, de írok a MÁV-nak, kérem, hogy véleményezzék. A válasz: igazam van, küldjem be a jegy fénymásolatát, és vissza térítik a különbséget. Válaszolok: nem az összeget kértem, hanem a visszás helyzet megoldását! Azóta is hibásan adják ki a jegyeket, max.pár millióval átverve az utasokat. Én már rutinosan kérem az”olcsóbb”, magyarán rendes árú jegyet, amit ki is adnak, kis mnorgás után. Vagy Dorog helyett Leányvárig, úgy stimmel! :-) Talán az Ombudsmanhoz kellett volna elballagni, mert másképp nem változtatnak….:-(

  7. Pierr Kardán

    2013-11-28 at 23:17

    Igazából az ilyen eseteket mindig szegény pénztáros szívja meg…

    Eset1: mint a posztban, pénztáros nem ad kedvezményes bérletet a Vevőnek, Vevő kiveri a balhét, hogy ő miért nem kap kedvezményes bérletet, pedig nem ő akarja használni, csak a szomszéd nagynénje keresztapjának a mostohalánya kérte hogy vegyen egyet. Mivel nem kapott, Vevő beír a panaszkönyvbe, mondván hogy nem tagadhatják meg tőle, a jogosultságot nem vásárláskor, hanem az utazáskor kell igazolni. Pénztárost lebasszák.

    Eset2: Pénztáros a lebaszás után a következő Vevőknek ad kedvezményes bérletet. A sok Vevő közül legalább 1-2 persze nem a szomszéd nagynénje keresztapjának a mostohalányának vette, hanem ő használja a bérletet. 100 utazásból 99-szer tud is vele utazni, mert a sofőr ritkán ellenőrzi a pénztárban vett kedvezményes bérlet használatának jogosságát. Aztán egyszer Vevőnek pechje van, ellenőr jön, ő ellenőrzi a kedvezményre való jogosultságot, így persze ugrik a vaskos bünti. Vevő persze rutinos, rögvest rohan a céghez és a következőt írja a panaszkönyvbe: a pénztáros kiadta neki a bérletet, nem ellenőrizte a jogosultságát, nem ő a hibás a büntetésben, hanem a pénztáros. Pénztárost persze ismét lebasszák.

    Ezek után nincs az a bármilyen harcos Vevő, aki az életben ettől a pénztárostól bármikor is kedvezményes bérletet tudna venni, ha nincs ott a Vevőnél maga a gyerek, vagy minimum a gyerek diákigazolványának közjegyző által hitelesített másolata :-)

    • (x)LFS

      (x)LFS

      2013-12-02 at 21:31

      Ez most olyan, mint amikor a Volán be akarta kamerázni a buszvezetőket. Az ombudsman erre intett egyet, azért mindent mégsem. Most erre mondhatnánk, ugyanezt megpróbálták cégek a ruhaüzletben a próbafülkékben: ügye belátod, mindent azért mégsem lehet! :)

      A problémákra olyan megoldásokat kell találni, amik nem sértenek alapjogokat.

      Ez a nehéz, de hát gondolom nem véletlenül kapnak vezérigazgatók havi 2 milliós fizetéseket. Hm?

      A pénztárosokat egyébként nem basszák le, most sem tették, hisz ez a Volán sara volt.

      A csalásokat pedig lehetne fokozni: honnan tudja az eladó, hogy a bemutatott gyerek valóban azé, aki odahozta a pulthoz bemutatni? :) Lehet csak a szomszéd gyereke, akit felhasznál :) Hát az eladó bekér egy DNS vizsgálatról szóló papírt. :) Ha ez meg volt, honnan tudja az eladó, hogy a diákigazolvány eredeti? Vagy a matrica eredeti? Akkor hozza magával a diák a diákigazolványt kiállító személyt vagy attól egy hitelesítő igazolást :) De aki kiállította az igazolást, lehet csak a delikvens rokona, hát jöjjön el maga az oktatási miniszter együtt a dékánnal, akik igazolják, hogy a gyerek valóban odajár és a diákigazolványa eredeti… :) Most a hülyeségeket lehet fokozni… :)

  8. Nagymedve

    2013-11-18 at 12:47

    Hehe…Ezt a titkos utasítást én is ismerem. Van bérletem, a munkahelyemtől, a lakhelyemig. A járat onnan még megy tovább Budapestre. A minap, gondoltam, munka után hazamegyek, lezuhanyzom, és megyek is Budapestre. Az előre megváltott jegyek 2 órán át érvényesek, és mivel nem volt apróm,nem akartam a buszvezetőt terhelni, meg vele vitatkozni, ezért a Buszpályaudvaron akartam jegyet vásárolni.

    “Csókolom. Jól tudom, hogy az itt megvásárolt jegyek 2 órán át érvényesek?”

    “Igen.”

    “Akkor kérnék xy megállótól Kelenföldig egyet.”

    “Nem innen?”

    “Nem.Ott lakom, onnan.”

    Eddig tartott a normális társalgás, mert innen a csaj (vagyis hasonlított egy nőre, bár bajuszos volt) lekezelőre váltott:

    “És oda hogy akar eljutni?”

    “Nem mindegy az magának?”

    “Nem, mert nem adhatok jegyet, ez belső utasítás”

    “Mi közöm nekem a maguk belső utasításaihoz? Onnan, és oda veszek jegyet, ahova én akarok, és magának köze nincs, hogy hogy jutok el a kiindulási állomásra. De elárulom, bérletem van”

    “Mutassa.”

    “Talán legyen szíves, és nem mutatom.”

    “Akkor nem adok jegyet”

    “Tudja mit, akkor kocsival visznek el xy állomásra, mert ott lakik a kollégám, és onnan megyek tovább busszal. Hívjam ide a kollégámat, aki két tanú jelenlétében, írásba adja, hogy ő visz el?”

    “Nem adhatok jegyet, csak innen….”

    Meddőnek tartottam a vitát, főleg, mert a buszpályaudvaron csak akkor lehet felszállni a buszra, ha van érvényes jegyem, és a buszvezető megnézni,hogy honnan-hová szól a jegy. Ezen kívül napi rendszerességgel vannak konTROLL-ok a buszon……

    Ott hagytam a nőszerű képződményt, hazamentem, és megörvendeztettem egy ötezressel a buszvezetőt…..

  9. vtz mnksr

    2013-11-17 at 23:13

    Kedves LFS!

    igazán nem kekeckedni akarok, – a cikked mondanivalójával újfent maximálisan egyetértek – csak egyet kérnék, ha nem veszed zokon: ezt az “ügye” szóhasználatot mellőzhetnéd, mert folyton a Bayer “szlovákrendszám” Zsolt jut róla eszembe, akinek szintén ez a szava járása. Gondolom Te sem szeretnél túlzottan hasonlítani rá… ;-)

    Maradjunk annyiban, hogy az “ugye” helyesebb és szebb is,

    üdvözlettel:

    vtzmnksr

  10. kakaoscsiga

    2013-11-16 at 22:11

    Ismerős kb 1.5 hónapja mesélte hogy hogyan járt ö is a volánnal. Iskolába jár busszal de mivel odafelé csak 40km az út, viszont van olyan napja mikor kerülővel tud csak hazajönni ami viszont 65km ha nem akar 2 órát várakozni ott ahol jár, a következő 40km útra ezért ők eddig mindig a 65 bérletet vették meg.

    Na most idén szólt neki az egyik kaller hogy mivel a bérleten a 65km út van feltüntetve a ezért azzal ö nem utazhat a 40km úton és arra az útra is vegyen új bérletet! Tehát így néz ki az 40km bérlet helyes kitöltése
    Letenye-Borsfa-Zalaegerszeg
    Míg a 65 így néz ki.
    Letenye-Nagykanizsa-Zalaegerszeg

    Ismétlem ők a 65 km veszik és aszerint töltik ki holott jóval kevesebbet talán havonta 4-5 alkalommal jár ara, és akkor neki mondják hogy akkor most még vedd meg a 40km pluszba..

    Ők se hagyták ezt, bementek az irodába utána kérdezni hogy akkor ez most komoly e, de mondták is nekik hogy ez nem úgy van ahogy a kaller mondta és nyugodtan használja arra is a bérletet. Ismerős azért nem hülye, kérte hogy mutassák meg és adjanak a kezébe egy olyan papírt amivel tudja magát tisztázni ha még egyszer lesz ilyen, amit szépen meg is kapott ott, na azóta azt a papírt mindig viszi magával nehogy egy túlbuzgó senki még a végén leszálitassa vagy megbüntesse erre hivatkozva.

    • SteveMester

      2013-11-18 at 12:41

      Hasonlóan jártam én is dolgozni régi lakhelyemről a régi munkahelyemre. Igaz ott az odaút volt mindig 10km-el hosszabb mint a visszaút, mert odafele csak X falunk keresztül közlekedett, vissza meg autópályán. Én mindig a rövidebb útra vettem bérletet.
      Egyszer melóba menet meg is szólított egy túlbuzgó kaller hogy ez a bérlet nem megfelelő. Kértem mutasson X helyről Y helyre ebben az időpontban egy olyan járatot ami nem járja be Tolnát-baranyát. Elővette a menetrend könyvecskéjét és húsz percig lapozta de nem talált. Ennyiben is hagyta a dolgot. 3 évig jártam ezt azt az utat, de összesen csak 2x szólták meg a rövidebb útra szóló bérletem, de mindig le tudtam szerelni az ellenőrt ezzel a kérdéssel.

Hozzászólnál?

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


* 3 = 27

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

VanHolnap